Fektetés

 Parancsra nem megy. Az evés, a vizelés, az ima, a hit, a tanulás, a figyelés és az alvás.

- Csend és alvás! - szólt a tiszt.

 Amíg bent volt a szobában a legkisebb moccanástól is úgy harsant az ágyrúgó, hogy kedve lett volna fekvőtámaszoztatni. Pár percig állt a barakkban, majd a hallgatás megérkezésével Ő távozott.

 Halk sutyorgás indult. Senki sem gondolt a másnapra, csak a dacra. A tüntetőleges pofázás pedig hangot nyert magának, amely visszahívta a tisztet.

 Ő már tudott volna aludni. Érezte, hogy fegyelmeznie kéne, de nem ment neki. Minden szavát üresnek érezte, végül csak kivágta.

- Kuss!

 A bakák újra elhallgattak. Az előljáró kiment és tudta, hogy már nem jön vissza. 5 perc elteltével ismét harsogott a laktanya. Csak a parancsnoki szobába ment és rájuk kapcsolta a riadókürtöket.

 Minden este eljátszották ezt. Ettől mindig csend lett.

 Nem akart már újra belépni az alvó szállásra, pedig tudta, hogy a felettesei őt is megbüntetik a csapat engedetlensége miatt, ha egyszer nem hallgatnak el. Most újra, aznap éjszakára végleg leült a némaság.

 Félt, mert parancsra nem megy a kegyetlenkedés még egy tisztnek sem.