*az előző poszt folytatása*
III.
A helyzet jelenlegi állása szerint a világban csak apróságok változnak és fognak is mindörökre.
- Az egész maradt, amilyen volt. – áll meg Zsolt, leveri a hamut a cigarettájáról az ablakpárkányra, egy iramodással le is ül rá és az ablakon át nézi a teret, a nagy belvárosi francia ablakban még jut hely Gábornak is, aki szintén felugrik, majd Zsolt folytatja – Más rendszer, más hely, ahol nem tudni, hogy egy fiatal mi lehet és meddig lehet. Enyhébb szorítás, céltalanabb lét, önismeretmentes emberek és nemzet. Elmúlt már a fegyelem, a katonaság még egy utolsó bástya, de már oda is beette magát. Két forintért már sört, cigarettát, szexképet, vagy éppen lelket, vallomást, esküt valamint szavahihetőséget és jó tanácsot is kaphatsz.
- Hidd el, minden ki lesz találva. – kezdi Gábor, de fogalma sincs, hogy mire vezet majd a szavai újta – Nézd a teret, ez is változik, ott például trafik nyílik, a ruszkik is hazamennek, látod a plakátot, alattunk nyílik a kávéház. – Közösen nézik végig az Oktogont, de az egész olyan, mint egy pillanatkép 20 évvel ezelőttről, néha egy-egy elhaladó villamos töri meg a statikusságot.
- Változik itt minden, vagy semmi sem, csak mi. – mondja fáradtan Zsolt
Pillanatnyi szünet, majd Gábor átveszi a szót:
- Járt itt Zsuzsa. – indítja lassan a történetet – Téged keresett. Valamit el akart vinni, mondtam, hogy nem leszel sokáig, vigye ki maga, ami kell. De maradt, ahol van. Kérdezte, hol vagy, mondtam, hogy elvittek katonának. Meg volt lepve.
- Mondott valamit arról, hogy hogy van? – látszólagos unottsággal a hangjában Zsolt érdeklődik
- Szarul. A történtek óta rosszul van, kirakták az egyetemről is, most varrónő. – folytatja a másik fiú, belemegy a játékba és ő is unottan adja vissza a múltat – kérte, hogy mondjam meg, hogy sajnálja.
- Most már mindegy. – zárja rövidre a frissen leszerelt baka.
- Csak nem levadásztál valakit?
- Ismered a csajokat, buknak az egyenruhára. – neveti el magát Zsolt – Az egyik eltávon, a vonaton haza, találkoztam egy lánnyal, ápolónő a Rókusban, de az orvosin tanul, csak a rendszerváltás neki is betett, aztán most folytatja csak, addig meg jó pénz.
- Tudsz élni, öregem. Jobb nő, mint Zsuzsa? – érdeklődik Gábor.
- Kilométerekkel. Magasabb, szebb, kedvesebb, ránézésre hűségesebb – fagyasztja meg szavaival a levegőt.
A pillanatnyi csendet megtörve újra rágyújt. Lenéz a térre. A hajléktalan még mindig ott ül, időközben elővett egy sakktáblát. A bábuk föntről nem látszottak már a szürkületben, de a játék maga félreérthetetlenül tűnt szembe. A tér kezdett kiürülni.
- Holnap, találkozom a lánnyal. Éva a neve. – folytatja megkésve – ismeri Áront, szóval volt kin gúnyolódnom, Ő sem bírja nagyon. Mindegy, itt lesz majd a Z’oktogonon.
- Na, majd meglesünk titeket innen fentről, a teleobjektívvel még le is kapunk titeket. És megmondom, hogy mennyire gondolja komolyan. – pillanatra megáll, de még hozzáteszi – Látszik az ilyesmi a lányokon.
- A múltkor is belőtted. Hallgatni kellett volna rád… - a kamraajtó nyílása szakítja félbe a beszélgetést.
Zsolt kipöccinti a csikket az ablakon és az asztalhoz megy, Gábor lassan követi. Egyszerre érkeznek a bútorhoz az új lakótárssal, aki elégedetlenül szemléli legújabb képeit.
- Na milyenek lettek? – kérdezi udvariasan Zsolt
- Elrontottam az előhívást. – mondja mérgesen
A laikusok értetlenül nézik a képet, sehol egy kiégés, egy fakulás, a felvétel is éles. Az alakok sem szellemképesek. Darabig tanácstalanul nézik, nem merik bevallani, hogy nem látják a hibát, míg Gábor töri meg a csendet:
- Ezt a lányt a menyasszonyi ruhában ismerem! – tör ki belőle hangosan.
De alig fejezi be, Zsolt kezébe vesz egy nagyítót az íróasztalról és ő a másik nőalakot nézi meg a kép jobb szélén.
- Ő Éva, az ápolónő! Mit keres ez itt?
A fotós értetlenül néz rájuk. Majd megszólal:
- Nem értelek titeket. Én nem is értem, hogy hogyan kerültek a képre, nem is láttam, amikor belementek a látómezőbe. De tönkrevágták az egész kompozíciót. És ha megnézett, picit fakók a környezetükhöz képes. Elszúrtam, ahogy van – teszi hozzá a végén.
A többieket ez jól láthatóan nem érdekli. Zsolt hangosan gondolkozik és megkérdezi:
- De mit keresett itt? Meg akart lepni, mikor hazaérek?
- Téged senki sem akar meglepni, főleg nem egy nő! – mondja nevetve Gábor, a röhögésben csatlakozik hozzá Péter is.
- És miért van gipszben a lába? – értetlenkedik Zsolt
- Mert úgy töri magát utánad – vágja rá Gábor – Komolyan azt hiszed, hogy felismered egy vonatút után.
