Megosztottság

Nem a vallás, nem a bőrszín, nem a nemzetiség és nem a nézetek osztják meg az emberiséget, hanem a hülyeség.

Meg az ilyen kijelentések, mint ez.

Az állatok lelkéről

 Miközben kertészkedett, a macskája végig ott játszott mellette. Az állat meg-megállt, néha hömpörödött egyet, olykor csak fejét a magasba tartva szagolta a szelet. Ha gazdája egy-két lapátolásakor, a föld túl közel csapódott le mellette, akkor sértetten állt odébb egy pár méterrel.

 Az ember nem igazán foglalkozott vele, csak a beszúr-kiforgat-odébrak cselekvéssorozat monotonságára koncentrált. Közben hallgatta a zúgó ágakat, a surrogva leérkező, kiásott földet, olykor még a madarak hangja is betört a fülébe.

 A csicsergés is gépszerű volt, ugyanaz a fájó, egyszerű dallam. Néha az ásó hangja, másszor a madáré lett erősebb. Végül az állat nyert: az ember érdeklődve kezdte el keresni az ének forrását.

 Egy kis cinke repkedett ágról, ágra, a kerítés széléről az erkélyek korlátjára, és sírva kereste társát.

 A macska már nem sütkérezett a napon, a fű közepén tépte a tollakat a zsákmányából.

 A szárnyas a párját gyászolta, a cica büszke volt a prédára, az ember pedig haragudott a kedvencére, és együttérzett a cinkével. Mindannyian éreztek.

 Aki azt hiszi, hogy egy állatnak nincsen lelke, még nem hallotta, ahogy csicseregve zokog egy madár a társáért.

Az iróniáról dióhéjban II.

Három dolog, amit utálok:

• írni
• listázni
• ironizálni

Visszatérés a régi otthonba

- Itt laktam régen! Gyere már! - rivallta a kislány. - Ne maradj le!

 A hang visszahangozva vonult végig a folyosón, letépve maga után a beázásoktól csüngő vakolatdarabokat.

- Nézd! - hangzott újra a gyermeki hang - Itt volt a szobám! Ott a sarokban volt az ágyam, ott meg mellette a szekrényem, benne a játékaimmal!

 A biztonsági őr, akinek mozdulni sem volt lehetősége, engedelmesen nézett be a helyiségbe.

- Itt szerettem a folyosón rohangálni - folytatódott a szemle, és az őrt újra elrángatta, annak akarata ellenére is.

- Azt játszottam, hogy amennyire csak lehetett felgyorsultam, aztán csak csúsztam a kövön!

 A férfi nem bírt megszólalni, pedig már nagyon akart. Nem tudta, hogy miként tudna távozni, de folyamatosan a kiutat kereste, és csak kevésbé figyelte az előadást.

- Az ápolónő mindig ezen szárította a ruháimat, ha esett az eső! - azzal egy rég leszakadt radiátorra mutatott.

 A kihalt, csempézett folyosó már senkivel sem tudta elhitetni, hogy még használatban van. Sugározta magából a veszélyesség és az elhasználtság korral járó félelemkeltő érzetét. A férfi is menekülni akart már, soha sem szerette a gyerekeket, most még rettegett is ettől az egytől. De nem tudott eliszoklni semerre, sőt paralízisben volt. A lány fogságban tartotta, és nem engedte mozdulni.

- Látod azt a sötétebb foltot a falon? - kérdezte a gyermek csengő hang.

 Az őr semmi mást nem tudott tenni, csak bólogatni, de azt sem akart, de valami erő kényszerítette rá.

- Odaütöttem be a fejemet, amikor meghaltam! - pityeredett el a lány.

 A férfi biztos volt benne, hogy most fog meghalni, hogy a láthatatlan kéz és tudat, amely idáig elhozta, úgy döntött, hogy kivégzi. Egyre biztosabban érezte a hideget, és furcsa mód, fokozatosan megnyugodott, egészen addig, míg az újabb hideg hullám meg nem érkezett, majd le nem dobta a lábáról.

 A szellemet megtestesítő fehér, alaktalan ragyogás felbomlott, elengedve az alaktalan, de erős béklyót. Az őr megszabadult.

 Az elmegyógyintézetnek már lassan tíz éve nem volt egy betege sem, de a régiek történetei még ott voltak a dossziékban. Mind megvolt, de egyikben sem szerepelt lány gyermek. Pusztán csak egy idősebb nő, aki mindig kislánynak képzelte magát. Úgy látszik, erről a tévképzetéről még a szelleme sem mondott le.

Különbségek II.

- Drágám, tetszik a cipőm? - kérdezte a lány.

- Nem annyira. - kezdte a fiú bátortalanul, aztán összeszedve minden határozottságát, folytatta - Igazából semennyire sem tetszik, vedd inkább a másikat!

- Á nem - mondta ismét a lány - Nekem tetszik, úgyhogy ezt veszem fel. Viszont, szívem, ne ezt az inget vegyed fel!

- De nekem tetszik! - védekezett a fiú.

- Mondom, ne ezt az inged vegyed fel!

 És a férfi megszeppenve elment átöltözni.