Ahogy megnyikordult az ajtó, tudta, hogy rátaláltak, tudta, hogy most elbukta, az egyetlen megoldás, ha fut.
Ahogy a lakó meglátta, eluralkodott rajta a tüdőt maró félelem. A betörő mindig veszélyes, teljesen mindegy, hogy mit csinált. A veszélyes helyzetekben pedig a legjobb döntés, ha szoborrá fagyva vár, gondolta. Menetközben néha a medvék jutottak eszébe, hogy azok láttán is mozdulatlanná kell válni, de csak arra tudott törekedni, hogy a torkában, fájóan dobogó szívének rezdülését is elrejtse.
A betörő bár el akart futni minden még nem zsibbadó izmával, de a kezében lévő tévét semmiképpen sem akarta összetörni. Szép óvatosan letette, majd magában végiggondolva, hogy valójában semmi oka nincsen az óvatoskodásra, ő is megmerevedett. Félt, hogy már így is túl sok időt veszített, és el fogják kapni, az aggodalom pedig legyőzte a mozgást.
A rögtönzött szoborparkban, amelyben mind a két fél rettegett a másiktól, végül a telefon csörgése törte meg a kiegyensúlyozott mozdulatlanságot. Ahogy a lakó reflexszerűen a készülék után nyúlt, a váratlan mozdulat egyszerre gyorsította meg a betörő minden léptét.
Amikor már kellő távolságban voltak egymástól, mind a ketten szenttül hitték, hogy pusztán egy rossz mozdulatra és pillanatokra voltak a haláltól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése