Tarisznyarák

- A rák a hátsólábai segítségével képes kipiszkálni a páncélja alá szorult kavicsokat, növényeket és más egyéb szenyeződéseket.

Amióta elköltöztem otthonról, két szokásom van: állandóan megy a tévé és igyekszem rendet tartani. A takarítást és a rendrakást általában éjszaka kezdem el, akkor érek rá a leginkább. Hangtalan vagyok, de mivel szomszédaim nincsenek, senkit sem zavar, hogy szöszölök. Ilyenkor éjjel a fáradtság azért még rám is ököllel támad. Emiatt súlyos koppanással ejtem el az apróbb tárgyakat, amelyek az összefogott kupacok tetején lebzselnek. Az egyik henyélő gyertyám így ugrott be a szekrény alá.

- A tarisznyarákok élete állandó veszélyben van a parton, az erősebb hullámok és a ragadozók bármelyik pillanatban véget vethetnek életüknek.

A szekrény alatt a sötétben nem is látok és nem is érek el semmit. Olyan, mint egy csatornában kotorni. Sok a kosz és lutri, hogy az ember mibe akad. Egy labda, egy autó. Ezek rég óta itt lehetnek. Egy nyúlás, de nem, nem elég hosszú a karom. A gyertya bújkál a sötétben, amit épp el kéne, hogy űzzön. Kezdem irigyelni a rákokat. Ha nekem is lenne egy olyan hátsó lábam! Hát akkor, megtoldjuk a karomat egy lépéssel, egy partvisnyélnyi lépéssel. De ahogy ezen gondolkodom, a fejemet be is ütöm a dohányzóasztalba, amit a tálalóhoz húztunk. Hullámzik rendesen, de nem patakzik a vér, sőt, fel sem serkent. Azonban egy pók került, és tapadt a hajamba, ezúttal én győzök. Dohányzóasztaly és szekrény...Fenébe a lakberendezéssel!

 

- A rákok ollójuk segítségével tologatják egymást egészen addig, amíg az egyik felborul. Így dől el, hogy ki párosodhat a nősténnyel.

Mindig is szerettem az ilyen mondatokat nők szájából hallani. Kellemes a narrátor. A seprű segít, szokás szerint. Előkerül még egy papírrepülő és egy tépett rajz a gyertyán kívül. És felhőben jön a por. Még jó, hogy itt a seprű, feltakarítok.

Gyerek nevetés hallatszik.

Feltérdelek a bányából. Körbenézek, látom, ahogy a fiam és a feleségem az ágyban ülnek. Én mesét olvasnék, a nejem inkább tanítgatja a gyereket. Rá is ér, hisz az ollópárbajban megnyertem őt és a takarítást.

A modern komolyzene kritikája

A zenekar már három perce Schönberg 42. zongoraversenyét játszotta. A közönség áhítattal hallgatta ahogyan a húrokra fekszik a darab, ahogyan a billentyűkön maga Schönberg zeng.

A szűkös koncertteremben mindössze egyetlenegy apró nesz törte meg a hallgatók feszült és rajongó figyelmét, amikor a nézőtérre nyíló egyik ajtó kinyílt. Azon pedig egy zilált, elnézésekkel a száján érkező öltönyös úriember lépett be. Ügyetlenkedve találta meg a saját sorát, abban saját helyét. Mikor leült, a mellette helyet foglaló ideges nőre nézett, és értetlenül csak ennyit mondott:

- Mi van? Nem is késtem, még csak hangolnak!

Találó kérdés

- Szia! Mi újág?
- Semmi, megvagyok, nálad?
- Ááá, csak a szokásos, ja, de akartam kérdezni, hogy ki volt az a dögös szőke a múltkor veled az állomáson?
- A lányom.
- Aha.
Egy percig is talán, de mind a ketten némák maradtak.
- És facér?

Műveltség

- ...és akkor a Követnek talán? című filmben elmondják, hogy az élet valójában egy rózsafa. Na mindegy, az a lényeg, hogy ezt a filmet rendezte ez a Gyurmann Gábor, akiről meséltem.

- Fogalmam sincs, hogy az ki. De, azt mondd már meg, hogy van, aki anélkül érvényesül, hogy elvégezné azt a filmes sulit?

- Hát persze. Ott van az Ozz Károly, a Stalek Frici, a Kovács Ernő meg az a Komár gyerek is. Szóval vannak néhányan.

  A kérdező elbizonytalanodott, hogy ismét bevallja, ezekről sem hallott. Látta a mesélőn, hogy ezeket értenie kéne, de tényleg soha sem találkozott még ezekkel a nevekkel, pedig még napilapokat is olvas, sőt tájékozottnak tartja magát. Egy kompromisszumos kérdezést választott:

- És meg lehet ebből élni?

- Nézd nekem megy valamennyire - kezdte a mesélő picit bátortalanul -  szóval, akkor a többieknek biztos, jobban is telik. Ja. Szerintem lehet ebből élni. Meg ugye pont a Frici Mercivel jár.

 "Á! Kocsik!!" Örült magában a kérdező. Végre valami, amihez egy manager is ért.

- Hát, azért Mercedesből is van olcsóbb. Nem mindegy, hogy egy CLK vagy egy A-Klasse, persze egy Maybach az igazi, de gondolom, nem az van neki, mert az nagyon drága. Vagy talán mégis?

- Őőő. - bizonytalanodott el ezúttal a mesélő.

A sarok, ahova került pont szűk volt egy pöfeszkedő embernek, mint ő. Egyszer fent, egyszer lent. 

Átlag

Nagy Sándor szerette a dolgait maga intézni. A harci sátrát maga takarította, a fegyvereit a saját kezével élezte. Nem bizalmatlanság volt ez részéről, egyszerűen csak nem akarta magát elkényesztetni, még akkor sem, ha ő a makedónok királya. Azonban a rendre kínosan ügyelt mindig. Vezetőként pedig pedáns képet akart sugározni dolgairól és cselekedeteiről.

Egy nap a csatába vitt egyetlen harci palástján szakadás jelent meg. A segédjének ki is adta az utasítást, hogy hozzon neki tűt és megfelelő színű cérnát. Amikor a fiatal hadvezér megkapta a kívánt felszerelést, neki is látott a munkának.

Bár addigra az ismert világ nagyrészét már megszállta, egy cérnaszálat képtelen volt átfűzni a tű lyukán. Sokszor próbálkozott, de sehogyan sem talált bele a célterületbe.

Minél idegesebb lett, annál inkább remegett a keze. Egyre többször ordított és káromkodott. Többször kiabált a szerszámokra, felhozta nekik a gordiuszi-csomó esetét is, de azok megmakacsolták magukat.

Végül szokásos probléma megoldásként kardja után nyúlt. Azonban ezt nem vághatta szét.

Nyilvánvaló

  A hajnali órában a téli hideg függönyként állt meg az ablakon. Megmutatta magát. Az autó amúgy is nehezen indult el, de a vezetést majdnem, hogy lehetetlenné tette a lemezes réteg a szélvédőn.

  A sofőr úgy vélte, hogy egy idő után, majd magától olvad le a fagyott hártya az ablakról, de várakozásai helyett éppen, hogy lehelete is a rádermedt az üvegre. A homályos ablakon túl azonban egy förösen izzó fény jelzést látott. Tudta, hogy az autópályán az ilyesmi valamilyen veszélyre hívja fel a figyelmet.

Ahogy nagy nehezen leolvasztotta és lekaparta a jeget, csalódottan tapasztalta, hogy még mindig nem lát ki tisztán. A ködöt, amelyet rálehelt a tél az útra, nem hesegethette el. De a szinte tapintható levegő rejtekében egyre inkább csalogatta a piros felirat. Már nagyon várta. Találgatta. Talán felfagyások vannak, vagy csak egyszerűen a biztonsági öv, netán baleset...

Már majdnem elbírta olvasni. Rövidnek látszott a vörös fénysáv. Talán csak egy vészjelző tábla.

Mikor odaért, a kormányra csapott. Három betű mindössze: "KÖD" 

Tápláléklánc

Először a muslincák érkeznek meg. Hangtalanul, csendben kezdenek el bontani, és óvatosan törnek maguknak utat. Nesz nélkül falnak és fehér hamuként repülnek irányítottan a gyümölcsök körül.

Amikor ők már kellő lyukat hasítottak, a cukros nedv csalogatóan kezd el rohadni, ingerlő bűzzel hívva a legyeket, akik korókozós, pocsojával sujtó lábaikkal hozzák meg a barna foltoka a még fogyasztható húsra.

Ekkor megjelennek a férgek, akik magukat is összekenik a gyümölcslével, miközben a jobb falatokért versengenek.

Legvégül az ember ér oda, aki ismét értelmetlenül pusztított el valamit saját táplálása érdekében, és feleslegesen halmozta fel tartalékait. Négy almamag nem nőhetett meg soha, három további pedig nem szolgálhatott a madarak táplálékául.

"Az érkezési sorrend számít, a helyeiket foglalják el időben", pont mint a színházban.