Először azt hitte, hogy azért, mert az asztal ritmusosan remeg a keze alatt, és rezgés miatt.
Aztán azt hitte, hogy valaki óvatlanságból veri le mindig. De a pohár valahogyan mindig a szőnyegpadlón kötött ki, egyben, épen és sértetlenül. Le is hangtalanul esett. Egyszer csak mindig ott volt. Hol állva, hol eldőlve, hol a szemetesen átlósan megtámaszkodva.
Állandóan megigazította, de újra ott volt. Kűzdött ellene, el is tette már az üvegedényt, de folyamatosan feltűnt.
Végül elfogadta, hogy ott a helye vagyis azt, hogy valami azt akarja, hogy ott legyen a helye. Amikor már éppen megszokta, hogy rendszeresen kikerüli, eltűnt.
Ekkor már sokkal jobban érezte a hiányát, mint amíg csak egy pohár volt a sok közül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése