2012. június 1., péntek

A béke szigete

A csónakban lassan veszítettek el minden csepp folyadékot a hajósok. Először a lávaként égető nappal kínozta őket, majd a deresre vacogtató éjszaka pofozta fel őket az éberségig. Aki aludt a fényben, az hányt a sötétben.

A harmadik napra már nem szóltak egymáshoz. Nézték a hámló, vörösen izzó, pernyeszerű bőr darabokat a többiek homlokán, és csak remélték, hogy ő maguk nem festenek ilyen keselyűket vonzó képet.

A sirályok már egy ideje várták, hogy megjelenjen az első dög a lélekvesztőben, akit szétmarhatnak. De a tengerész szívós fajta, és nem utolsó sorban még nehéz helyzetben is jók az érzékei. Vagyis képes megkülönböztetni a távoli és a közeli tengeri madarak hangját.
 
A Köpcös óvatosan felkelt 3 társa mellől, jajgatott volna, de kiszáradt szája megőrizte becsületét és tekintélyét a matrózok előtt. Fájt, ahogy felállt. De amint meglátta a szárazföldet, halkan, szinte nyöszörögve jelezte, hogy elérkeztek egy szigethez. A többiek is felnéztek és majdnem ugráltak örömükben.

Ahogy egyre közelebb értek a parthoz, a legénység annál inkább jobb arcát mutatta. A sirályok is feladták az utolsó reményüket, hogy dögöt esznek. A matrózok és a kapitány, bármily vicces is így megnevezni négy főt, azon vitatkoztak, hogy a szigetnek ki, miként fogja hasznát venni, ki minek lesz az ura. Már kezdtek volna összeverekedni, amikor a csónak egy éles csiszolódó hanggal partot ért a homokon.

A szárazföldön csak egy tábla állt: "A béke szigete, embereknek belépni tilos". Bárhogyan is próbálták visszatartani, a hajó egyre messzebb sodródott a tengeren. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése