A lány könyvei egy három méter sugarú körben szétszóródtak. Egy darabig tehetetlenül állt, az egyetlen sikeresen kézben tartott papírlappal, majd idegesen legugolt és elkezdte összegyűjteni, amit elvesztett.
Mivel nem siettem, megálltam, hogy segítsek neki. A távolabbi lapokkal és kötetekkel kezdtem, spirálisan haladtam a középpont felé, ahol a lány térdelt már és kotorta a papírokat.
Mikor a kör közepére értem rám nézett, de inkább szúrt a tekintete, ahelyett, hogy hálás lett volna. Igyekeztem mosolyogva átnyújtani a gyűjtésemet, hogy így is oldsam a helyzetet.
- Parancsolj, remélem, mindent megtaláltam! - mondtam békésen, még félig meghajolva ahogyan átnyújtottam azt a pár könyvet.
- Köszi, de van barátom! - mondta mogorván, anélkül, hogy rám nézett volna.
- Nekem meg jó modorom!
Azzal az orra elé, óvatosan raktam le a kupacot és méltóságteljesen odébb mentem.
Azóta is sajnálom, hogy nem dobtam a nyakába a halmot, de hát ez az úriemberek sorsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése