Futás

- És....tudod....én....nagyon.... - lihegte a vörös rövidnadrágos futó - szeretek....ilyenkor....este.....futni.
- Énis... - köpte ki egyben a másik, két levegővétel között.
 Tempósan haladtak az utcán, hol az úttesten, hol az autók elől kitérve a járdán.
- Aztán....milyen....a...munka? - kérdezte az első.
- Semmi...különös.
 Lassan közelítettek a sarokhoz, ahol általában elválik az útjuk. Egymásra nem nézve futottak tovább, mind a ketten próbálták szabályozni a lélegzetüket, és megpróbáltak halkan kapkodni a levegő után.
- Na...szevasz...holnap...találkozunk - mondta a vörös nadrágos.
- Hello. - érkezett a felelet.
 Ahogy a gyors búcsúzkodáson túl voltak, az első tovább futott egyenesen, a másik befordult a sarkon. Amint kellő távolságra vélték a másikat, megálltak, és az út hátralevő részét sétálva tették meg, miközben egymást átkozták, hogy minek is kell annak is kocognia, mert valójában mind a ketten utáltak futni.

A verseny

A két fiú egymásra nézett. Mosolyogtak mind a ketten.

- Mehet? - kérdezték szinte egyszerre.

- Mehet. - maradt a szinkron.

Ahogy futottak semmire sem figyeltek, csak a másikra koncentráltak. Egyszerűen csak nyerni akartak. Ahogy szokták, elfutottak a fáig és vissza. Ahogy lépésekben lemérték, a táv nagyjából 100 méter lehetett. Soha sem nézték az idejüket, az nem volt fontos.

A fáig a nyurga vezetett, aztán a visszaúton a jobban hajrázó kevésbé magas vezetett talán már egy testhosszal is. De a képzeletbeli vonalat szinte egyszerre szelték át.

- Dön...tet...len. - lihegte a magasabbik.

A másik csak bólogatott.

Eldöntötték, amikor kitalálták, hogy az egész addig tart, amíg valamelyikük 10-szer nem győz. Most versenyeztek ötvenedjére. Az állás 9-9 volt és 32 döntetlen. Már egyikük sem akart nyerni, egyszerűen a verseny miatt csinálták.

A sok gyakorlásnak hála mind a ketten gyorsak voltak. Talán élsportolók is lehettek volna, de nekik csak a részvétel számított már.

Így legalább mindig nevettek.