A kalap

 Ahogy elmentek az emberek, folyamatosan a haragosan kongó, üres kalapot látták. Két pénzérme volt csak a helyén.

 A szakadt, magas homlokú, kosz fekete arcra kiült a magány és az éhség. A csontig aszott fejen a ragyogó fehér szemek szinte üvöltöttek a fájdalamtól. Az pedig, hogy lakatlan volt a fejfedő csak tovább erősítette a nyomor képét.
 A nap végére talán százan is odahajoltak a szegény öreghez, de este mégis ugyanaz a két pénzdarab csillogott csak ott.
 Amikor már besötétedett, és a szürke aszfalt sem ásította magából a forróságot, fogta a kalapját anélkül, hogy kivette volna belőle szomorú vagyonát, és a fejére szegezte.
 A ragasztó még tartotta a munkaeszköz díszletét.
 Majd egy sarokkal arrébb a zsebébe nyúlt és megnézte az aznapi bevételt, majdnem 5000 forint volt.
 Megmosolyogta a rutint, amelye mindig kiszedette vele a pénzt, és elindult a belvárosból erdei sátrához.