Próbált mélyen lélegezni, hogy odabent semmi se fulladjon meg.
A szabályos levegővétel megnyugtatja az embert. Miközben próbálta normalizálni az állapotát, egyre idegesebb lett, hogy ettől le kéne higgadnia.
Az egész semmit sem ér - gondolta magában. Aztán újra vett egy mélylevegőt, és addig bent tartotta, amíg csak tudta. Meglepte, hogy még mindig milyen sokáig bírja egyetlen belégzéssel.
Aztán mintha egy csapásra elmúlt volna minden. Újra nyugodt volt, feloszlott a köd a tudatáról, mintha csak egy leplet rántottak volna le a szeméről.
Körbenézett, semmi változás. Minden maradt ahol volt, ő rajta sem látszott semmi. Érezte, hogy minden rendben.
Újra átolvasta az elé került beszámolókat. Érezte, hogy melyik sort melyik kollégája írta. Magában jól szórakozott, játék volt számára, hogy kitalálja a szóhasználat alapján a betűk mögött álló embert. Feltűnt neki, hogy egy két évvel korábbi eseményhez senki sem vette észre a kapcsolatot. De ő igen.
Ahogy elkezdett gépelni, kitörtek belőle a szavak, mintha csak vizet fakasztana egy sziklából. Repkedtek a gondolatai az összefüggésekről. Ahogy átolvasta a sorokat, rendezte a kusza foszlányokat. Készen volt, átküldte a főnökének, és hátradőlt.
A felettese, ahogy átolvasta a jogi stratégiát, amelyet megalkotott, elismerően sétált oda a székéhez.
Újra mélyen kellett lélegeznie. Érezte, hogy visszajön a lepel, beborítja.
- Szép munka volt! Ügyes volt a meglátásod - mondta neki a főnöke.
Alig bírt koncentrálni a dícséretre. Csak csendesen megköszönte. Egy szerény ember látszatát keltette, miközben fuldoklott. Ismét szentségelni kezdett a mélylégzés és a nyugalom kapcsolatának hiányán. Megint minden megnyugodott körülötte, tisztán látott.
- Hazamennék pihenni! - sóhajtotta a főnökének.
Az bólintott, annyit mondott, hogy aki ilyen jó munkát végez, az megérdemli.
Lement a tóhoz. A fürdőnadrágjáért, még hazaugrott. Ahogy a vízben állt, lassan elengedte magát, úszni kezdett. Amikor elment mellette egy motorcsónak, arcon csapták a hullámok.
Próbált mélyen lélegezni, hogy ne fulladozzon. Ahogy kiment a partra, lehevert a fűben és hagyta, hogy a kora nyári nap cirógassa az arcát, nézte lecsukott szemének narancssárga auráját. És tudta, hogy csak pihennie kell.
Soha többet nem jött vissza a lepel.
