Ahogy mindig, úgy ebben az órában is először a harangok szólaltak meg Prágában a régi városháza terén. A Tyn templom előtti kövezet és a házak ütemesen visszangozták az öreg réz tompa kongását.
A turisták mind felkapták a fejüket, a kávéscsészekben a kanalak csilingelése abbahagyta a felelgetést a harangokkal, és az emberek mind azt várták, hogy a toronyban megjelenjen a harsonás. Az egyetlen, aki aznap dolgozott.
Először a keleti oldalon fújta el a dalt, majd a déli oldalon, aztán a nyugatin. Minden egyes alkalommal ugyanazt.
Voltak, akik a magasban, közvetlenül mellette fényképezték őt a piros sárga ruhában, de mások lentről figyelték a megszokott dallamot.
Az északi oldalra már senki sem figyel, a harsonás sem szokott. Ott már csak reflexből jön minden. Már többször elképzelte, hogy mi lenne, ha leesne, vagy a hangszerét ejtené el.
Ezúttal megtörtént. A réz fémes csattanása még a harangokat is túlharsogta, ahogy a díszburkolatra ért. Egy pillanatra megijedt, aztán eszébe jutott a zenebohóc híres mondása:
"Nem baj, van másik"
Azzal belenyúlt korhű öltözékének egyik zsebébe, és egy új harsonát vett elő belőle.
Ahogy a nagymutató is átlépte az egészet, és tovább indult egy új útra, úgy az élet is tovább lépett a szétroncsolódott hangszeren.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése