A kalap

 Ahogy elmentek az emberek, folyamatosan a haragosan kongó, üres kalapot látták. Két pénzérme volt csak a helyén.

 A szakadt, magas homlokú, kosz fekete arcra kiült a magány és az éhség. A csontig aszott fejen a ragyogó fehér szemek szinte üvöltöttek a fájdalamtól. Az pedig, hogy lakatlan volt a fejfedő csak tovább erősítette a nyomor képét.
 A nap végére talán százan is odahajoltak a szegény öreghez, de este mégis ugyanaz a két pénzdarab csillogott csak ott.
 Amikor már besötétedett, és a szürke aszfalt sem ásította magából a forróságot, fogta a kalapját anélkül, hogy kivette volna belőle szomorú vagyonát, és a fejére szegezte.
 A ragasztó még tartotta a munkaeszköz díszletét.
 Majd egy sarokkal arrébb a zsebébe nyúlt és megnézte az aznapi bevételt, majdnem 5000 forint volt.
 Megmosolyogta a rutint, amelye mindig kiszedette vele a pénzt, és elindult a belvárosból erdei sátrához.

Egy jó apa

 A magatartás javító tréning után azt is bevallotta volna, hogy megerőszakolta a gyerekét. Soha sem volt tisztában azzal, hogy  a demokrácia abban áll, hogy ráerőltetnek egy normát. Vagyis, hogy egy norma betartása során mindenki túlérzékeny lesz rá.

 A feleségével három hónapja nem fekhetett egy ágyban. Pedig minden nap ugyanazokon az előadásokon vettek részt. Egyszerűen egy hatalom úgy döntött, hogy nem méltó arra, hogy házas legyen. Tulajdonképpen csak hisztisen egy akarat úgy reagált, hogy megvádolja és hideg erővel meghurcolja.

- A hatalmat úgy hívják, hogy képmutatás. - eddig bírt a férj.

 Tudta, hogy egy nap és hazamehet, de már nem bírta kiszolgálni saját megalázását.

 A felesége elsírta magát.

 Egyszerűen csak elege volt abból, hogy elítélték és megbélyegezték valami miatt, amit nem gondolt, nem érzett, de mások a bölcs és sokat látó távolságukból beleképzeltek a fejébe. Egy kép. Egy fénykép. Egy album helyett egy bírósági asztalig ment. Egy kép a saját lányáról. A fürdőkádban. Habok között, még csak meztelen sem volt.
 Pedofil. Így nevezte egy mások magánéletében élő plázai fotókidolgozó. Majd ezt a nevet kapta egy szociális munkástól, később pedig ezt írták a narancssárga ruhára, amelyet a rabosítóban adtak neki a Colorado Állami Börtönben.
 A saját lánya. Ő a beteg, hogy lefotózott egy fürdetést, vagy az az ember, aki ebben az ártatlanságban devianciát lát? Ő a pedofil, vagy az, aki nem látja meg a bájt egy gyerekben? Mióta gondolja bárki is azt, hogy egy apa szexuális tárgyként néz a saját vérére? Akit megvédene bárkitól, aki bántaná. Soha sem akart semmi természetellenest a lányától.
 A legnagyobb meglepetésére nem kapott büntetést azért, mert kimondta, amit gondolt. Úgy látszik csak az az érdekes, amit nem gondolt, csak azt lehet büntetni, amihez nincsen semmi köze.

Hat hét múlva egy felülvizsgálat után a Monroe házaspárt felmentették kiskorú zaklatásának vádja alól. A gyermeküket visszakapták és még kártérítést is kaptak. De azóta nem készítenek képeket.

Kultúraközi kommunikáció

- Egy fekete holló! - mondta Gergő és közben a délutáni égre mutatott.

- És? - kérdezte unottan a barátnője.

-  Az izlandiak szerint, ha valaki felett elrepül, az azt jelenti, hogy meg fog halni valaki. - magyarázta a fiú - A tegnap esti filmben volt, amit néztünk.

- Ja.

 Pár percig hallgattak, aztán a Duna-parton sétálva Éva rámutatott egy madárra.

-  Nézd, egy veréb egy jázmin bokron! - kiáltotta.

- Igen! És az mit jelent? Nem emlékszem. - lelkesedett a fiú.

- Azt tartják a bihariak, hogy eszerint ma este én választok filmet!

A kelés

 Ahogy leszálltam az ágyról, a rugók finom sóhajtással váltak meg a súlyomtól. Felállva, egy pillanatra el is felejtettem, hogy miért indultam el, aztán a megingás után határozottan indultam ki a konyhába egy pohár vízért.

 A határozottság inkább volt hirtelenség. Sikerült éppen csak a kislábujjammal, de eltalálnom az éjjeli szekrényt. Először fájt, aztán csak érezni lehetett, hogy van, akár a párát a levegőben eső előtt.

 Amikor a konyhából jöttem vissza, láttam, ahogy a nedvesség szép kövér cseppekben potyog az éjjeli szekrényről az ágyamra, egy felborult bögréből, amelyet valószínüleg a kislábujjam - közvetve ugyan - de feldöntött. Majdnem elejtettem a másik poharat a kezemből, amelyet most töltöttem meg, amíg elvoltam a szobából.

 Az optimista hiába látja félig tele poharat, a pesszimista hiába örül, hogy már majdnem üres, ha a közember egyszerűen csak bal lábbal kelt fel. 

Szolgálati Közlemény

 A parázsló melegben a hőség nem csak az emberek fejét, de közvetve a beton álló talpukat is égette. A reggeli 8óra 13-as busz már 35 perce késett a vidéki megállóból. Majd megszólalt a hangosbemondó:

- Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy..... jö... a megálló.... nem... busz... este...

 Bár senki sem értette az üzenetet a recsegéstől és a szakadozástól, de egyöntetűen mindenki úgy értelmezte, hogy ezen a júliusi pénteken nem kell dolgozni mennie. 2 perc múlva a megálló üresebb volt, mint amikor még lovakkal jártak erre a gazdagok.

 A járat végül 40 perc késéssel, de befutott, elégedetlen tömeg helyett, boldog ürességet talált. 

A döntések halogatása

- Fej vagy írás? - kérdezte a legjobb barátja.
- Fej.
 A fiatalabbik feldobta a pénzérmét, és hanyagul bámulta, ahogy a lapos fémdarab megcsillan a még épphogy délre tartó nap fényében. Ezzel el is rontotta, mert szeme tarka színekben káprázva tévesztette meg, hogy merre is kapjon a hulló darab után.
 Az fémesen sikítva földet ért, majd életlen hanggal elgurult.
 Végül is a lányt, akit már hónapok óta minden nap megnézett az osztályában, nem szólította le, de pár nap után már legalább mindennap köszöntek egymásnak. De semmi több. Hiányzott a visszajelzés.
 Mindeközben a réz kezdte elveszíteni tartását és függőlegesen állva zöldült, majd barnult bele a hangtalan rohadásba. Senki sem tudta, hogy az érme, éppen két döntös között tipródva szenved ki, amikor megtalálták, és három társával együtt, az éjszakai élet lanyhaságában rózsát vettek rajta egy szőke lánynak.
De azóta sem "dőlt el", hogy mi is ő.

Karrier

Eleinte egy közönséges londoni iszákos volt. Számtalan verekedésbe keveredett, többször megütötték, csak úgy tört és repedt. Olyan volt mint a szikkadt sár, alaktalanra kopott, málott szét. Egy időre közelebbi kapcsolatba is került a földdel.

Azonban az életben mindig vannak csodák, így egy kincsek után kutató férfi egyszer fantáziát látott benne és magával vitte a hajójára. Bartholomew Roberts kalóz fregattján szép karriert futott be. Híresebb volt, mint maga a kapitánya, akinek tulajdonában állt. Egész nap a fedélzeten volt, rettegték a képét mind a hét tengeren, ugyanakkor a legénység szinte kabalaként tekintett rá. Történt is egyszer, hogy a kapitány lakosztályában felejtették, mikor is a rablóhadat a brit királyi flotta támadta meg. Mivel rázárták az ajtót, tehetetlenül hánykódott a szobában, ahogy az ágyú lövések ingatták a hajót.

Ahogy a brit matrózok átszálltak, azonnal felismerték őt, és mint a győzelem csonttá aszott szimbólumát hurcolták körbe. Akár egy műtárgyat, egy megtört és megbukott istent vitték, innentől kezdve akármerre járt, mindenki tudta, hogy Bartholomew Roberts és halálos társa már nem árthat senkinek. A diadalmenet részeként egészen Londonig vitték, ahol naponta tucatnyian voltak kíváncsiak a rettegett fejre, amelyet annyian láttak a haláluk előtt.

Azonban, egy nap sikerült megszöknie, majdnem egy évtizedig hányódott pincékben és padlásokon. Elbújva a szárazföldi napfény és a harsányan kárörvendő gunyoros szemek elől. Míg nem újra felfedezték lelkes kutatók, és helyet nem kapott páratlansága miatt az orvosi egyetem oktatói között a Pensworth College-ban. A neves brit intézmény nem volt tisztában véráztatta és hírneves előéletével, ezért hamar sikerült felverekednie magát az egyetemi szenátusig, ahol is az ülésterem közepén kapott igen méltó helyet, különleges deformációi miatt.

Így jutottunk el mostanáig, mert ezen a héten, Adam Miller néhai szatócs koponyája nyugdíjba vonult. Páratlan halál utáni életéről a világhírű csont könyvet ír, melyben társszerzője a nagy nevű és méltán elismert Truman Capote lesz. A biográfia, melynek tervezett címe "Egy fej karrierje, miután levágták" már az előrendelések alapján biztos, hogy bestseller lesz. Az egykori fej a héten átköltözött Pensworth-ből tulajdonosának egykori szülővárosába, Edinburgh-ba, ahol remélhetőleg békésen töltheti kipreparált napjait a porladásig.

Kitüntetés

- Kitüntetjük továbbá azért, mert példás magatartással járt elől társai előtt, továbbá a parancsot mindig hűen követte és bátorságáról számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot.

A 173 életért, amelyet kioltott odakint halálbüntetést kapott volna, de mivel előre megválogatták neki, hogy kit gyilkoljon meg, a feladat már magasztos lett. 

Meghallgatott imák

- Jajj. Csak 21 jöjjön! - fohászkodott a játékos, a délutáni istenéhez. 

- Lapot!

- 15.

- Lapot!

- 16!

- Lapot!

- 21. 

Az osztó felfordította a bank lapjait. Szintén 21 volt.

- Osztozás.

 Újra megkeverte a kártyákat, és leszámolta azokat. A játékosnak 21-e volt. Azonban a  bank is pontosan ennyivel rendelkezett.

- Váááá. - kezdte dühösen - hagyjuk. Fortuna nem hallgatott meg!

 Az osztó mosolygott ugyanakkor, mert őt is meghallgatta az istene, akárcsak a szerencsejátékost.

Recept

 Bár már biztosan több tízezer éve gondolkozunk rajta, a helyes és tökéletes élethez még nincs receptünk. De egy biztos az életben maradáshoz mindenképpen kell liszt, tej, élesztő és tojás. 

 Az, hogy a tyúk volt-e előbb vagy tojás szintén nem tudjuk megválaszolni. Ellenben biztosak lehetünk abban, hogy ezek a kérdések teljesen lényegtelenek.

