- Basszus, ilyenkor kit kérjen meg az ember? - tört ki hősünkből, üvegesen fojtott hangon a kérdés.
- Mondtál valamit?
- Ja, nem, nem. Semmit. Tényleg.
- Értem. 30 méterre, abból a kőből vegyél mintát! - érkezett a rezignált, gépies utasítás.
- Vettem. - mondta majdnem annyira gépiesen, amennyire csak tudta.
Felmérte a helyzetet, rögzítette a biztosító kábelt, megtámaszkodott az űrhajó oldalán és elrugaszkodott a falról, egyenesen a ló méretű aszteroidához. A szkafenderben ugyan nehézkesen mozgott, de a körülményekhez képest könnyen és gyorsan megoldotta a mintavételt.
"Na már csak azt kéne tudnom, hogy hogy a fenében csináljak magamról egy fényképet. Pont itt..."
- Itt Huston. Még 6 perc és 15 másodperc a dokkolásig.
"Basszus, basszus, basszus. Hogyan oldjam meg? A fogadás az fogadás...."
Az aggodalom kellős közepén, a bukáshoz oly közel, beugrott neki a megoldás. Elmosolyodott, ami ugyan egyáltalán nem látszódott a NASA szkafanderében, de őt békességgel töltötte el.
Megfogta a kamerát, maga felé fordította, szembe fordult a Földdel és elkattintotta.
A képet 1969 után 43 évvel később Bazz Aldrin NASA űrhajós feltöltötte egy közösségi oldalra profilképnek és innentől kezdve minden önéletrajzához ezt a képet csatolta. Azt, amelyiken a szkafander fekete üvegén tükröződik a Föld és a fényképezőgép, ezzel is megelőzve a tinidzsérlányok egy egész generációját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése