Közelebbről meghallgatva

 Reggel a szokásos órában ébredt, de ezúttal még pihenhetett volna. Nem az órája csörgött, mert hétvége volt. Valahol a távolban lövések dördültek.
„Csak a vadászok” - gondolta, közben a fal felé fordult, és megpróbált visszaaludni. Egy darabig forgolódott, képtelennek érezte magát arra, hogy tovább pihenjen, de az elhatározását már meghozta, nem hagyta magán győzni az éberséget.
 Ahogy hallgatta a távoli fegyvercsattanásokat azon járatta a gondolatait, hogy vajon milyen vadra hajthatnak. Az apróvad tűnt a leglogikusabbnak.
 Számolgatta a lövéseket, mint más a birkákat. A Nap már éppen elég magasan volt ahhoz, hogy akárhogyan feküdjön, lássa az ablakon beszűrődő fényt. A hangok már a legkevésbé sem zavarták, csak a fény. A spaletta el volt húzva, csak a fatestekre vágott virágos mintán át szűrődtek be az aranysugarak.
 Végül mégis győzött az akarat. A monotom zajokra való odafigyelésben sikerült újra elaludnia.
 Teljesen öntudatlanul riadt fel. Olyan érzése volt, mintha kirántották volna az ágyból, és az üskös porba dobták volna a földön.
 Érezte a hideg fegyver csövét a tarkóján. A vadászok embereket hajtottak. Megérkeztek a katonák.
 A háború pont Gliwicében ébredt fel.

Tulajdonképpen jó volt

 Ahogy belépett a szobába, és lerakta a bőröndjét, azonnal megkapta az első kérdést.

- Na, milyen volt? - kérdezte az öccse.

 A másik fiú elindult egy pohár vízért, és úgy válaszolt.

- Jobb, mint vártam! - kezdte a beszámolót. - Tulajdonképpen egész érdekes volt az előadás.

- Fáradtnak tűnsz. - csapta meg a következő, megállapításnak álcázott kérdés.

 Megitta a vizet.

- Pedig aludtam az előadáson. - magyarázta - Egész kényelmesek voltak a székek.

 Egy pillanatra megállt, az öccse felnevetett.

- Szóval kényelmetlenebb székekre számítottál? 

 Ő is megmosolyogta magát, és a fejében tisztázta, hogy se arra nem számított, hogy a székek kényelmesek legyenek, se arra, hogy még aludni is tud. Arra pedig végképp nem, hogy a bemutató tartalmában még sem volt rossz. De ez sem változtatott azon, hogy ő már mindent tudott arról, amiről tanítani akarták.

Fektetés

 Parancsra nem megy. Az evés, a vizelés, az ima, a hit, a tanulás, a figyelés és az alvás.

- Csend és alvás! - szólt a tiszt.

 Amíg bent volt a szobában a legkisebb moccanástól is úgy harsant az ágyrúgó, hogy kedve lett volna fekvőtámaszoztatni. Pár percig állt a barakkban, majd a hallgatás megérkezésével Ő távozott.

 Halk sutyorgás indult. Senki sem gondolt a másnapra, csak a dacra. A tüntetőleges pofázás pedig hangot nyert magának, amely visszahívta a tisztet.

 Ő már tudott volna aludni. Érezte, hogy fegyelmeznie kéne, de nem ment neki. Minden szavát üresnek érezte, végül csak kivágta.

- Kuss!

 A bakák újra elhallgattak. Az előljáró kiment és tudta, hogy már nem jön vissza. 5 perc elteltével ismét harsogott a laktanya. Csak a parancsnoki szobába ment és rájuk kapcsolta a riadókürtöket.

 Minden este eljátszották ezt. Ettől mindig csend lett.

 Nem akart már újra belépni az alvó szállásra, pedig tudta, hogy a felettesei őt is megbüntetik a csapat engedetlensége miatt, ha egyszer nem hallgatnak el. Most újra, aznap éjszakára végleg leült a némaság.

 Félt, mert parancsra nem megy a kegyetlenkedés még egy tisztnek sem.