Kanális

 Az eső csak csepergett Velencében. A Főcsatorna vize szépen fodrozódott.

 A gondolában hárman voltak. Az evezős és a pár.

 "Hogy a francba tartják ezt romantikusnak" - gondolta, miközben a német párra nézett.

 Azok pedig vígan búgtak egymás fülébe, talán azt sem vettek észre, hogy esik.

- De Canto! - szólt a német férfi és egy bankjegyet nyújtott felé.

- Grazie - mondta a gondolás.

"Canto, mi? Énekelsz Te, idióta? Nem, akkor miért azt mondod? Ja, hogy canta-ra gondolsz... Na mit kapjál, Te nyelvzseni!" 

 Azzal belekezdett az O, sole mioba.

 "A napfény való nektek", mire ezt befejezte magában, már viharos lett a szél, és nehezen lehetett megkülönböztetni, hogy alul vagy felül van a Canale Grande.

 A gondolás már a partra terelte volna a hajót, de a turistákat jól láthatóan semmi sem érdekelte. Hát tovább vitte őket.

 *

A családi fénykép nézegetéskor a német pár kissé rekedten és náthásan mesélte a velencei kalandokat.

- És akkor az a hülye gondolás kivitt minket az esőben - kezdte Günther - és nem akart bevinni minket még a legnagyobb esőben sem.

- Szóval mi csak tehetetlenül ültünk - vette át Agatha a szót.

- És a legjobb az egészben, hogy amikor fizettem, hogy vigyen ki, akkor elkezdett énekelni!

 *

Két ember messzebb van egymástól, mint a csónak a parttól, ha képtelenek közös nyelvet találni.