Nézőtéri előadás

Kezdjük ott, hogy szeretek színházba járni. Még egyik másik darabra is emlékzem, ha az utcán megkérdezel, talán még idézni is tudok belőlük, sőt még arra is képes vagyok, hogy megkülönböztessem a jó színészeket a nagy színészektől. De az alapvető célom az, hogy szórakozzak, amikor elvetődök egy előadásra.

Jelen körülmények között viszont úgy érzem, hogy ezzel nagyjából egyedül vagyok így. Mert valahányszor elvetődök egy darabra, mindig megvannak azok az agyatlanok, akik valahogyan megpróbálnak szórakoztatóbbak lenni, mint, amiért a többség aznap este eljött.

Nézzük meg, milyen állapotban kerülök be egy színházba! Fáradtan. De a program kedvéért fürödtem és tiszta ruhát vettem. Gondolom, azért mert belém nevelték, de a másik ok a tisztelet. Tisztelem a színészeket, a többi embert, aki eljött.

Éppen ezek miatt valószínüleg nincsen kedvem - úgy tűnik - az átlag színházbajárókhoz. Mert mindig megvan az a hülye, aki jobban tudja a szöveget, mint a szereplők, de valószínüleg még az írónál is kreatívabb. De hagyján, hogy tudja, mondja is. Oké, elviselem, figyelek csak az eredeti, szövegre, amiért eljöttem.

Csak éppen valaki a könyökével folyamatosan lelökdös a karfáról és lehetőleg szúrós szemmel néz rám. Más kérdés, hogy mindegyik széknek van saját karfája. De akkor kényelmetlenül ülök.

Aztán van a hangosan kommentáló és nevető nő. Nem, nem akárki, egy nő. Lehetőleg magas hangú, aki a súgásról nem hallott. Ez az ember természetesen mögöttem ül, hogy jól halljam minden apró ötletét.

Van a tapsikoló. Ez a legtöbb esetben férfi. Ugyanez az ember a szünetben és a végén elsőként hagyja el a helyét, de azért hangosan ordítja, hogy "Bravo", amíg el nem tűnik.

És végül ott van az unatkozó, aki nem tapsol, nem szól, semmi, csak egyszerűen csak ül, mint egy szikla, de legalább a fejét úgy tartja, hogy a mögötte ülő lehetőleg ne lásson ki tőle.

Ez az a pont, amikor már gyanakszom, mert mindenki túlzottan ugyanolyan mindig. Vagy mindenki hülye vagy a jegyre felejtik el ráírni, hogy a krétakör is játszik a darab közben. Mert ezek az emberek a nézőtéren mind beépített színészek.

Hogy én melyik ember vagyok a színházban? Az, aki már legszívesebben otthon lenne, de ehelyett inkább kifizeti a páholy bérletet. Üzleti megfontolásnak végül is nem rossz!