2015. március 15., vasárnap

Majd holnap

 A taxi ajtaja becsukódott, és a sofőr egy félperc várakozás után kérdezte csak meg:
- Hova megyünk?
 A fiú várt még egy pár pillanatot, amíg a lány belépett a ház ajtaján, aztán válaszolt csak a vezetőnek. Elmondta, hogy pontosan melyik utca, és melyik úton érnek oda a leggyorsabban. Az árban előre megalkudtak.
- Nem akartál volna hazamenni? - kérdezte a taxis.
- Nem nagyon - válaszolta félszegen az utas.
Largar Antingar
 Némán nézték, ahogy az utcák között cikázva közelítettek a cím felé. A sofőr a sebességváltóval, a fiú a gondolataival játszott.
- Nem is akartál itt lenni? - próbálkozott újra a vezető.
- Nem - folytatta a fiú - De jól éreztem magamat.
- Kár, hogy hagytad egyedül hazamenni.
- A háza előtt álltunk meg, így nehéz valakit ennél jobban hazakísérni - mondta a fiú.
 A taxis bólogatott, befordultak egy útra, majd megálltak a piros lámpánál.
- Ez igaz. De öt méteren is történhetnek veszélyes dolgok - nevette el magát a vezető.
 A fiú csak mosolygott:
- Megvédhettem volna, de szerencsére sértetlenül beért a kocsitól.
- Nem rajtad múlt - hallatszott a nevetés a kormány mögül.
 Pár percig hallgatagon mentek tovább. A taxis törte meg a csendet:
- Ha meg nem akartál itt lenni, menjünk oda, ahol lennél!
- Az messze van. Nem rabolnám vele az idődet.
 Megálltak a ház előtt. A sofőr kiszámolta a kötlségeket, majd borravalóstul rendezték az összeget. A csúkódó ajtó mögül annyit szólt a fiúnak:
- Ha ebbe a csajba belezúgtál, akkor úgy sem először taxizod haza. Ha meg egy másik kell, akkor majd annak a házánál raklak ki legközelebb!
 A fiú csak zavarodottan annyit szólt:
- Majd a következő alkalommal is együtt fogjuk nézni, ahogy besétál egy házba valaki!
 A sofőr elrakta a pénztárcáját és csak annyit mondott:
- Azt nézel, amit akarsz. Én utána mennék, és még emlékszem a címre, ha gondolod.
- Akkor majd következő alkalommal is odatalálsz hozzá, hogy nézzük, ahogy hazamegy!
 A taxis megcsóválta a fejét: „nem ide kellett volna hoznom” - gondolta.
 A fiú nézte, ahogy elmegy az autó. Mindeközben csak azon jártatta magát, hogy vajon mikor állnak majd legközelebb ott, ahonnan a lány elindul a bejárati ajtóig. „Majd holnap” - remélte.

2015. február 28., szombat

Finom, ingyenes és érthetetlen

- Szia!
- Hello!
- Szeretnél valamit inni? Meghívlak - mondta a fiú bátortalanul.
- Válassz Te! - vágta rá vagányul a lány elfogadva az ismeretlen meghívását.
 A pultos a kétségbeesett fiúra nézett, aki erre a válaszra egyáltalán nem számított. Gondolkodott, hogy vajon mi az, ami nem tolakodó, mi az, ami nem túl lekezelő ital egy ilyen lánynak. A csapos egy jelentőségteljes pillantással szugerálta, hogy valami vodkabázisú dologban gondolkodjon.
 Az örökkévalóságig tartó pár másodperc alatt, az alkalmi lány végigvizslatása – szőke, középmagas, vékony – után a fiú leplezett határozottsággal nyögte ki:
- Egy vodka áfonyát kérnék a hölgynek!
 A lány elmosolyodott a megszólításon, a pultos kimért, majd kiadott, a srác izgult.
- Köszönöm - vette el az italt a lány.
 A zene miatt alig halhatóan, beszédhangon kérdezte meg az egyébként sármos fiút:
- Mit szeretnél csinálni?
 A fiú leplezett zavartsággal körbenézett, majd csak annyit mondott:
- Hazamenni.
 Azzal ellépett a pulttól és rá nem jellemző határozottsággal, mosolyogva indult el a kijárat felé.
 A lány belekortyolt az ingyen vodka áfonyába: finom volt, ingyenes és érthetetlen.

2014. december 25., csütörtök

Fehér karácsony

 Noha a karácsonyi dekoráció már november elején kikerült a boltokba, december 23-án még mindig azon gondolkodott a fiú, hogy hol találhatna ajándékot - és egyáltalán milyet - a szeretteinek. Az ünnepi készülődés elment mellette. Nem is igazán fogta fel, hogy itt a karácsony. Egyrészről a munka minden percét felemésztette.
 A karácsonyi szünetre kellett készülni, amikor már nem dolgozik. Az volt a szokás, hogy ilyenkor előre dolgoznak. Bár napjában százszor elhangzott a karácsony szó, fel se vette a jelentését.
 Másrészről az időjárás is egyértelműen elutasította a decembert. Március volt odakint, csak a naptárak maradtak le.
 Amikor december 23-án még mindig ajándékok után kutatott, gondolta végig, hogy nem emlékszik, mikor volt utoljára fehér az ünnep. A hó messzinek tűnt, talán 10 éve volt, hogy szánkón ment megnézni az utcai karácsonyfákat, ahol lakott. Ahogy a kabátja a karján lógott, nem látott rá esélyt, hogy bármi is fehér lesz a lakás monoton falain kívül.
 Kétségbe esve járta a bevásárlóközpont járatait a többi rémült ember között. Az idegesség ott volt a megkötött masnikon, a díszcsomagolásokon és az ünnepi dekorációkon.
 Ő nem akart nagy dolgokat venni, csak olyanokat, amik kedvesek, érződik rajtuk a törődés. Koncepciókat gyártott, és terveket hajtott végre. Néha rémület szállta meg, néha a düh, hogy képtelen már bármit is venni, ami tetszhet.
 Már zártak a boltok, amikor az utolsó embert is kihúzhatta a listáról. Megkönnyebbülten lépett ki a koránjött tavaszi melegbe, a szokatlan decemberi estébe.
 Napok teltek el, hogy túl legyen a stresszen; az utolsó csomagot is átadta, átvette a sajátját, és kölcsönözte az arcra adott puszikat. Vége volt, érezte a megkönnyebbülést, a könnyebb légzést, a lassabb szívverést. A feszültség könnyed felhőnek tűnt csak, ami felette lebeg.
 Az újra megnyitott boltok felé tartva, hogy egyszerű élelmet (kenyeret, vajat és szalámit) vegyen az ünnepi fogások után, érezte csak a lassan szállingózó decemberi hópelyheket.
 Mintha csak a feszültség riasztotta volna el a felhőket, amelyek jöttek maguktól, amikor még gyerek volt, és nem ment el mellette a karácsony.

2014. december 11., csütörtök

A pénzügyi osztályunk legnagyobb kritikája

- Elnézést, Nagyfőnök! Héééé, Uram! - ordított a hajléktalan.
 Meg sem akartam fordulni, de egy szót azért odavetettem az igazságot:
- Bocsánat, nekem sincs pénzem. Még nem jött meg a fizetésem.
 Végigmért, elgondolkodott egy pillanatra, majd visszatartva a köpését, hátrafordulás közben csak annyit pusmogott:
- Persze, 11-én. Jobb csövezni akkor!
Flickr/Kamil Porembiński

2014. november 18., kedd

A reggel áldozatai

- Jó reggelt, egy kávét kérnék! - szóltam a büféshez. 
Flickr/Rae Allen
 Egy ásítás mellől felnézett:
- Már holnap van?
 Hajnali 5 óra 27 perc volt. Egy bólintással jeleztem, igen, az ő értelmezésében már holnap van. Csak legyintett.
 Ketten megállapodtunk, hogy teljesen mindegy, normális ember ilyenkor alszik. Mi pedig visszatértünk a munkánkhoz, tudumásul véve: áldozatok vagyunk.

2014. szeptember 12., péntek

Álláshirdetés

Isten úgy döntött, hogy egyesíti a fenti és lenti vizeket.
Ugyanitt: bárkaépítő kerestetik. Versenyképes fizetés, család- és állatbarát munkakör.

2014. augusztus 12., kedd

Hangulat

Flickr/JD Hancock
- Hú, olyan itt, mint egy jégbarlangban! - kiáltott fel köszönés helyett a takarítónő.
 Az éjszakai ügyeletben dolgozó fiú felnézett a gépe felett, sóhajtott, majd belekezdett:
- Igen, a létszám leépítés nem tett jót a hangulatnak...
- Ja, nem az - szakította félbe a nő - Csak szerintem egész nap ment a légkondi.
 Majd a beszélgetést lezárandó, takarítást mímelve bekapcsolta a porszívót.
 Az éjszakai ügyelet még befejezte az utolsó pár sort, aztán összecsukta a számítógépet, kikapcsolta a klímát, és elindult haza.