Pici szünet után érkezik a felelet Zsolttól:
- Kaptam tőle egy képet magáról. Leveleztünk és elküldte.
- De romantikus, eszem a gyönge húsotok – gúnyolódik Gábor. – Viszont az sokkal érdekesebb, megbocsáss Don Juan, hogy miért melózhat ez a csaj egy nappal többet, mint én?
- Az ápoló? – kérdezi Péter oktalankodva
- Nem, az ara. – magyarázza Gábor – Együtt korzózunk szerdától a Váci utcán. Egy esküvői szalonnak reklámozunk.
A másik két fiú nevetésben tör ki, jó pár pillanatig egyikük sem tud megszólalni, végül Péter szedi össze magát elsőnek:
- Kezdjük ott Te örömifjú, hogy zseniálisan festhetsz szmokingban – még mindig felnevet néha – de ma van szerda, vagyis lassan már csak volt szerda.
- Az nem lehet – kap az arcához – Basszus, basszus, basszus – a telefonért rohan ki a szobából.
A két új ismerős pár pillanatra együtt marad a szobában, mind a ketten a képet bámuljak, hogy indokolttá tegyék a hallgatást. A másik szobából a bocsánatkérő szavak hallatszanak csak át („Elnézést”, „Megbetegedtem…”, „Rossz volt a telefon…”), csupa szokásos kifogás.
- Igazából én csak a csövit akartam lefotózni – szólal meg végül Péter – meg is beszéltem vele. Nem tudom, hogy kerültek rá az ismerőseitek.
- Hát ez jó kérdés. De Éva nem értem, mit csinál itt. – Lehet, azt hiszi átvertem, hogy nem is most jövök haza. De mi a fenének jött ki ide?
- Add a nagyítód, hadd nézzem meg a csajodat! – veti közbe Péter.
Lassan elveszi Zsolttól a nagyítót és az ápolónő fölé viszi, majd hangosan felnevet és berohan a kamrába. Kisvártatva három stabil negatívval rohan vissza. Letörölgeti róluk a maradék párát és egy papírlapot húz oda, a képeket ráfekteti és a nagyítóval végigvizslatja, majd Zsolt kezébe nyomja a nagyítót és a negatívokra mutat.
- Nézd meg ezeket! – kezdi Péter.
Zsolt óvatosan a kép fölé hajol és végignézi őket, először egy utcaképet lát, amin áthalad egy menyasszony, ugyanaz, aki az előhíváson is rajta van. A helyszínen egy ideig töpreng az inverz színek miatt, de a Hermész-kútról végül ráismer a Váci utcára. A másik felvétel picit homályosabb, darabig eltart, míg felismeri benne a falat és a nőalakot. Kérdőn Péterre néz:
- Te követted őket? – vallatja Zsolt. Közben a szóbába ér Gábor kivörösödve. Péter nevetve a kezébe nyomja a lencsét és a negatívokra mutat.
- Ezeket nézzed meg – szól rá Péter, Gábor engedelmeskedik.
Pár percig mered a képekre majd felnevet. Csak Zsolt nem érti már, hogy mi a móka tárgya. A többiek látva ezt felvilágosítják, Péter, a szakmabeli kezdi:
- Ha megnézed, a képeket, nem tűnik fel valami?
- Hogy mind a két lányt lefényképezted még egyszer – feleli értetlenül Zsolt.
- Valójában csak egyszer – magyarázza Péter – Nézd meg a két rasztert jobban. A két lány póza, mozdulata, tekintete, minden egyforma.
- És ez most mit is jelent? – vágja közbe a baka – Valami nagy kozmikus véletlen?
- Nem, nem. Ez kérlek egy előhívási hiba. – zárja rövidre a további esetleges komolytalan kérdések sorát Péter – Egymásra másolódtak a képek. Valószínűleg nem figyeltem és egymásra raktam a 3 felvételt. Kb. egy montázs. – adja a szakmai feleletet Péter.
- Ha figyelsz, látod, hogy a két alaknál homályosabb a kép, áttetszik egy fal, vagy ilyesmi – oktatja ki Gábor.
- Akkor Éva nem is volt itt? – kérdezi Zsolt csalódott romantikus módján
- Sajnos nem, egyetlen ember volt itt. A hajléktalan. – válaszolják kórusban a többiek
IV.
Van, ami örök.
- Ha az ember 6 hónapra elmegy, bizonyos dolgok megmaradnak, a terek, az utcák, a közök és a korzók nem mennek sehova. A lányok és mi igen. A bútorok, a levelek, a képek. De mindig vannak tárgyak vagy érzések, amik a helyükön maradnak.
- Megmaradt a Váci utca is és a munka is Gábornak. Hogy jóvá tegye hibáját, a csütörtöki munkát is elvállalta és inkább az egyetemről maradt ki. Nem mozdult a lány sem, amikor késett és a képről ismert ruhában már a Hermész-kútnál várta.
- Megmaradt a kép is, bármennyire is hibás volt, a falon van egy másolat és az ELTE egyik házi-feladatos dossziéjában van az eredeti. Péter megszerette a művét, ez lett a legjobb, amit valaha csinált.
- Megmaradt a hajléktalan is a helyén, ma is ott ül, talán láttad, Éva, amikor várakoztál rám. Az ember már akkor is ott feküdt nap hosszat a falnak támaszkodva, amikor még nem soroztak be. De a házi néni szerint, akit mi csak „Nyényé”-nek hívunk, még a komcsik alatt is ott ült, de sosem vitték el.
- És Te is itt vagy, Éva, ahogy megbeszéltük…
