- Most komolyan, miért az éjszaka közepén jöttünk ki? - kérdezte egy picit idegesen Samu.
- Szerinted? - mondta ironikusan a főkolompos.
Az ásók ütemesen hasítottak a földbe, amely élesen zúgott minden egyes újabb bemélyesztéskor. Az odébb dobott sár pedig úgy pergett, mint a homokóra. Különösen akkor, ha a műanyag zacskóra esett.
- Aztán szerinted megfogják találni? - lihegte a kérdést Samu.
- Azért ez egy olyan hely, vagy szerinted nem? - ironizált még mindig a főnök.
- Jójó - kezdte a társa - csak sose értem, hogy erre miért nem gondolunk előre.
A műanyag zacskón már egy lapátnyi föld is volt, ezt lerázta a főnök.
- Mert ez egy olyan spontán dolog. Nem tervezhetsz el mindig mindent! Van, amikor egyszerűen csak meg kell tenni.
Aztán csendben folytatták a munkát. Amikor a gödör már nagyjából 1,5 méter mély lett megálltak.
- Most már elég lesz, nem? - az akadékoskodó újra megszólalt - Talán így már meg se látszik.
Mosolyogtak.
Lerakták az eszközöket, hátra mentek, kiszabadították a sötét nejlonból, még egy-kétszer áttekerték a szalagokkal, és vetettek rá egy utolsó pillantást.
- Egész szép volt, kár érte, hogy ezért kellett lecsapni. - mondta nevetve Samu, barátja adott neki egy apró sallert.
Majd együtt törtek ki röhögésben.
- Hiányozni fogsz, ha elkapnak! - szakadt ki Samuból.
- Na kussoljál! - mondta a főnök.
Együtt megfogták a fát, beleállították a gödörbe. Amíg az egyik tartotta a másik lapátolta a földet. A májusfa megállt. Együtt végigmérték.
- Még most se hiszem el, hogy Te fogsz megnősülni előbb.
Másnap megtartották a Főnök és a falu szépe eljegyzését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése