Álláshirdetés

Isten úgy döntött, hogy egyesíti a fenti és lenti vizeket.
Ugyanitt: bárkaépítő kerestetik. Versenyképes fizetés, család- és állatbarát munkakör.

Hullámok

 Próbált mélyen lélegezni, hogy odabent semmi se fulladjon meg.
 A szabályos levegővétel megnyugtatja az embert. Miközben próbálta normalizálni az állapotát, egyre idegesebb lett, hogy ettől le kéne higgadnia.
 Az egész semmit sem ér - gondolta magában. Aztán újra vett egy mélylevegőt, és addig bent tartotta, amíg csak tudta. Meglepte, hogy még mindig milyen sokáig bírja egyetlen belégzéssel.
 Aztán mintha egy csapásra elmúlt volna minden. Újra nyugodt volt, feloszlott a köd a tudatáról, mintha csak egy leplet rántottak volna le a szeméről.
 Körbenézett, semmi változás. Minden maradt ahol volt, ő rajta sem látszott semmi. Érezte, hogy minden rendben.
 Újra átolvasta az elé került beszámolókat. Érezte, hogy melyik sort melyik kollégája írta. Magában jól szórakozott, játék volt számára, hogy kitalálja a szóhasználat alapján a betűk mögött álló embert. Feltűnt neki, hogy egy két évvel korábbi eseményhez senki sem vette észre a kapcsolatot. De ő igen.
 Ahogy elkezdett gépelni, kitörtek belőle a szavak, mintha csak vizet fakasztana egy sziklából. Repkedtek a gondolatai az összefüggésekről. Ahogy átolvasta a sorokat, rendezte a kusza foszlányokat. Készen volt, átküldte a főnökének, és hátradőlt.
 A felettese, ahogy átolvasta a jogi stratégiát, amelyet megalkotott, elismerően sétált oda a székéhez.
 Újra mélyen kellett lélegeznie. Érezte, hogy visszajön a lepel, beborítja.
 - Szép munka volt! Ügyes volt a meglátásod - mondta neki a főnöke.
 Alig bírt koncentrálni a dícséretre. Csak csendesen megköszönte. Egy szerény ember látszatát keltette, miközben fuldoklott. Ismét szentségelni kezdett a mélylégzés és a nyugalom kapcsolatának hiányán. Megint minden megnyugodott körülötte, tisztán látott.

 - Hazamennék pihenni! - sóhajtotta a főnökének.
 Az bólintott, annyit mondott, hogy aki ilyen jó munkát végez, az megérdemli.
 Lement a tóhoz. A fürdőnadrágjáért, még hazaugrott. Ahogy a vízben állt, lassan elengedte magát, úszni kezdett. Amikor elment mellette egy motorcsónak, arcon csapták a hullámok.

Próbált mélyen lélegezni, hogy ne fulladozzon. Ahogy kiment a partra, lehevert a fűben és hagyta, hogy a kora nyári nap cirógassa az arcát, nézte lecsukott szemének narancssárga auráját. És tudta, hogy csak pihennie kell.

Soha többet nem jött vissza a lepel.

Kéretlen levelek

  A folyó azon a napon is pont ugyanúgy csordogált, mint mindig, így július tájban. Minden vízcsepp különbözött a másiktól, de pont ugyanúgy futották csilingelve a gömbölyűre és fényesre simított köveken.

 Alig lehetett mélyebb, mint két arasz a part mentén, de a nyárközépi napfény képtelen volt akárcsak kicsit is felmelegíteni a harmatfriss vízet.

 A palackposta szépen törte magának az utat a kövek és az uszadékok között, egyenesen a tenger felé. A megmunkált üveget nem csak úgy bevetették a folyóba. Viasszal lepecsételték a száját, és műanyaggal laminálták, nehogy véletlen megtörjön a szemérmetlenül átlátszó anyag.

  A horgász éppen egy pisztránggal viaskodott, amilyen mohón kapott a horogra tűzött légy után, annyira erősen próbált szabadulni a zsineg riadalmas rántásából. A rutinos férfi hagyta, hadd fáradjon, és míg egyik kezében a botot tartotta, addig a másikba fogta a szákot, és várt, hogy partra húzhassa a halat. Az állattal együtt, potyautasként jött a palack is, benne a levéllel. Amint kiakasztotta a horgot a pisztráng szájából, egy fénykép után már rögtön vissza is engedte a hűs patakba.

 Az üveget azonban sokáig csak szemétnek vélte, emiatt a part menti köveken már meg is száradt, mire a karcos, sebzett palackot a horgász is észrevette. Meglátta benne az üzenetet, majd habozni kezdett.

 Pár pillanatig úgy volt vele, hogy feltöri és elolvassa a levelet, aztán egy mosollyal az arcán visszadobta a sodrásba.

- Vissza a feladónak!

 És közben magában még elsütött pár poént a spamekről, amelyeken jókat nevetett egyedül a természetben.

A kelés

 Ahogy leszálltam az ágyról, a rugók finom sóhajtással váltak meg a súlyomtól. Felállva, egy pillanatra el is felejtettem, hogy miért indultam el, aztán a megingás után határozottan indultam ki a konyhába egy pohár vízért.

 A határozottság inkább volt hirtelenség. Sikerült éppen csak a kislábujjammal, de eltalálnom az éjjeli szekrényt. Először fájt, aztán csak érezni lehetett, hogy van, akár a párát a levegőben eső előtt.

 Amikor a konyhából jöttem vissza, láttam, ahogy a nedvesség szép kövér cseppekben potyog az éjjeli szekrényről az ágyamra, egy felborult bögréből, amelyet valószínüleg a kislábujjam - közvetve ugyan - de feldöntött. Majdnem elejtettem a másik poharat a kezemből, amelyet most töltöttem meg, amíg elvoltam a szobából.

 Az optimista hiába látja félig tele poharat, a pesszimista hiába örül, hogy már majdnem üres, ha a közember egyszerűen csak bal lábbal kelt fel.