2012. március 17., szombat

Edessza grófja

A terembe már behallatszódott a kinti harc minden nesze. A kardok csattogása és a kiáltások. Eleinte minden olyan volt, mintha az utcán kerekedett volna vita és csak az lenne hangosabb, mint szokott. De amint belevegyült a füst szaga és a tűz narancssárga ragyogása árnyékolta be a tróntermet a gróf felállt trónjáról.

Végigmérte a teremben álló páncélosok csapatát, akik izgatottan remegtek és így csörgették vértjeiket, amint a betörő pogányokra vártak.
A gróf levette köpenyét, keresztetet vetett, kopját vett a kezébe és parancsot adott: Támadás.
A harcra egyáltalán nem tudott figyelni, meggondolatlanul csapott jobbra és balra, de minden ütése talált. Mikor kitörtek csak egy koppanást érzett a sisakján. Elterült és utolsó gondolataival várta a halált.
Magát is meglepte a hír, hogy győzött. A betegágyban pennát vett és a pápának magának írt. Edessza az Úr akaratából, Krisztus híveinek kezében maradt.




Mikor a pápa őexcellenciája kezébe vette a levelet elégedetten adta át a diakónusának.
- Si deus nobiscum, quis contra nos? (Ha Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk?) - kérdezte a pápa.
A diakónus imádságra kulcsolt kezét szétnyitotta, vizsgálva nézte saját tenyerét és látta, ahogy a vér csorog róla. Tudta, hogy Krisztus keze is véres volt, amikor a szegek átütötték, de azt is tudta, hogy Edessza véráldozata más színű.
Zavartan megtörölte teljesen tiszta kezét fehér csuhájában és imádkozott a kereszt nevében meghaltakért és a keresztények bűneiért.
Amikor a hatalomittas pápa meglátta, hogy imádkozik, azt hitte hálát ad és büszkén követte a diakónus példáját.
Évekkel később a diakónus Ravennában az eretnekek máglyáján égett, de még aznap este Krisztussal sétált a paradicsomban és a tenyere tiszta volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése