2012. december 24., hétfő

Egy napkeleti bölcs ajándéka

Amióta karácsony van, ajándékot is adunk.
- Higgye el, - kezdte a kereskedő - a zsidók megőrülnek a tömjénért!
- Hát nem is tudom. - csóválta a fejét Karsudas, a perzsa város, Gyropolisz bölcse. - Tudja, a fényességes jött el, illendően akarom köszönteni.
 A főníciai kalmárt a legkevésbé sem érdekelték istenek és vallások, azt tudta, hogy bármi is legyen az égen, ha profitot hoz neki, akkor köszönti.
- Épp ezért tökéletes a tömjén! - sikkoltotta -  Hiszen a zsidók ezt használják az áldozatbemutatásukhoz! Mi mással lehetne fogadni egy istent, mint áldozattal?

 Bár Karsudas nagy tudós volt, többet tudott a Mishtra és a Keivan bolygók együttállásáról és a jóslatokról, amelyek egyidősek voltak magával a mindenséget alkotó porral, de nem ismert más népeket. Perzsiában élt, párthus családban, bár beszélt göröggel - maga is ismerte a nyelvet - de senkivel sem találkozott a Római Birodalomból. Valószínüleg a főníciai tudja, mit beszél.
 Őszintén tudatlanul kérdezte meg: 
- Mennyit használnak a tömjénből egy-egy áldozatkor?
 A kufár megérezte a lehetőséget, tudta, hogy bármit mondd, elhiszik neki.
- Minél többet ad, annál jobban kimutatja az odaadását! - mondta harciasan és győzködve - Mégis csak a megváltót köszönti! Én másfél efa alá nem is adnám! Az éppen két zsák, még könnyen szállítani is tudja.
 Karsudas elbizonytalanodott, nem tudta, hogy egy éppen testté lett Isten mennyire örül az ilyesminek, de nem ismerte a zsidókat, az Isteneiket még annyira sem. De azt tudta, hogy a Jupiter és a Szaturnusz - ahogy a rómaiak nevezik ezt a két bolygót - Jehova fiának születését jövendölik, és jelölik a helyet, ahova mennie kell. Márpedig sietnie kell. Ha a zsidók Istene tömjént kér, akkor azt kap. A szándék a fontos, no meg a szeretet.
- Becsomagolná nekem? - kérdezte Karsudas.
 A kereskedő örömmel pakolta be a közel 25 liternyi tömjént a zsákokba. Soha sem hitte, hogy egyben megszabadul ettől a felesleges áldozati anyagtól, amely még Damaszkuszban ragadt a nyakán. De most, őrült haszonnal adott rajta túl.
- Gáspár bölcs - kezdte a kalmár - Ha valóban a kedvében akar járni a mi mennyei uraink, újszülött fiának, akkor vigyen neki mirhát is!
 Karsudast meglepte, hogy görög nevén szólítják, de annyira nem, hogy mindeközben elfelejtse, hogy nem állhatja a mirha szagát sem.
- Érzékeny rá az orrom. - felelte gyorsan és szolgálójának adta a zsákokat, majd kivette erszényét és odaadta azt a 100 sékelt, amit ajándékáért kértek. 
- Hát, ha nem akarja kiengesztelni az isteneket! - próbálkozott a kereskedő. - De ne felejtse el, hogy én szóltam!
  Gáspár bólintott, és szolgálóival elindult. Már látszott, ahogy Perszepolisz mögött narancssárgára halványult a vakító fény a homokdűnéken. A város keleti egén pedig már a Hold is felsejlett a pára fölött. Indulni kellett.
 Ahogy a lovakkal a városkapu felé léptetett, meglátta két társát, ahogy hevesen vitatkoztak, nézte, ahogy a szolgálóik a háttérben kuncognak rajtuk. Amint közelebb ért, már hallotta is őket:
- Nem érdekel! - mondta Melkhior - Ha majd nem tetszik neki a mirha, akkor csinál belőle magának aranyat, elvégre egy Isten!
- Nem azért mondtam, - védekezett Baltazár - de a francnak hagytad magad rábeszélni! A főníciaiak tudod, hogy ravasz kereskedők! Tudja a fene, hogy mi kell a zsidóknak!
 Gáspár a háttérből figyelte, ahogy az indus herceg, és a babiloni főpap vitatkoznak. Majd, ahogy közel ért, azok megálltak és rámeredtek.
- Hát te mit vettél? - kérdezték kórusban.
- Tömjént. - felelte komorul.
- Azt meg mi a fenének? - rivalt rá Baltazár.
- Nyugodjál már meg! - mondta Melkhior, az indus, vagy ahogy itt hívják, Menyhért. - Jó neked egyáltalán valami? Semmit nem tudunk a zsidókról! És amúgy is a szándék a fontos.
- Állítólag mindenre tömjént használnak - vetette közbe Gáspár. - De mindegy is.
- Nekem aztán az! - nyögte ki flegmán a babiloniai Baltazár.
 Azzal szépen útnak eredtek Jeruzsálem irányába. És ahogy sötétedett egyre inkább követték a két bolygót, amely pont egy üstökösnek látszott az avatatlan szemnek.
- Majd a határnál vigyázni kell, - mondta a főbölcs Baltazár - mert Augustus császár Syria és Iudea tartományban népszámlálást tartat. Az idegeneket ilyenkor nem kedvelik.
 Mind tudomásul vették, és szolgálóikkal, meg a karaván minden tagjával egyenesen haladtak a birodalom határához, hogy köszöntsék Izrael új Istenét.

 ***

 Mindeközben valahol Perszepolisz kereskedői negyedében, a Tokhár nevű kereskedő vidáman számolta aznapi bevételét, amelyet a mirha és a tömjén áron felüli eladásából szerzett. A pénz pedig úgy csillogott, akár az Üveg-sivatag a holdfényében. Örömében, amelyet a cselei és átverése felett érzett, felpillantott az égre, ahol meglátta a mindegyiknél fényesebb csillagot. Fogalma sem volt, hogy mit lát, csak azt érezte, ahogyan a fény felpaskolja a kufárkodásban megőszült fejét. A kétbolygó ragyogása bár nem volt erős, mégsem bírta a szeme, folytak a könnyei, az égi fény feltámasztotta benne a bűntudatot. Ő maga sem tudott sokat a zsidók szokásairól, de tudta, hogy senki sem használ két-két zsáknyi mirhát és  tömjént áldozat bemutatáshoz.
 Addigra már hiába kérdezett körbe a piacon, és az egész városban, mindenki csak azt mondta, hogy elmentek már a napkeleti urak. Mivel ki akarta engesztelni az urakat, és bánata már nem hagyta nyugton, még aznap éjjel a csillagot követve indult el a júdeai Betlehembe Gáspár, Menyhért és Boldizsár után. Ahogy nézte az égitestet megbocsátásért fohászkodot, és Tokhár, a főníciai, vagy görög nevén Tamás, így lett Krisztus első követője, és az első boltos, aki hasznot húzott a karácsonyból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése