A bürokrácia tűze

 Élesen szakadt ki a csengőből a figyelmeztető jel. Se füst szag, se meleg nem volt a helyiségben. Az emberek kérdőn egymásra néztek, majd mindenki, pusztán a legfontosabb dolgait magához véve, elindult a kijárat felé.
 A lift már nem működött, a lépcsőn, viszonylagos fegyelmezettségben indultak el a dolgozók a kijárathoz, hogy aztán az épület előtt bomoljanak kis csoportokra. A sikító hang még kint is tépte az emberek fejét. Néhányan próbáltak messzebb húzódni, mások a homlokzatot figyelve keresték a tűz helyét.

Rövid idő után egy ritmusos, magasabb hang csatlakozott az előzőhöz. Ahogy a tűzoltó autó fokozatosan közeledett, egyre többen remélték, hogy a délelőtti riasztás a munka végét is jelenti aznapra.
 Ahogy az első tűzoltó kiugrott az autóból, kitárta a karját és a zajt túlüvöltve próbálta beszélni:
- Csak próba! Nem kell félniük.
 A munka végében reménykedők arcán egy csalódott mosoly futott át, és a dohányosok elővették cigarettájukat.
 A tűzoltók végig járták az összes emeletet, kinéztek az ablalkokon, majd legfelülről indulva szépen leértek a földszintig. Ekkor megjelent az irodaház üzemeltetője is. Udvariasan tájékoztatta a dolgozókat, hogy mindjárt visszamehetnek, a próba előre meg volt beszélve, nincsen mitől félniük.
- Tudják, az ilyesmi államilag kötelező. - magyarázta udvariasan és megértően.
 Mindenki bólogatott, és figyelték, ahogy a tűzoltóparancsnok egy papírt lóbálva tart az üzemeltető felé.
- Tökéletesen megfeleltek. - mosolygott a szakember, majd a papír aljára mutatva kérte az aláírást.
 Ahogy midenki visszaért a helyére, és újra neki kezdett a feladatainak egy ordításhoz hasonló hang törte át az ablakokat.
- Hogy a kötelező próba pénzbe kerül??? - fakadt ki az épület előtt az üzemeltető.
 Bent mindenki mosolygott, ilyen a bürokrácia.