2012. május 1., kedd

"Merthogy mi álmok jőnek.."

Aki már tapasztalta azt, hogy álmában felébred, nem lepődik meg semmin. Az a furcsa bizonytalanság, hogy valóban elindultam-e már és megérkeztem, végig ott motoszkál az emberben a második, talán valódi felébredés után is.

"A valóság kétes eredetű." - gondolta magában Ádám.
Miközben elmélázott, óvatosan kitért egy összenőtt emberpár elől, és utat adott nekik. Majd óvatosan indult tovább az üvegből készült járdán, egyenesen a helytartók felé. Már régóta járt és kelt Phaenomenon utcáin, talán azóta, hogy az eszét tudta.
Legalábbis legutóbb ezt mondták neki a helytartók. Ő maga emlékezett egy másik világra is. Egy sokkal egysíkúbbra és unalmasabbra, ahol mindenki a munka szolgája és az emberek érzik a fájdalmakat. Ő már nem hisz ebben a másik világban. Békésebb itt. Néha még fel-felriad és gyakran úgy érzi, hogy napokat tölt el ott.
Phaenomenon izgalmas lakói azonban mindig rádöbbentik, hogy a valóság nem lehetne ennyire egyszerű. A komplexitás mindenek felett áll, és minél fejlettebb valami, annál inkább helye van az életben. Ezt mondták neki legutóbb, amikor visszatért. Most majdnem 3 hete nem látta már azt a másik helyet és boldog volt. Azonban álmában, mindig kétségbeesetten próbált ébren maradni. Hideget érzett olyankor, vagy legalábbis ott a másik oldalon ő maga így hívta azt, amit az arcára locsolt víz érzésének tudott be, kávét ivott vagy éppen ugrált. De végül mindannyiszor itt ébredt fel, szerencsére. Így megnyugodott, hogy nem elmebeteg.

"A valóság kétes eredetű" - gondolta, amikor egyik reggel a buszon utaztott és Phaenomenon városára emlékezett, melyet álmában látott. És boldogan mosolyodott el mindannyiszor, amikor megtapasztalta, hogy mennyire letisztult is ez az egyszerű világ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése