Ahogy kilépett az ajtón, először a csillagos égre bámult. Pillanatig hagyta szemeinek, hogy megszokják a lámpafényes sötétet, amin csak néhány fénypont szűrődött át. Ahogy a Tejút kezdett látszódni, azonnal visszaszegte fejét. Feltette a kalapját, és követte a katonát, aki az autóhoz vezette.
"A birodalmi járműipar csodája" - gondolta magában, ahogy feszülten várakozott a sofőrre, az indulásra, a megérkezésre és a pillanatra, amikor kiderül, hogy igaza volt-e.
- Ugyebár, Wernher von Braunhoz van szerencsém? - kérdezte egy leplezetlenül Gestapo-ügynöknek kinéző Gestapo-ügynök.
- Állok szolgálatra. - nyújtotta ki kesztyűs kezét a tudós.
Legnagyobb meglepetésére a bőrkabátos megszorította a kinyújtott jobbot, majd beült az autóba.
Az úton csak egy-egy szót ejtettek, az izgalomról, a rakétáról és a várható kimenetelről. von Braun nem szeretett a rakétatesztre gondolni. Félt tőle, hogy milyen kimenetellel ér véget. Ha sikeres, akkor is lehet, hogy évekre elvonja valódi munkájától a harmadik birodalom, ha sikertelen, biztosra vehette, hogy meghal.
- Milyen kimenetelre számít? - kérdezte fahangon a kísérője.
- A rakéta működni fog. - válaszolta közönyesen.
- A Megtorlóra fontos szerep vár. Remélem, igaza lesz.
Von Braun még nem szokta meg, hogy Megtorlónak, vagy V-2-nek nevezik a találmányát. Ő még mindig Agregatként gondolt rá. A fejében nem is fegyver volt, hanem csak egy rakéta.
Mindenesetre bólintott a Gestapo-ügynök felé.
- Mennyire veszélyes a Megtorló kilövése? - kíváncsiskodott tovább.
- Felbocsátás. - morogta Von Braun. - A felbocsátása kellően biztonságos.
Azzal az ablak-felé fordult, és a száguldó autóból nézte a csillagokat és a Holdat. Mikor megérkeztek, ő már teljesen elmerült a gondolataiban, úgy ébresztették vissza a valóságba a katonák és az ideiglenes utazótársa.
A fegyveresek egy percig sem veszítettek szem elől, óvatosan, lámpával világítva őt és az útját vezették el a kilövő álláshoz. A motorok csak az indításra vártak. Még egy-két technikus bíbelődött az üzemanyaggal, de már minden csak a kilövést várta.
Ahogy megérkezett Hitler és felcsendült a himnusz, mindenki vigyázba vágta magát, majd ahogy a nemzeti öntudat elmúlt egy percre az izgalom ellen folytatott harcban, von Braun és a Gestapo-ügynök elfoglalta helyét a Führer mellett. Csendben figyelték, ahogy a hajtóműveket beindítják, és a töltetek sistergő búgással elhagyták a légteret.
Pár pillanatig a felelősök örvendeztek, aztán mindenki a jelentőgép eredményeit vártak. Hitler is fölkelt, és lesétált a tudományos vezetőkhöz. Elégedetten hallgatta meg, hogy az első V-2 becsapódott Antwerpenbe, a másik pedig Londonba.
A kis tömeg ujjongani kezdett. Von Braun viszont csak fogadta a gratulációkat, kezet fogott a harmadik birodalom komplett vezérkarával, majd visszaindult az autójához. Mielőtt beült a kocsijába, újra hagyta, hogy a szeme megszokja a csillagok selejtes csillogását, küldött lélekben egy imát, és félhangosan mormogni kezdett:
- A rakéta tökéletesen működik, csak rossz bolygóra szállt le.
Azzal tisztelgett az egész jelenetet egyedül fültanúzó Gestapo-ügynöknek és az űrutazás szerelmese elindult haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése