- Dicsértessék a Jéz....
- Jajj, hagyj már a hülyeségeiddel, Maelmhaedoc! - vette oda neki a harsányra részegült szerzetes.
Malakiás atya egy pillanatra megszeppent, érezte, ahogy szeplős arcát elönti a pír, és próbálta szelíden leplezni a meglepődését, amit egykori előljárója váltott ki belőle.
Imhar O'Hagan apát szürke-fekete szakállát hasára fogva, leivott barna reverendájában, nevetve nézett fel rá. Letörölte a keserű sörhabot a szájáról, kirúgta a roskatag széket maga mellől, és tenyerével rácsapott a szálas fa ülőkére.
- Na üljél már le!
- Majd, ha a nevemen szólítasz! - rivallt rá a testvér.
- Már mondtam - kezdte, és miután színpadiasan visszanyelte az összes nyálát, folytatta - Maelmhaedoc! Foglalj helyet, Maelmhaedoc érsek úr!
- A Malakiást használom. - akadékoskodott még mindig a pap.
Egy rebbenésnyi ideig nézték egymást, majd mindkettejükből kitört a fullasztó nevetés. Ezután a fiatal rávágott a fogadó pultjára, és mogorva harsánysággal a kocsmárosra nézett:
- Hát senki sem ad Írország érsékenék, pápai legátusának, a Szent hit oltalmazójának - egy tengermély levegőt vett, és vérmesen folytatta - végezetül, de nem utolsó sorban, mert talán ez életem legnagyobb teljesítménye, szóval senki sem tölt Armagh ivóbajnokának egy pofa sert?
Az idősebb szerzetes maga elé meredve, hangtalan és komor fulldoklással egybevegyülten nevetett.
- Így beszél Írország szentembere! - még mindig fel-feltört belőle a röhögés - Rég volt, hogy megáldottad imádságos jelenléteddel bármelyik kocsmát is. Mi szólított ide?
Malakiás belemerevedett a pillanatba, hagyta, hogy a komorság tisztasága leteperje a jókedvét.
- El akartam búcsúzni, Imhar. - kezdte egyenesen - Rómába megyek.
Az apát csak ivott, nem látszott rajta, hogy megzavarnák.
- Hozhatnál visszafelé rendes bort! - nem bírta, hogy ne értékelje saját humorát és rácsapva az asztalra, szinte kiabálva kacagott magán. - Itt azt se tudják, hogy mi az a szőlő! - nyelvét öltötte az értetlen kiszolgálóra.
- A Pápa hivat, Cellachot szentté avatják. - folytatta az érsek.
- Az újabb ír szentre! - azzal magasba lendítette a poharát Imhar, de menetközben megállt, és barátjára meredt. - A Pápához mész személyesen?
Malakiás bólogatott, Imhar pedig gyors egymásutánban háromszor is keresztett vetett, majd hamar visszatért a huncut csillogás a szemébe.
- Jó újra a kocsmában látni, Maelmhaedoc! Hiányoznak a régi idők!
- Volt, aki hazacipeljen az apátságba, mi?
- Lehetett még veled szórakozni... - nosztalgiázott az öreg. - Emlékszel, mennyit fogadtunk még a szemminárium alatt?
Az érsek csak bólogatott, sovány hosszúkás fejével így is inkább hasonlított egy elrontott faszoborra, mint egy egyházi előkelőségre. Nem állt jól neki a díszes, világos színű csuha.
- Azóta megtértünk!
Mind a ketten felnevettek.
- Fogadjunk újra! - ordított fel Imhar.
- Nem paktálok le veled újra - kezdte fiatal barátja - arról ne is álmodj! Nem illik az már hozzánk, ahogy az a kocsma sem.
- Márpedig fogadni fogunk - döntötte el tántoríthatatlanul a kövér - Kell a móka még neked is! Méghozzá a tétet is tudom.
A régi szerencsejátékos múlt Malakiásban is kísértett még, nem bírta a fojtó kíváncsiságot, hogy meg ne tudja barátja ajánlatát:
- Leszokom az italról, és önmegtartóztatok unalmas életem végéig, ha Te nyersz! - mondta mosolyogva Imhar.
A jó pásztor, Armagh érseke egy ilyen ajánlatot nem utasíthatott vissza, de még mindig félt, hogy mit kell neki felajánlania, így rákérdezett. Társa lekűzdött egy böfögést és válaszolt:
- Egy estére újra csatlakozol hozzám egy mulatozásra?
Egy estét, egy életért. Jutányos ajánlat. Bólintott.
- A kihívás pedig, hogy nem mersz átadni egy jóslatot a pápának! - vetette oda a szebb napokat látott apát.
Még aznap este elkezdték írni a jóslatot, miután az egyik szolgálót a tűz mellől át nem küldtek pergamenért és tintáért a szomszédos plébániára. Bár Imhar sokáig akarta, hogy prostituáltakról és orgiázó szerzetesekről írjanak jövendölést, de végül hajlandó volt elfogadni Malakiás ötletét a pápákról szóló jóslatokról, hiszen melyik szentatya ne ijedne meg, ha megmondanák neki, hogy milyen lesz az egyház utána, főleg, ha még annyira pontosan fogalmaznak is, hogy négy év múlva eltemetik.
Mivel Imhar utcagyerek korábban még abból élt, hogy tenyerekből jósolt. Nem okozott gondot neki, hogy ködösen fogalmazzon. Néha össze-összevesztek néhány latin szó ragozásán, vagy helyesírásán, de estére elkészültek a száztizenkét darab pármondatos próféciával. Ehhez felhasználták nagyjából az összes ember keresztnevét, aki csak bent volt a kocsmában, és ihletett merítettek minden tárgyból, amit csak láttak (lilliomból, kőről, szénről, tőzegről, vízről, holdról, szekérről stb.). Amint elkészültek, fáradtan, ittasan és recsegve dőltek hátra.
- Csak komolyan ne vegyék! - bizonytalanodott el Malakiás.
- Ne légy már, hülye! - erősködött az idősebbik - Írek vagyunk! Minket senki sem vesz komolyan! - pici szünetet tartott, amíg kitalált még egy érvet, de szinte azonnal folytatta - Meg szerinted, ki hinné el, hogy lesz egy madár pápa, tudod Ostia Madara, együtt írtuk!
- Na jó, de....
- Vagy lesz egy angol pápa? Szerinted elhiszik, hogy azokból a kutyákból valaha mintavallásos lesz?
Erre mind a ketten megvidámodtak. Összetekerték a lapokat, és lepecsételték őket, majd egy bőrtegezbe helyezték mindet.
- Jó móka lesz ez! - sóhajtott Imhar, és kiitta az utolsó korty sört is, mielőtt elindultak.
De Imhar O'Hagan nem nagyon mókázott már többet, miután barátja, Malakiás, Arbagh érseke, Írország bíborosa és pápai legátusa, a hitvédelmezője, kíséretével vissza nem tért Rómából, csaknem félév után. Fiatal barátja ugyanis átadta a tekercseket, amelyek azóta többnyire beigazolódtak, mert lett angol pápa, Ostia Madara is volt már földi helytartó, és még sorolhatnánk a biztos tippeket. Így tette lóvá a világot két részeg ír, és talán épp ezen az estén 1139-ben, valahol Közép-Amerikában két maja pap is valami hasonló játékot eszelt ki, mit sem sejtve arról, hogy miden szónak varázs ereje van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése