Az esőcseppek lassan hirdették a közeledő záport. A fiú az esernyője után nyúlt és próbálta kiszabadítani a védőszárnyakat. A zsinór azonban, amely a küllőket és a rugókat nyomta össze makacsul tartotta magát.
A lány egy ideig szurkolt, hogy sikerüljön kinyitni az ernyőt, aztán érezve a hajában az egyre sűrűbb vízpermetet, karon ragadta a fiút és berántotta egy eresz alá.
Az eső ekkor már nem várt, teljesen szenvedélyével esett a felhevült aszfaltra, mint ahogy a fáradtság esik az ágyba. Ekkor elevenedik meg csak igazán.
A pár percekig nevetett és nézte egymást. Az ernyőt el is felejtette már az egyikük.
- Béna vagy! - incselkedett a lány.
A fiú csak pofákkal válaszolt, majd egy határozott lépéssel kiállt a vízfüggönybe. A lány csak nevetni tudott, míg a srác bajosan, de elbánt az ernyővel és pattanó hanggal kinyitotta azt, majd a lány felé nyújtotta.
Ő már csak mosolyogva nyúlt utána, amikor is a fiú kirántotta az eresz alól, félre húzta a kezét, benne az esővédővel. Ekkor már csak a srác nevetett.
A lány egy pillanatra meghökkent, majd az ernyő alá állt, megcsókolta a fiút és együtt elindultak a Múzeum körút díszburkolatán az Astoria felé. Picit sem zavarta már, hogy Ő is elázott, csak az piszkálta, hogy a lábát mosta a pesti mocsok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése