Az idős nő, a citromsárga pulóverben, azonnal a villamosra lépett, ahogy a leszálló utasok hada elvonult mellette. Aggódott, nehogy rázárják az ajtót.
Halk, forgó hanggal indultak el a síneken, át a hídon. Erősen kapaszkodott, óvatosságból szorította a mocsok-narancssárga csöveket, miközben kalapos fejével folyamatosan a helyeket kereste. Amint látta, hogy a dolgos tömeg minden plüssfelületet elfoglalt, szúrós szemmel figyelte a közönségét.
Mikor tekintete egy fiatal nő szemébe döfte magát, sikerrel járt, a hölgy azonnal felállt, átengedve helyét. Visszafogottan fájdalmasnak látszó és ható léptekkel indult el új, lekopott kék trónja felé. Picit belebotlott a diadalba, mert a szerelvény átérve a hídon, könnyeden fékezett.
Ahogy leült, élvezte a kényelme győzelmét, és az ablakon át beragyogó napfényben fürdött. Egy más világban járt. Úgy érezte, hogy kora miatt neki ez már jár, ez a tisztelet és az elismerés, amire egész életében várt, ezt kell megadnia az öregedésnek és a ráncoknak. Közben pedig lelke egy másik szeglete hálát adott Istennek és embernek, hogy sem fájdalmai nem voltak, sem kimerültnek nem érezte magát. Testben és lélekben ő még mindig fiatalabb volt egy 10 évvel.
A gördülve csapódó ajtók záródást jelző rikoltozó hangokom, és a telefonálok félpárbeszédein áthallatszódott az ellenőrök jól ismert mondata.
- Jegyeket, bérleteket! - csengett a női hang.
Táskájában kimérten kutatta ki személyigazolványát, és várta, hogy felmutathassa jegy helyett. Egyre izgatottabb volt, hogy mikor kerül rá sor.
Az ellenőr melléérve csak mosolygott:
- Mama, nyugodtan tegye el - kezdett bele mosolyogva a középkorú jegykezelő. - Hát magán látom, hogy nem kell önnek jegy!
Csalódottan és savanyúan huppant hátra ülésére citrom sárga pulóverében, megsértve, hogy öregnek nézték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése