Néha csak idegesítette, hogy amikor előrehajol, a haja az arcába csap. Titkolta, hogy mire készül, mintha egy gyilkosságot fontolgatna. Mindenre felkészült, vett magának egy divatos sapkát is (vész esetére), kiválasztott egy délutánt, amikor a család sem volt otthon, és neki vágott a városnak.
Az utcán többször körbe nézett, hátha követi valaki, aztán újra és újra elbizonytalanodott, talán már haza is ment volna, amikor váratlanul megérkezett a fodrászathoz. A kirakat tükröződésében még utoljára megcsodálta az egyenes, világos színű haját, mely már egészen a derekáig ért. Sóhajtott egyet és bement.
A művelet gyors volt és barátságos. A fodrásznő csevegve nyeste le a lógó hajkoronát egészen a váll-vonalig. Bár a borbély próbált csevegni a lánnyal, de az csak félig figyelt a beszélgetésre. A tükörben nézte, hogyan veszíti el a pár gramm élettelen felesleget. Amikor
végeztek, szégyelte már magát, de erőltetett mosollyal fizetett, és lassan elindult haza. Útközben az autószélvédők, az ablakok visszaverődésének fakó képében méregette a változást. És kereste a bizalmat keltő nézőpontokat.
Mikor hazament magára rántotta a határozottság szerepét, majd a család elé állt. Meglepetésére, de mindenkinek tetszett a változás.
- Így vagányabb! - mondta az anyja mosolyogva.
“Csak elhatározás kérdése volt.” - gondolta magában a hajától és a félelmeitől megszabadult lány.
Néha csak ennyi kell a boldogsághoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése