2012. május 25., péntek

Nyilvánvaló

  A hajnali órában a téli hideg függönyként állt meg az ablakon. Megmutatta magát. Az autó amúgy is nehezen indult el, de a vezetést majdnem, hogy lehetetlenné tette a lemezes réteg a szélvédőn.
  A sofőr úgy vélte, hogy egy idő után, majd magától olvad le a fagyott hártya az ablakról, de várakozásai helyett éppen, hogy lehelete is a rádermedt az üvegre. A homályos ablakon túl azonban egy förösen izzó fény jelzést látott. Tudta, hogy az autópályán az ilyesmi valamilyen veszélyre hívja fel a figyelmet.
Ahogy nagy nehezen leolvasztotta és lekaparta a jeget, csalódottan tapasztalta, hogy még mindig nem lát ki tisztán. A ködöt, amelyet rálehelt a tél az útra, nem hesegethette el. De a szinte tapintható levegő rejtekében egyre inkább csalogatta a piros felirat. Már nagyon várta. Találgatta. Talán felfagyások vannak, vagy csak egyszerűen a biztonsági öv, netán baleset...
Már majdnem elbírta olvasni. Rövidnek látszott a vörös fénysáv. Talán csak egy vészjelző tábla.
Mikor odaért, a kormányra csapott. Három betű mindössze: "KÖD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése