A tett halála

- Uram! Kérem álljon meg!

 A repülőtér tömegének nyugodt morajlásában valahogy minden beszélgetést lefedett és elhalkított ez a mondat. Kíváncsian mindenki a biztonsági őr nőre nézett, majd érdektelenül süllyedt vissza a megtört társalgásba. A nő csak futott, de senki sem látta, hogy ki után.

- Uram! Uram! - próbálta újra elszántan - Álljon meg!

 Nem akart a fegyvere után nyúlni, a pánik csak lehetőséget adott volna a barna zakós, hátizsákos, cipőtalpa alatt homokot csikargatós férfinak, hogy elmeneküljön.

- Álljon meg! Hé, maga! - megint semmi hatást nem ért el.

 Egyre gyorsabban lépkedett, de nem mert futni. Egy hirtelen mozdulat és a pánikba esett bűnöző mindennek véget vethet.

 Már majdnem futni készült, ahogy meglátta, ahogy a férfi leteszi a hátizsákot és pár lépésnyire eltávolodik tőle.

 A fejében lévő erek lüktetése egyenletes szúró zúgássá simult a fülében, a verejtékcseppek szinte horzsolták a bőrét, úgy érezte. Már nem tudott megszólalni. A kezével a fegyvere után akart nyúlni, de a teste elveszítette minden ügyességét, és nem boldogult a bőrhevederrel. Tudta, hogy le kell lőnie a férfit, mert detonátor lehet nála. Tudta, hogy meg kell ölnie, de képtelen volt rá lelkileg és fizikailag is. Még mindig nem volt a kezében a pisztoly, bajlódott a tokkal. Kínosan érezte magát a saját szerencsétlenkedése miatt. Így nem tehetett semmit.

 Szerencsére.

 A férfi lenyúlt a táskáért, kivett belőle egy notebookot, majd a recepciós pultra tette, és beszélgetésbe keveredett az egyik stewarddal.

 Érezte, ahogy leesik a vérnyomása és vele együtt érezte, hogy a verejték cseppek sem kapnak már utánpótlást. Visszament a röntgengéphez, megnézte még egyszer a barna zakós férfi hátizsákjának a képét, amit ő készített.

 Már biztosan tudta, hogy tévedett, a kábelek a géphez tartoztak, nem volt a férfinél bomba. Hálát adott mindennek, amiről csak tudta, hogy létezik.

 Ha a tett nem hal meg benne, akkor egy ember.

Olajos kéz

- Szerintem a szelepfúvóval van gond. - mondta egészen határozottan ahogy nyakig olajosan a motortérben matatott. - De simán megoldom.

- Az mi? -  kérdezte megrökönyödve a barátja.

- Hát az-az izé, ami visszafújja a szelepet.

 Pillanatnyi csend.

- Az melyik? - hangzott az újabb kérdés - Mármint az hogy néz ki?

 A karosszéria mélyéről a fémtől fojtott hang csak lassan válaszolt:

- A fekete műanyag, amiből a két vezeték jön ki.

- Szóval a transzformátor. - mondta nevetve a telefonba az autón kívüli barát. - Na, egy pillanat és átmegyek, addig ne nyúlj semmihez! Félóra és ott vagyok.

 Azzal megszakadt a vonal, és az önjelölt szerelő megalázottságát csak a nyakig érő motorolaj takarta.

Fekete és Fehér

 Ahogy letette a lapátot, recsegett a jeges havon. Ő már végzett, egyrészt a munkával, másrészt a számolással is.

 Pontosan 6000 rubelt kap az egész heti munkájáért. Megtölti a csilét, továbblöki, megtölti, továbblöki. Kocsinként harminc. Most péntekig kicsit több, mint kétszázzal végzett, de párat átírt a barátjának, Sztyepánnak.

 Ahogy ment fel, megtörölte a szénportól fekete kezét a hóban. Nem zavarta, hogy a hideg átforrósítja a testét, már vége volt a hétnek, már nem kellett vigyáznia magára.

 Még eljátszott a látvánnyal és a bámészkodással, ahogy a leheletét kifújta a napsütéses, hideg északi éjszakába. A lelkében gyötörte magát a kép, ahogy gyermekkora telein büszkén játszotta, hogy dohányzik, és kérte szüleit, nézzék. Olyankor mind nevettek. Ő most rágyújtott, és ahogy önigazolt, azt mondta belül, hogy csak a szemét marta a hideg, pedig csak az emlékek tépték belülről.

 Leszámolta a fejében újra a pénzt, majd a bérszámfejtésnél a kezébe is vette. Majd a város fele indulva nézte a szürke lakótelepek és gyárépületek riadt, komor sorát, ahogyan belevesznek a hó fehér síkságába.

 Pénteken mindig mozi volt a kultúrházban. A 6000 rubelből több ezerszer megnézhetné a filmet, az otthon maradt százezrekből meg még jó sokszor. Nagyon gazdag volt valójába. Nincs mire költeni, itt a Spitzbergákon. A hideg ingyen van, de csak abból kapni sokat. Legszívesebben színeket venne, viszont itt minden fekete-fehér.

 Beült a vetítésre, Sztyepan már ott volt, foglalta neki a helyet. Volt nála egy üveg vodka és ontotta magából a füstöt. Bár a látvány taszította, rágyújtott Ő is, és a vodkába is belekortyolt.

 Aznap tudta, hogy valami régi filmet adtak, de nem érdekelte mi lesz. Békésen várta, hogy elinduljon az érzések és a színek kavalkádja ő pedig elveszítse már testéből a lapátolás ritmusát.

 Aznap egy fekete-fehér drámát adtak, és ő úgy érezte, mintha kirabolták volna, pedig a mozijegy csak 50 kopejka volt, megengedhette magának.

Parancsol

 Először azt hitte, hogy azért, mert az asztal ritmusosan remeg a keze alatt, és rezgés miatt.

 Aztán azt hitte, hogy valaki óvatlanságból veri le mindig. De a pohár valahogyan mindig a szőnyegpadlón kötött ki, egyben, épen és sértetlenül. Le is hangtalanul esett. Egyszer csak mindig ott volt. Hol állva, hol eldőlve, hol a szemetesen átlósan megtámaszkodva.

 Állandóan megigazította, de újra ott volt. Kűzdött ellene, el is tette már az üvegedényt, de folyamatosan feltűnt.

 Végül elfogadta, hogy ott a helye vagyis azt, hogy valami azt akarja, hogy ott legyen a helye. Amikor már éppen megszokta, hogy rendszeresen kikerüli, eltűnt.

Ekkor már sokkal jobban érezte a hiányát, mint amíg csak egy pohár volt a sok közül.

Biztosan van mennyország

 Soha sem értettem azokat az embereket, akik kételkedtek a halál utáni életben. Szent meggyőződéssel citálták a tudományt, hogy nem mérhető semmilyen módon, és nincsen rá semmilyen bizonyíték, hogy bármi is következne a függöny után.

 Én vallásos ember vagyok, mindig is hittem és fogok hinni abban, hogy semminek sincs vége. Tudom, mert elmondták. Régóta gondolkodom azon, hogy miért vagyok biztos ennyire valamiben, amit nem tapasztaltam meg soha. A sokáig keresett válaszom lelkesítően egyszerű: mert van.

 Mert a tudománynak, jobban mondva a természetnek szabályai, törvényei vannak. Egy rendje, ami mindig érvényesül. A fizika legalapvetőbb állítása, hogy az energia örökre megmarad egy zárt rendszerben. Néha látható tömegként - mert minden tömeg valójában energia -, néha pedig hullámként, amit csak érzünk, mint egymást.

 A világ egy zárt rendszer, és mi lehetne nagyobb energia, mint egy emberi/állati/bármilyen élet? Vagyis egy lélek örökre megmarad, mert biztosan van egy olyan hely vagy állapot, ahova a látható tömeg átalakul. Én ezt nevezem mennyországnak vagy túlvilágnak, ahogy tetszik.

Ha valakinek ennél tudományosabb bizonyíték kell, azon én már nem tudok segíteni.

Köszönöm a fényetek!