Szemiramisz függőkertje

 A lépcsőházban a növények óvatosan vészelték át a fagyokat. Mindennap locsolták őket és dél körül, egy-két órár még a Nap is rájuk nyugtatta takaró, szürke fényét. Nem nőttek, nem is bomlottak. Vegetáltak.

 A dáliák és a muskátlik még a színükből sem veszítettek, a hibiszkusz azonban belesárgult a hideg tompaságba.

 A lépcsőházban, a betonba szűkített kertészek már nem is a saját virágaikat nézték, hanem, hogy miként panganak szomszédjaik növényei. Mennyire ereszkedtek meg a fáradt levelek, vagy hol jelentek meg elszáradó foltok a halovány zöldeken.

 A 3/a lakásban lakó Anita nem versenyzett. Csak a saját cserepes kertjét óvta, gyógyítgatta a hidegben. Vidéki lány volt, nem a lépcsőházért csinálta, hanem a saját honvágyát igyekezett csillapítani. Ahol felnőtt, ott a zöld egybeért a házfallal, a levelek pedig játszottak a világos és tompaszélben. Télre elbújtak, nyárra háborút indítottak minden ellen, ami nem ragyogta be élettel a Földet.

 Honvágya volt.

 A házban, mindenki irigyelte. Mert a növények hálásan szerették, amiért nem kényszerítette rájuk a versenylovak szerepét. Nőhettek, ahogy akartak.

 Egyszer-kétszer, a locsoláskor a víz megindult a lépcsőház kövén és ágként burjánzott szét a síkokon, csatornákon folyton a fugák mentén. De valahogy, minden vízcsepp utat talált magának a virágokhoz.

 Ha valaki alulról nézte a lépcsőház jégvirágos ablakán át Anita kis kertjét, bár azt sem tudta, ki az, de mégis a mindig hazavágyó Arthümiszre gondolt. Akit férje, Nabukadnezár király függőkerttel vett körbe, hogy el ne szökjék a kopár Babilonból.

Antidepresszáns

A patika steril és vegyszer szagú némaságát a várakozás vége törte meg. A sorra került, erős fejfájására írt kereső vásárló, meglepetésre, de csak másodikként tudott megszólalni.

- Jó napot kívánok, Uram. Ajánlhatnék önnek egy új antidepresszánst?

A férfi megszeppent.

- Nem, én csak egy aspirint szeretnék!

A gyógyszerész magában megjegyezte, hogy milyen udvariatlan is az ügyfele, hisz még csak nem is köszönt neki. Azonban a bevétel miatt kedélyesen válaszolt.

- Sajnos elfogyott.

- Értem. - kezdte csalódottan a másik - Esetleg nincsen ibuprophenjük?

- Sajnos, az sincs.

- Valami fejfájásra?

A patikus csak a fejét csóválta, és együttérzően széttárta a karját. 

A vásárló elszomorodott, fájdalma vége ismét távolabb került tőle, fogalma sem volt, hogy miként bánhatna el ezzel a problémájával. Egyre inkább kétségbeesett. Végül erőt vett magán, és távozni készült. Már éppen indult, amikor újra a patikushoz fordult:

- Akkor az antidepresszánsból kérnék!

A patikus elégedetten nyugtázta, hogy ismét neki volt igaza, és megtippelte a vevő óhaját, amelyről még az sem tudott. Mindehhez csak a gyógyszerkészlet állapotáról kellett pontatlan tájékoztatást adnia.

A kétségbeesett fogyasztó a fizetést követően a betegtájékoztatót lapozgatta, majd nagyszemeivel a pult mögötti gyógyszerészre nézett.

- Mik a mellékhatásai?

- Semmi különös - indította a patikus - csak a szokásos: álmosság, éhség, székrekedés, valamint fejfájás és depresszió.

Amikor a beteg férfi kilépett, már nem a migréntől, hanem az összezavarodottságtól fájt a feje.

A patikus pedig csak mosolyogva annyit fújt ki: "Egy újabb elégedett vásárló!"

Megoldatlan eset

A vörösen és sejtelmesen tükröződő penge véres nyomott hagyott, amikor a földre esett. A testnedv először a színét veszítve szikkadt kopogós feketére. Ez a folt tekinthető az eset főbizonyítékának.
Mivel a kés eltűnt, ugyan sokáig kereste a rendőrség, végül aztán úgy döntött, hogy nem hiányzik, ha már a gyilkos maga kézre került. Azonban a kérdés, hogy egy öngyilkos miként rejthette el a szerszámot, miután saját torkát elmetszette, még mindig megválaszolatlan.

A test börtöne

Ha az ember figyel rá, kénytelen maga lélegezni.

Aki ezt olvasta, most már a saját agyával irányítja a levegővételét. Minél inkább próbálja a tudata alá rendelni a folyamatot, annál inkább képtelen szabadulni a feladattól. Egyre inkább érzi, hogy újra meg kell töltenie a tüdejét. Egészen addig nem mentesül saját testének irányítása alól, amíg valami más ki nem tölti a gondolatait. 

Bár mindenki tökéletes szabadságra vágyik, bár mindenki maximálisan kezelni akarja az élet sodrását, annál inkább várja, hogy valaki átvegye tőle a lélegzetét.

Néha a függés jobban felszabadít minket, mintha a magunk urai vagyunk. Szükségünk van arra, hogy függjünk.

Mire ezt elérte, aki olvasott, újra tudattalanul vette a levegőt, de most, hogy eszébe jutattam, 5 percig még nem fog szabadulni tőlem és a saját testének börtönétől.

Királyság

A királyságban már forrongtak az indulatok.

A király is kint harcolt a csatatéren, rég kimozdult a palotájából, püspöke és a vezér társaságában.

Vesztésre álltak, együtt nézték, ahogyan a sereget szép lassan felmorsolja a feketék hada.

A király csak egyben volt biztos: őt nem ölhetik meg.

- Sakk. - hangzott az isteni hang.

A következő pillanatban a fehér király átlépett egy sötét mezőre. 

Kanális

 Az eső csak csepergett Velencében. A Főcsatorna vize szépen fodrozódott.

 A gondolában hárman voltak. Az evezős és a pár.

 "Hogy a francba tartják ezt romantikusnak" - gondolta, miközben a német párra nézett.

 Azok pedig vígan búgtak egymás fülébe, talán azt sem vettek észre, hogy esik.

- De Canto! - szólt a német férfi és egy bankjegyet nyújtott felé.

- Grazie - mondta a gondolás.

"Canto, mi? Énekelsz Te, idióta? Nem, akkor miért azt mondod? Ja, hogy canta-ra gondolsz... Na mit kapjál, Te nyelvzseni!" 

 Azzal belekezdett az O, sole mioba.

 "A napfény való nektek", mire ezt befejezte magában, már viharos lett a szél, és nehezen lehetett megkülönböztetni, hogy alul vagy felül van a Canale Grande.

 A gondolás már a partra terelte volna a hajót, de a turistákat jól láthatóan semmi sem érdekelte. Hát tovább vitte őket.

 *

A családi fénykép nézegetéskor a német pár kissé rekedten és náthásan mesélte a velencei kalandokat.

- És akkor az a hülye gondolás kivitt minket az esőben - kezdte Günther - és nem akart bevinni minket még a legnagyobb esőben sem.

- Szóval mi csak tehetetlenül ültünk - vette át Agatha a szót.

- És a legjobb az egészben, hogy amikor fizettem, hogy vigyen ki, akkor elkezdett énekelni!

 *

Két ember messzebb van egymástól, mint a csónak a parttól, ha képtelenek közös nyelvet találni. 

Éjszakai ásás

- Most komolyan, miért az éjszaka közepén jöttünk ki? - kérdezte egy picit idegesen Samu.

- Szerinted? - mondta ironikusan a főkolompos.

Az ásók ütemesen hasítottak a földbe, amely élesen zúgott minden egyes újabb bemélyesztéskor. Az odébb dobott sár pedig úgy pergett, mint a homokóra. Különösen akkor, ha a műanyag zacskóra esett.

- Aztán szerinted megfogják találni? - lihegte a kérdést Samu.

- Azért ez egy olyan hely, vagy szerinted nem? - ironizált még mindig a főnök.

- Jójó - kezdte a társa - csak sose értem, hogy erre miért nem gondolunk előre.

A műanyag zacskón már egy lapátnyi föld is volt, ezt lerázta a főnök.

- Mert ez egy olyan spontán dolog. Nem tervezhetsz el mindig mindent! Van, amikor egyszerűen csak meg kell tenni.

Aztán csendben folytatták a munkát. Amikor a gödör már nagyjából 1,5 méter mély lett megálltak.

- Most már elég lesz, nem? - az akadékoskodó újra megszólalt - Talán így már meg se látszik.

Mosolyogtak.

Lerakták az eszközöket, hátra mentek, kiszabadították a sötét nejlonból, még egy-kétszer áttekerték a szalagokkal, és vetettek rá egy utolsó pillantást.

- Egész szép volt, kár érte, hogy ezért kellett lecsapni. - mondta nevetve Samu, barátja adott neki egy apró sallert.

Majd együtt törtek ki röhögésben.

- Hiányozni fogsz, ha elkapnak! - szakadt ki Samuból.

- Na kussoljál! - mondta a főnök.

Együtt megfogták a fát, beleállították a gödörbe. Amíg az egyik tartotta a másik lapátolta a földet. A májusfa megállt. Együtt végigmérték.

- Még most se hiszem el, hogy Te fogsz megnősülni előbb.

Másnap megtartották a Főnök és a falu szépe eljegyzését. 

Együtt sírás

- A tévében olyan könnyen megy! - kezdte a lány.
- Az életben is az, csak béna vagy. - mondta a barátja a konyhai fotelből okoskodva.
 Aztán elkezdett könnyezni a lány.
- Mi van, most megbántottalak?
- Hülye!
- Na, megmutatom, emiatt ne sírj!
A fiú odalépett, kettőt vágott, majd belőle is kitörtek a könnyek.
- Na, Te hülye! És majdnem annyira, mintha én csinálnám!
- De legalább a méretük jó. - mondta a fiú a sírással kűzdve.
 A hagyma pedig ebédre lassan kiengedte magából a bosszú olaját, és szépen megadta magát a fazék melegének.

Rontás

  A lapleadás jóval korábban befejeződött, mint a tervek azt előírták. Az uborkaszezon aratása közben a szerzők sem húzzák az időt, és igyekeznek olyan hamar végezni a munkával, ahogyan csak tudnak, hogy mehessenek a fullasztó szárazságban a strandokra, vagy egyszerűen csak a kerticsaphoz.

 A tördelő azonban még ilyenkor is túlórázik. A nyomda ugyan az év minden napján kellemes, 20 fok körüli hőmérsékleten teng, de a munka ugyanúgy fárasztó télen is és nyáron is.

A munkás szépen végigolvasta a lapot, mielőtt a szedőhöz ment volna. Még ekkor fedezett fel tömérdek helyesírási hibát.

- Ezekben nincsen semmi önkritika! - sóhajtotta.

 Még abban a percben elkezdte finomítani a nyelvi áradatokat, átjavította a felesleges ly-okat, szinonímákat szolított az ismétlések helyére.

 Másnap a szerkesztő mindig kijavította a már nyomdázott lapokat. Soha sem értette, hogy miért nem tűnnek fel ezek a hibák. Főleg az ly-ok nem stimmeltek a nyomtatásban. 

Az asztalos

Ha a munkáját nézzük, mindig igaza volt. Napjában ötvenszer találta fején a szöget, és engedelmeskedtek az ácsnak az asztalok.

Kopogtatás

"Kopp-kopp"
- Ki kopog?
- Csak a szél?
- Nagyon vicces. - mondta nevetve és elindult, hogy beengedje a barátját.
Amikor látta, hogy tényleg nincs kint senki, de vihar támadt, megijedt. Azóta nem nyit ajtót senkinek, csak ha valaki csenget.

Az esernyő

 Az esőcseppek lassan hirdették a közeledő záport. A fiú az esernyője után nyúlt és próbálta kiszabadítani a védőszárnyakat. A zsinór azonban, amely a küllőket és a rugókat nyomta össze makacsul tartotta magát.

 A lány egy ideig szurkolt, hogy sikerüljön kinyitni az ernyőt, aztán érezve a hajában az egyre sűrűbb vízpermetet, karon ragadta a fiút és berántotta egy eresz alá.

Az eső ekkor már nem várt, teljesen szenvedélyével esett a felhevült aszfaltra, mint ahogy a fáradtság esik az ágyba. Ekkor elevenedik meg csak igazán.

A pár percekig nevetett és nézte egymást. Az ernyőt el is felejtette már az egyikük.

- Béna vagy! - incselkedett a lány.

 A fiú csak pofákkal válaszolt, majd egy határozott lépéssel kiállt a vízfüggönybe. A lány csak nevetni tudott, míg a srác bajosan, de elbánt az ernyővel és pattanó hanggal kinyitotta azt, majd a lány felé nyújtotta.

 Ő már csak mosolyogva nyúlt utána, amikor is a fiú kirántotta az eresz alól, félre húzta a kezét, benne az esővédővel. Ekkor már csak a srác nevetett.

 A lány egy pillanatra meghökkent, majd az ernyő alá állt, megcsókolta a fiút és együtt elindultak a Múzeum körút díszburkolatán az Astoria felé. Picit sem zavarta már, hogy Ő is elázott, csak az piszkálta, hogy a lábát mosta a pesti mocsok. 

Kumrán

A füst már alulról fedte el a tavaszi égboltot. A maró levegőben rohantak a szolgák, minden lélegzetvétel és lábletétel után egyre nehezebb lett a következő méter, amely akár az életüket is megmenthette. A katonák már lemaradtak, de még parancsoltan üldözték őket.

Amikor a Holt-tenger partján elérték a sziklafalat és a barlangot, csak a tompa hangból tudták, hogy megérkeztek.

A kezükben lévő cserepeket beállították a többi mellé. Pusztán tapogattak, nem gyújtották fáklyát. Elég volt a tűzből. Már minden vörösen és forrón táncolt a táborukban, minden elégett abból a papírszagú tudásból, amelyben hittek. A kohorsz csak a kincset kereste, Rómának nem elég az adó.

Ami tudtak, ide mentettek, minden szent könyvből egyet. Amikor már tudták, elfojtották a lihegésüket, vártak. Próbálták a halksággal elbújni a katonák esetlegesen felbukkanó hallása elől.

A két esszénus férfi leült a sötétben és várta, hogy szemük megszokja a benti fényhiányt. Pár perc után egyikük sült kecskehússal kínálta a másikat a táskájából. Itt érte őket az ebéd a kőodú feketeségében. Imádkoztak, majd ettek. 

Amikor a zsíros kezüket akarták megtörölni, a homokat használták, de a kecske csontokat az agyag edények közé dobták.

1947-ben, majd 2000 évvel később, épp egy kecske találta meg az esszénusok legféltettebb kincsét és a két kecske csontot.

Megszokás

A zár rúgóstul erősen pattant, annyira hogy a hüvelykujj is megérezte a visszahatást. A nyelv lassan elfordult a nyitásig. Majd még egyet ugrott, és elbújt a vasalás mögött, csak egy fémes csík maradt belőle.

Picit zsúrlódva hozzáért a félfán lévő másik fémházhoz. A zsanér óvatosan, erőtlenül és belefáradva a forgásba nyikordult egyet.

A lakás üresen visszhangzott. A betörő csak belépett, és kényelmesen behúzta maga mögött az ajtót, csak úgy megszokásból.

Tőzsde

Emelkedett a Dow Jones és a világ többi nagy értékjegyzése is, ez kedvezően hatott a BUX-ra is, amely egy éve nem volt ilyen magasan.
A főbb részvények közül emelkedett az OTP és a Richter ára. De a nap végén a legértékesebben jegyzett csomag a becsület volt.

Haiku II.

Hervatag élet
Vidámságtól van ébren
A fáradt éjjen.

Stílustörés

- ...és mint ahogy mondtam, a leltárba kéretik felvenni 300 öl gabonát, 40 sózott kecskét és egy egész marhát. Mindezt a zsidóktól foglaltuk le.

 A lajstromot vezető Teril megállt, lenézett. Látta, hogy az írnoknak már kevés helye van a táblán, ezért rászólt:

- Hagyj helyet a pecsétnek! - mondta kicsivel erélyesebben, amitől a tollnok összerezzent.

 A vékony rabszolgából lett deák, pár vonást még ejtett, majd átadta a még nedves agyagot. A tartója komótosan végigolvasta, majd karját kinyújtva a fiatal fiú fülét kezdte csavargatni.

- Milyen "sag" jelek ezek? - azzal adott két pofont az írnoknak.

 Majd Teril, igazi arisztokrataként odalépett a földön a deák stílus vesszőjéhez, amellyel írt, átforgatta az ujjai között, majd ketté törte.

- Na írjad, Te féreg a következőt! - azzal folytatta a diktálást - Három hordó bor...

Az írnok egy darab agyag után nyúlt, majd felnézett a tartójára, az egykori stílus maradványairól, és felnevetett. 

A béke szigete

A csónakban lassan veszítettek el minden csepp folyadékot a hajósok. Először a lávaként égető nappal kínozta őket, majd a deresre vacogtató éjszaka pofozta fel őket az éberségig. Aki aludt a fényben, az hányt a sötétben.

A harmadik napra már nem szóltak egymáshoz. Nézték a hámló, vörösen izzó, pernyeszerű bőr darabokat a többiek homlokán, és csak remélték, hogy ő maguk nem festenek ilyen keselyűket vonzó képet.

A sirályok már egy ideje várták, hogy megjelenjen az első dög a lélekvesztőben, akit szétmarhatnak. De a tengerész szívós fajta, és nem utolsó sorban még nehéz helyzetben is jók az érzékei. Vagyis képes megkülönböztetni a távoli és a közeli tengeri madarak hangját.

 

A Köpcös óvatosan felkelt 3 társa mellől, jajgatott volna, de kiszáradt szája megőrizte becsületét és tekintélyét a matrózok előtt. Fájt, ahogy felállt. De amint meglátta a szárazföldet, halkan, szinte nyöszörögve jelezte, hogy elérkeztek egy szigethez. A többiek is felnéztek és majdnem ugráltak örömükben.

Ahogy egyre közelebb értek a parthoz, a legénység annál inkább jobb arcát mutatta. A sirályok is feladták az utolsó reményüket, hogy dögöt esznek. A matrózok és a kapitány, bármily vicces is így megnevezni négy főt, azon vitatkoztak, hogy a szigetnek ki, miként fogja hasznát venni, ki minek lesz az ura. Már kezdtek volna összeverekedni, amikor a csónak egy éles csiszolódó hanggal partot ért a homokon.

A szárazföldön csak egy tábla állt: "A béke szigete, embereknek belépni tilos". Bárhogyan is próbálták visszatartani, a hajó egyre messzebb sodródott a tengeren.