- Ne egyél már havat! - förmedt rá az idősebbik fiú.
A másikat nem zavarta, mosolyogva rágta a golyót, amit gyúrt magának, időnként elengedte az izmait, ahogy a hideg belemart az ínyébe.
- Tele van bacilusokkal!
Szinte meg sem hallotta.
Ha úgy adta a helyzet, és már nem bírta elviselni, akkor kitátotta a száját, hogy védekezzen a fogvásással szemben, mikor ez sikertelen volt, nyelt egy nagyot, várt, majd újra harapott.
- Felnőtt ember vagy! - rivalltak rá újra - Jézusom!
Társa otthagyta, bement a lakásba, búcsúszóként becsapta az ajtót, hogy a fa mondja ki helyette, amit gondol.
Egyedül maradt. Ahogy az utolsó visszhang is elment, már csak a fehér, szivacsszerű hó tompa csendje volt mindenhol. A tökéletes csendet csak az törte meg, ahogy a szája megkűzdött egy harapásnyi jéggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése