Hullámok

 Próbált mélyen lélegezni, hogy odabent semmi se fulladjon meg.
 A szabályos levegővétel megnyugtatja az embert. Miközben próbálta normalizálni az állapotát, egyre idegesebb lett, hogy ettől le kéne higgadnia.
 Az egész semmit sem ér - gondolta magában. Aztán újra vett egy mélylevegőt, és addig bent tartotta, amíg csak tudta. Meglepte, hogy még mindig milyen sokáig bírja egyetlen belégzéssel.
 Aztán mintha egy csapásra elmúlt volna minden. Újra nyugodt volt, feloszlott a köd a tudatáról, mintha csak egy leplet rántottak volna le a szeméről.
 Körbenézett, semmi változás. Minden maradt ahol volt, ő rajta sem látszott semmi. Érezte, hogy minden rendben.
 Újra átolvasta az elé került beszámolókat. Érezte, hogy melyik sort melyik kollégája írta. Magában jól szórakozott, játék volt számára, hogy kitalálja a szóhasználat alapján a betűk mögött álló embert. Feltűnt neki, hogy egy két évvel korábbi eseményhez senki sem vette észre a kapcsolatot. De ő igen.
 Ahogy elkezdett gépelni, kitörtek belőle a szavak, mintha csak vizet fakasztana egy sziklából. Repkedtek a gondolatai az összefüggésekről. Ahogy átolvasta a sorokat, rendezte a kusza foszlányokat. Készen volt, átküldte a főnökének, és hátradőlt.
 A felettese, ahogy átolvasta a jogi stratégiát, amelyet megalkotott, elismerően sétált oda a székéhez.
 Újra mélyen kellett lélegeznie. Érezte, hogy visszajön a lepel, beborítja.
 - Szép munka volt! Ügyes volt a meglátásod - mondta neki a főnöke.
 Alig bírt koncentrálni a dícséretre. Csak csendesen megköszönte. Egy szerény ember látszatát keltette, miközben fuldoklott. Ismét szentségelni kezdett a mélylégzés és a nyugalom kapcsolatának hiányán. Megint minden megnyugodott körülötte, tisztán látott.

 - Hazamennék pihenni! - sóhajtotta a főnökének.
 Az bólintott, annyit mondott, hogy aki ilyen jó munkát végez, az megérdemli.
 Lement a tóhoz. A fürdőnadrágjáért, még hazaugrott. Ahogy a vízben állt, lassan elengedte magát, úszni kezdett. Amikor elment mellette egy motorcsónak, arcon csapták a hullámok.

Próbált mélyen lélegezni, hogy ne fulladozzon. Ahogy kiment a partra, lehevert a fűben és hagyta, hogy a kora nyári nap cirógassa az arcát, nézte lecsukott szemének narancssárga auráját. És tudta, hogy csak pihennie kell.

Soha többet nem jött vissza a lepel.

Csábítás

- Átjössz? - kérdezte a lány a telefonban.
- Nem tudok. - a fiú megigazította a telefont a kezében, aztán higgadtan folytatta - rengeteget kellett ma dolgoznom, plusz szar napom is volt.
- Naaa! Gyere át, csak egy kicsit! - kérlelte.
- Tényleg nem, fáradt vagyok, és tényleg nem volt jó napom.
- Mi történt? - aggódott a vonal túlfele.
- Semmi. - kezdett bele saját maga hergelésébe - Csak a főnököm kitalálta, hogy amit eddig csináltam az szar, plusz még el is kezdett nevelni. Szerinte túlságosan szabadjára szoktam engedni magamat.
- Ebben igaza van. - mondta a lány.
- Azt sem tudod, hogy mire mondta! - kérte ki magának a fiú.
- Jó, ne üvölts!
- De, én nem is üvöltök - védekezett.
- Jó. - pillanatig hallgatott - Ideges vagy?
- Igen. - felelte kurtán, a hangját még mindig nem emelte fel.
- Ne üvölts már! És amúgy is, miért vagy ideges?
- Mert azt mondtad, hogy ne üvöltsek, pedig nem is üvöltöttem!
- Nyugodj meg! - kérte a lány.
A fiú már tényleg ideges lett:
- Jó.
- Na jó, addig nem jöhetsz át, amíg meg nem nyugszol! Szia.
- De én nem va... - a lány már nem hallotta, semmire sem várt, azonnal lecsapta, ahogy befejezte saját mondatait. A fiút már csak a tárcsahang fogadta.

 A fiú megmosta az arcát a hideg vízben. Érezte, ahogy elszáll a dühe. Pár perc múlva már a buszon ült, és a lányhoz tartott. Csak elcsábította.