- Általában a személyleírások a Föld 60%-ára illenek. Nem vicc, tény. Annyira képtelen vagyunk egymást megkülönböztetni, hogy azt az embert sem tudnánk körül írni, akivel akár órákat beszéltünk pár perce. - magyarázta a fehér köpenyes pszichiáter.
"Valószínüleg igaza van, miért ne lenne?" - járt az egyszeri barát fejében. De ugyanakkor kénytelen volt azt is végig gondolni, hogy vajon az orvos arcát és testalkatát fel tudná-e idézni. Kis töprengés után rájött, hogy minden probléma nélkül, pedig ismeretségük alig egy hetes. De ahogy belegondolt, úgy érezte, hogy a recepciós és a buszon vele utazók közül mindenkit meg tudna festeni is akár, amennyiben tudna ecsetet kezelni.
Egy évvel később a rendelőhöz hasonló szobában ült a város rendőrkapitányságán. "Soha sem kapják el" - gondolta magában. A kávé ott gőzölgött előtte, mikor megérkezett a rajzoló. A férfi finoman kérte, hogy írja körül az embert részletesen, aki kirabolta.
Ő sokáig gondolkodott és elkezdte sorolni a jellegzetességeket. Amikor eljött még megnézte a fantomképet a barna hajú, barna szemű, pisze orrú, középmagas, középkorú férfiról, aki ellopta a tárcáját és megverte. Bólintott és eljött. Látszólag minden stimmelt.
Amikor hazaért és lepakolta magát a fotelba, felidézte újra a barna szemet és hajat. Más volt a frizura, mint amit mondott a rajzolónak és a jellegzetességeket sem adta át megfelelően. Pedig már akkor is így látta.
Sokat gondolkodott, mire megértette, annyira nem hitt abban, hogy a férfit elkapják, végig sem gondolta, mit mond. Másrészről nem is akarta, hogy elkapják. Megalázták, megverték. Nem akart még egyszer a testet öltött szégyene szemébe nézni.
"A statisztikák szart sem érnek" - jegyezte meg lakása magányában hangosan. Mindenki csal a százalékokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése