2013. február 27., szerda

Megérkezés

- Uram, megérkeztünk - fordult hozzá a pilóta a teljesen nyilvánvalóval.
- Azt hiszem, rájöttem. - mondta és ledobta a zsákját a földre, mielőtt kiszállt volna - Köszönöm.
 Maga mögött még becsapta a helikopter ajtaját, és reflexszerűen a fejébe szorította a sapkáját, ahogy eltávolodott a géptől. A rotor bár, már lassan megállt, még hűs szellővel és por tölcsérrel enyhítette a sivatagot.
 "Január van." - gondolta magában, ahogy az első verejtékcsepp megindult a homlokán a perzselő melegben.
 Viszonozta a tisztelgéseket, de csak a maga a flegma módján, biccentett a kopaszoknak, ahelyett, hogy kimondta volna nekik a "pihenj" parancsot.
 Gyorsan körbenézett, meglátta a terepjárót, ami csak rá várt és kimérten elindult felé. A kocsiban három másik katona feküdt a hátán, az arcukat mindannyian valami koszos-homokos ronggyal takarták, a sisakot használták párnának. Amint odaért, a sofőrülésen fekvő baka, félszeméről lehúzta a keendőt, és megszólította:
- Ortutai ezredes?
- Igen. - válaszolt a tiszt, és ledobta válláról a zsákját.
 A vezető, és a két másik is gyorsan felpattant, üdvözölték, hagyták, hogy a sofőr bemutassa őket, az udvariasan magát hagyta a végére.
- .... én pedig Balogh törzsőrmester volnék. - azzal kezet nyújtott.
 "Sok ismeretség, amire egy hónap múlva már egyikünk sem emlékszik" gondolta magában az ezredes. Aztán gyorsan bedobta a zsákját a páncélozott jármű utasterébe, és utána zuttyant.
- Tudja, jó itt látni egy magyart, - kezdte az őrmester - nem sokan vagyunk itt Szudánban. Talán rajtunk kívül maga az első.
- De nem leszünk sokáig így négyesben. - felelte komoran.
 Ezután kicsit mind hallgattak, míg az egyik közlegényből kitört:
- De jó, hogy maga hamar hazatérhet!
 A többiek is mind helyeseltek.
- Igen, mi már négy hónapja rohadunk itt - tette hátra a sofőr ülésről Balogh. - Még karácsonykor sem voltam otthon. Az asszony pipa is volt, de azért a pénzt nem bánja, amit kapok! - mosolygott bele a végébe.
 Az ezredes nem szólt.
 Ő otthon volt karácsonykor. A főtiszteket mindig hazavezénylik, pedig ő maradt volna, most is ezt tenné. Nem nagyon volt semmilye a seregen kívül. Ha otthon volt, akkor ingázott. Kocsma-lakás-kocsma-lakás. Nem ivott szinte soha, de kellett neki a nyüzsgés. Otthon talán senki sem várta. Ő nem a pénzért vagy valami magasztos cél miatt volt itt, egyszerűen nem jutott jobb az eszébe.
- ... csak tudja, már régen nem beszéltem a családommal. Talán két hete kaptunk utoljára vonalat haza. Bizonytalan itt minden. - panaszkodott az őrmester. 
 "Én magam miatt vagyok itt" - gondolta. Ha ez eszébe jutott, magányos lett, és hűtlennek érezte magát. Egy barátja volt otthon, de persze nem miatta van itt. Megint nem kereste meg, pedig egy hónapja lett volna rá otthon. Talán írnia kéne neki.
 Alig vette észre, hogy közben még mindig beszélnek hozzá, de megszokásból mindenre bólintott, és mindennel egyetértett. Társai szentül hitték, hogy mind a négyen éppen egy beszélgetésben vannak.
 Nem zavartatta magát. A telefonja után nyúlt, tárcsázni akart, aztán végiggondolta, hogy vajon otthon hány óra is lehet. Valószínüleg ugyanannyi, mint itt. De ez egy jó indok volt, hogy ne kezdjen hívást. Inkább csak smst írt, de a térerő erre hiánycikk volt. A műholdjelet sem tudta fogni. A kezében szorongatta az eszközt, és leste a feliratokat: "Küldés". Csak ez villogott.
- ... hát nincs igazam? - kérdezte az egyik közlegény a dzsippből.
- Hogyne lenne! - vett részt újra egy beszélgetésszerűségben.
 A többiek nevettek. Még mindig csak "Küldés". Nem tudta, hogy miért sietteti az üzenetet. Már régen nem beszéltek otthon, most már nagyon mindegy az a pár perc.
- Megérkeztünk! - szólt hátra Balogh, és leállította a motort.
 A kezében megrezdült a telefonon, és ő megörült az új feliratnak "Elküldve".
 Azzal kiszállt, és a fiúkra nézett:
- Elmondanák mégegyszer a nevüket? - kérdezte az ezredes.
- Persze, én Pulay Gábor közleg.
- Én Mausitz szintén Gábor, és szintén közlegény.
- Balogh András törzsőrmester, Uram! 
  Rájuk mosolygott.
- Egy élmény volt. - majd gyorsan a kezében lévő telefont egy hanyag mozdulattal feléjük dobta. - Szóljanak haza a családjaiknak, fiúk!
 Tisztelgett, és elindult a parancsnoki sátor felé.
- Köszönjük, Uram! - kurjantották kórusban azok.
- Csak estére hozzák vissza! - dörögte még feléjük, mert kíváncsi volt, hogy mikor kap választ.

*Ezt csak neked, Baka, mert tudom, hogy olvasod!* 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése