Diagnózis

- Skizofrénia bipoláris zavarral. - mondta a pszichiáter, és azzal felírta a jegyzetfüzetébe is a diagnózist.

- De doktor úr! Én nem vagyok őrült! - csattant fel a beteg. - Én egészséges vagyok! Jó, nagyok, a hangulatváltásaim, de ne nem vagyok beteg.

 Mire a mondat végére ért, már zokogott.

- Ne aggódjon, - újra jegyzetelni kezdett - gyógyszerrel egészen jól kezelhető az állapota.

- Elnézést? Merre van a medence? - kérdezte a mostanra diagnoztizált skizofrén - Tudja, versenyem lesz.

- Bámulatos, egy újabb személyiségtípus! Ezúttal egy úszó!

 A doktor lelkendezett, a füzetre lesett, majd végigjáratta a szemét a teljesen üres szobán. Jónak tartotta, hogy nincsenek bútorok. Se asztalok, se székek. Pusztán a padló, ami csak akkor lesz nyomóan fájdalmas, ha az embernek eszébe jut, hogy hol is ül. De a törökülés nyitottá tesz, ezt tudta. Ez ez egyik legújabb terápiás módszer, így könnyebben megnyílnak a betegek.

- Milyen gyógyszerről beszélt? - kérdezte vidáman egy újabb hang.

- Klórpromazin. - recsegte a köpeny alatti férfi. - Teljesen tünetmentessé teszi.

 Azzal elnézett az ajtó fele, majd gyorsan, visszalopta a tekintetét a lapjára, és felelősségteljesen a nővérnek kiáltott:

- Klára! Adjon egy klórpromazin tartalmú gyógyszert az úrnak.

 A nővér komor arccal vízért ment, majd a pohárral és a kapszulákkal visszatért.

- Nézni el! - kezdte a beteg - Nem szeretni szusi.

- Vitamin, - mondtam szürke komorsággal az orvos - vegye be!

 Miközben a páciens remegve a gyógyszerrel bíbelődött, addig az orvos a tompa ürességet és a meghatározó letisztultságot próbálta tetten érni újra a helyiségben. Megesküdött volna, hogy egy fej ingatását hallotta, de csak annyit érzett, hogy zsibbad a karja, és egyre jobban elfárad.

 Ellenállt. Nem akart elaludni, amíg ott van a kezeltje a szobában. Csak a halk nyöszörgés maradt, ami szinte kopogott a linóleumozott padlón, a bútor nélküli kezelőben.

- Klára! - kezdte - Kísérje ki az Urat!

 Ahogy hallotta az ajtót becsúkódni. Ledőlt a padlóra és elaludt.

 Közben a szoba egy kifürkészhetetlen pontján, egy széken ülve, mert azért minden bútort mégsem lehetett száműzni, egy férfi ült, csalódottan ingatta a fejét, és nézte a padlón elterült kényszerzubbonyos beteget.

 Csak felírta a lapra az új személyiségeket. Úszó, nővér, orvos. Újabb három a meglévő hét mellé.

 Ez az orvos pedig egykedvű határozottsággal tudta, hogy ezen a betegén már nem segíthet, és lefeküdt mellé a földre.

 Közben az igazi pszichiáter otthon ült a családjával és hitt abban, hogy a gyógyszerek majd mindent megoldanak.