Tamás csak feszülten hallgatózott a buszon, még az sem billentett ki, hogy a kabátján apró csatornákban folynak a nadrágjára az esőcseppek. A farmer először sötétkék lett, aztán poros feketén hideg.
Próbálta megtippelni a nyelvet, amit hall, talán holland, esetleg dán. A flamandra nem gondolt, nem is igazán tudta, hogy az milyen, de biztos nem olyan, mint a német. Nem mert odanézni, mert tudta, hogy akkor meglátják, hogy figyel, azt pedig nem akarta. Váratlan akart lenni.
Már három éve tanul németül, két hete hollandul. Meg akar rajta szólalni, megmondani, hogy hol van a Vár, vagy a Parlament.
Éppen a Dunán mentek át. Elgondolkodott, hogy hol szállhatnak le. Egy megálló múlva metró, kettővel később a villamos. Ő inkább a felszínen menne, sétálna is a ködpárába merevedett városban, mert szép.
Egészen biztosan holland. Merre. Csak ennyi volt tiszta a busz nyugdíjas motorzajából, ami adta a ritmust a remegő ablakoknak.
Merre. Ő megmondja, ő biztosan tudja, ismeri a várost, a buszokat, a nevezetességeket, de még az igeidőket is. Azon pedig biztos meglepődnek majd, hogy beszéli a nyelvüket. Javítja majd a magyarok megítélését! Ő nyelveken beszél, majd azt hiszik, hogy itt mindenki!
A hazafias gondolatok közepette megkopogtatták a vállát.
- Excuse me. - jött az angol kérdés az ázott hollandtól. - Meg tudja mondani, hogy hogyan juthatok a Deák térre?
Ő tud hollandul, majd azon válaszol! Mosolyogva kezdett bele.
Három perccel később a busz ablakából nézte, ahogy a Kiskörúton gyalog indul el a cseppfolyós ködben három holland nyugdíjas, aki megdícsérte az angolját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése