Égetett még a Nap, amikor a hegytető fái végre eltakarták. A piemonti kereskedők megálltak, és a hosszú hajtás után megkönnyebülten kezdtek a tábor felépítéséhez. Még volt annyira világos, hogy órákig is folytathatták volna útjukat, de egyikük sem akarta szóvá tenni a pihenőt.
Amikor megrakták a tábortüzet, néhány botot jó messzire eltettek a tűztől, sőt egyikük, még a biztonság kedvéért a sátorba is berakta a kitüntett szereppel rendelkező ágakat.
A tűz mellett vidáman viccelődtek és férfiakhoz méltóan a nőkről beszélgettek. Ázsiai útjuk után szokatlanul nagy áradattal beszéltek a gésákról, bár mindüknek volt felesége. Amiről legalább ilyen élvezettel beszéltek. A frissen alakult Olaszországról még mit sem tudtak, de már tervezgették új és gazdag életüket. Mindannyian nagy reményekkel indultak el, és bíztak benne, hogy megválthatják a jegyüket a jólétbe, és mind tudták, hogy már nagyon kevésen múlik a megváltásuk. És később látszott, igazuk volt.
Akkor az Alpok csúcsai között már csak alig 100 km választotta el őket, hogy megérkezzenek arra a helyre, ahol ma Olaszország legnagyobb selyemhernyó telepei vannak. A botokban, egészen Japánból hozták a nemes lepkéket, akiket aztán évtizedekig szaporítottak türelemmel. Gyermekeiket jó iskolákba járathatták és a feleségeiknek olyan selyemkendőket ajándékoztak, amilyeneket a gésák is hordtak.
Így költözött Ázsia először Európába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése