Húsvéti hangulat

 Ha nem mondják, magától rá sem jön, hogy már tart a nagyhét. Azt tudta, hogy valamikor mostanában lehet húsvét, de azt hitte, van még pár napja, hogy felkészítse a lelkét. De teljesen elkerülte a hangulat. Az összes ünnepi nap elválaszathatatlanul beleolvadt a hétköznapokba.
 A fiú, ahogy belegondolt, hogy holnap már csütörtök, majd nagypéntek, azon töprengett, hogy hogyan kérhetné el magát arra a pár órára, amíg a szertartások tartanak. Végül rájött, hogy teljesen felesleges, mert csak ülne a templomban, de úgy sem figyelne.
 Mindig kivárta a nap végét, és azért ellátogatott egy-egy közeli misére. De igaza volt. A teste jelen volt, a lelke bent a hétköznapokon tépkedte magát.
 Amikor elérkezett a nagyszombat, egyáltalán nem érdekelte, hogy dolgoznia kell és nem tudja rendesen megülni az ünnepet. Úgy állt hozzá, hogy ez egy átlagos nap, csak kevesebb munkával, már azzal a gondolattal is eljátszott, hogy csak vasárnap megy majd a húsvéti misére.
 Ebédidőben nem akart semmi ünnepélyest. Rég evett gyroszt, hát elnézett a legközelebbi büfébe. Ritkán tudja megállapítani, hogy ki arab, ki török, ki perzsa az egyes éttermekben, néha a zászlók alapján rájön, de ez a ritkábbik.
- Bárány vagy csirke? - kérdezte tört magyarsággal a kiszolgáló.

Flickr/Alex Kehr

- Bárány. Úgyis húsvét van. - rendelt a fiú.
 Még válaszolt a hagymacsípősre is, amikor belépett egy nő az étterembe. Arab és idősebb volt a kiszolgálónál, de az jól láthatóan örült neki. A fiú fizetni akart, de a gyroszos kilépett a pultból és üdvözölte az anyját.
- Immanuel - kiáltotta a nő.
 Nagy ölelkezésben törtek ki, percekig beszélgettek. Mikor az éttermes a fiúhoz fordult, még mindig mosolygott.
- Sajnálni. Anyám most jött Jordánia - mesélte mosolyogva visszaadás közben.
 A fiú megköszönte, és kilépett az ajtón. Magában pedig csak azon gondolkodott, hogy hogyan hihet valaki a véletlenben, amikor őt nagyszombaton egy Emmánuel szolgálja ki báránnyal.

Hullámok

 Próbált mélyen lélegezni, hogy odabent semmi se fulladjon meg.
 A szabályos levegővétel megnyugtatja az embert. Miközben próbálta normalizálni az állapotát, egyre idegesebb lett, hogy ettől le kéne higgadnia.
 Az egész semmit sem ér - gondolta magában. Aztán újra vett egy mélylevegőt, és addig bent tartotta, amíg csak tudta. Meglepte, hogy még mindig milyen sokáig bírja egyetlen belégzéssel.
 Aztán mintha egy csapásra elmúlt volna minden. Újra nyugodt volt, feloszlott a köd a tudatáról, mintha csak egy leplet rántottak volna le a szeméről.
 Körbenézett, semmi változás. Minden maradt ahol volt, ő rajta sem látszott semmi. Érezte, hogy minden rendben.
 Újra átolvasta az elé került beszámolókat. Érezte, hogy melyik sort melyik kollégája írta. Magában jól szórakozott, játék volt számára, hogy kitalálja a szóhasználat alapján a betűk mögött álló embert. Feltűnt neki, hogy egy két évvel korábbi eseményhez senki sem vette észre a kapcsolatot. De ő igen.
 Ahogy elkezdett gépelni, kitörtek belőle a szavak, mintha csak vizet fakasztana egy sziklából. Repkedtek a gondolatai az összefüggésekről. Ahogy átolvasta a sorokat, rendezte a kusza foszlányokat. Készen volt, átküldte a főnökének, és hátradőlt.
 A felettese, ahogy átolvasta a jogi stratégiát, amelyet megalkotott, elismerően sétált oda a székéhez.
 Újra mélyen kellett lélegeznie. Érezte, hogy visszajön a lepel, beborítja.
 - Szép munka volt! Ügyes volt a meglátásod - mondta neki a főnöke.
 Alig bírt koncentrálni a dícséretre. Csak csendesen megköszönte. Egy szerény ember látszatát keltette, miközben fuldoklott. Ismét szentségelni kezdett a mélylégzés és a nyugalom kapcsolatának hiányán. Megint minden megnyugodott körülötte, tisztán látott.

 - Hazamennék pihenni! - sóhajtotta a főnökének.
 Az bólintott, annyit mondott, hogy aki ilyen jó munkát végez, az megérdemli.
 Lement a tóhoz. A fürdőnadrágjáért, még hazaugrott. Ahogy a vízben állt, lassan elengedte magát, úszni kezdett. Amikor elment mellette egy motorcsónak, arcon csapták a hullámok.

Próbált mélyen lélegezni, hogy ne fulladozzon. Ahogy kiment a partra, lehevert a fűben és hagyta, hogy a kora nyári nap cirógassa az arcát, nézte lecsukott szemének narancssárga auráját. És tudta, hogy csak pihennie kell.

Soha többet nem jött vissza a lepel.

Neked fogadom

 Miközben Ő aludt, én csak azt számoltam, hogy mennyi időt tudok még pihenni, ha hirtelen, egy csoda folytán, de álomba zuhannék. Percenként vártam a fáradtságot, de nem áldott meg, bármennyire is kértem.

 Isten egy kegyetlen világot hagyott ránk, és minden egész széttörik. Mi együtt vagyunk, és fogunk is maradni. Minden erőmmel ezért élek, ahogy tudom, hogy Ő is. De a külvilág, akármennyire is ellenállok neki, újra és újra kételyeket ébreszt bennem.

 „Meddig maradunk mi így?” - kérdeztem magamtól, és feleltem újra, hogy „Örökké”.

 Nem leszünk olyanok, mint mások. Ez a szerelem más. Nem fogunk csak egymás mellett élni.

 A sötétben papír után kutattam, hogy egy cetlire felírjam életem legfontosabb üzenetét. Magamban minden egyes sort megfogalmaztam. „Ha egyszer elfelejteném ezt az átvirasztott estét, a saját ígéreteimmel együtt, akkor emlékeztess rá, hogy mindig szeresselek jobban!”.

 A keresgelés abban a 35 négyzetméterben, ami az életünk, egy szenvedés. Máskor soha sem tudok aludni attól, hogy a gangról beszüremkedik a fény. Ő erre csak azt mondja, hogy majd megszokom, és mindig megtiltja, hogy lejjebb húzzam a rolót, mert ügyetlen vagyok. A mozdulattal csak megölném a párkányon álló növényeket az ablakban. Akkor, hogy szükségem lett volna erre az erős, bántó fényre, amely soha sem kímél, rájöttem, hogy már megszoktam. De nem úgy, ahogy a szem hozzászokik a sötéthez, hanem már én is sötétnek látom. Ő akarta így.

 Csendben motoszkálok, de se a papírt, se a tollat nem találtam. Ahogy visszamásztam az ágyba, azzal az elhatározással, hogy reggel majd a szeme láttára írom le, amit ígérek, Ő rögtön, álmában is magától átölelt.

 Mintha csak egy szerződést írtunk volna alá.

A teszt

Volt egy módszere. Soha sem volt meggyőződve arról, hogy egyáltalán van értelme annak, amit csinál. De bízott abban, hogy elég gondos a megfelelő döntések meghozásához.

forrás: flickr.com/photos/lloydh/

 Bár nem dohányzott, már évek óta tartott magánál egy-egy öngyújtót. A kamasz fiú abban reménykedett, hogy majd tűzet kér tőle egy szép lány. A legtöbbször nem azonban idősebb férfiak, nyugdíjba fakult arcok tartottak felé cigarettát.
 A kísérlete, vagy inkább tesztje azonban nem az ismerkedést szolgálta. A terv lényege csak annyi, hogy így kiszűrheti azokat a lányokat, akik dohányoznak. Ezzel pedig gondolatai világában megmentette magát attól, hogy a csókolózás számára egy olyan élmény legyen, mintha egy hamutálat nyalogatna. Egy szűrőnek tekintette ezt a rituálét.
 Egyszer, valamikor az érettségi szünetében éppen a Moszkva térről tartott haza este. A villamos megállónál várta az utolsó szerelvényt, hogy befusson. Tőle egy jó 5 méterre állt a lányt, aki kétségbeesve kutakodott a táskájában. Szőke volt, alig észrevehető hullámos hajjal, vöröskabáttal. Nagyjából érettségiző korabelinek nézett ki. A fiú sokáig nézte, de csak óvatosan, nehogy a lánynak is feltűnjön. Néha az elmenő buszok ablakainak tükröződésében, néha csak mintha az órára lesne rá, így lopott magának egy-egy pillantást.
 A táskában való keresgélés végén a lány felnézett, és egy pillanatnyi szélfújta mosollyal az arcán odalépett a fiúhoz:
- Van esetleg egy öngyújtód?
 Ahogy közel ért, még mindig nagyon tetszett neki a lányt. De megbukott a teszten. Lelkében összetörve átnyújtotta az öngyújtót, elsuttogva egy „parancsoljt”.
 A lány mosolyogva elvette tőle, majd egy pillanatnyi habozás és tapogatózás után, a lány megtalálta a kilógó hosszú cérnát, amely a kabátjából égtelenkedett. Csak egy pillanatra villantotta fel a lángot, de már le is vált a zsineg. Mosolyogva adta vissza az öngyújtót.
 A kamasz csak ekkor tisztázta magában, hogy nem látott cigarettát, amely a tűzért kiáltott volna. Addigra a lány elindult visszafelé, ahol az előbb állt. Ő pedig némi bátorsággyűjtés után követte őt.
„Átment a teszten.”

A jó lágytojás titka

 A jó lágytojás titka az, hogy egy ember véleményére hallgassunk és semmiképpen ne nyissunk az új ötletekre! Akitől már kaptunk valaha jól elkészítve az ételből, csak tőle és egyszer kérdezzük meg.
 Én ezelőtt 10 évvel tanultam meg lágytojást készíteni, ugyan a főzési időt tekintve mindig elbizonytalanodom, de évekig megbízhatóan ugyanolyan minőséggel dolgoztam.
 Nem rég egy barátom azonban megesküdött rá, a tökéletesen megpucolható és fogyaszható lágytojás titka az, hogy a forrásban lévő vízbe bele kell tenni egy tartót, majd abba a tojást három percre és abból kell kikapni.
 Ab ovo a víz 100 fokon forr, a három perc mindenhol háromperc, a lágytojásállvány pedig ugyanúgy áll mindenhol, mégsem tudom azt a minőséget hozni, amit megszoktam. A tojás belseje hol folyós, hol túlságosan kemény. 10 év biztos tapasztalata szállt sírba egy recept miatt.

Üzleti érzék

- Uram, ezt elejtette! - hallott a háta mögül egy hangot.
 Fel se fogva, hogy mit lát, reflexből nyúlt a felé nyújtott bőrkesztyű után, amely a legkevésbé sem volt az övé. Belesétált egy adásvételi adok-kapokba.
- Uram - kezdte az utcai kofa - jó, uram. Vegye meg, nem drága! 1500 forintot megér.
 Bár soha sem szeretett utcán vásárolni, a másfélezer forint nem tűnt soknak. Már nyújtotta volna a pénzt, amikor a bőrkesztyűt újra hátrarántották.
- No, nem úgy van az! - folytatta az árus - Egy darab annyi, nem egy pár!
 Megszeppent, megpróbálta eltenni a pénzét, mert háromezer forintot nem akart fizetni egy kesztyűért. Már a zsebében volt a keze, amikor hozzávágták a félpárt. Émelyegni kezdett.
- Héj, hát egyet is vehet! - kűzdött a kofa.
 Elfogadta, átadta az 1500 forintot, és elindult. Már szabadulni akart, szédült és fokozatosan veszítette el az erejét. Belülről marta az átverés.
 Hallotta, ahogy trappolnak utánna. Megállt. Már haragudott, nem csak a kofára, de magára is. Elege volt az egész helyzetből, eldöntötte, hogy a félpár kesztyűt megtartja, hogy emlékeztesse magát a saját tehetetlenségének gyötrelmére.
 - Jóuram, tessék, odaadom a másikat is ötszázért! - mondta a kitartó kufár.
 Lenézett a felé nyújtott, pillanatnyi bizonytalan gondolkodás után arra jutott, hogy nem fizet. Szó nélkül fordult meg.
 - De uram! Hát az csak egy félpár! - kiáltottak utána - Azzal semmire sem megy.
 Hajthatatlanul próbálta otthagyni az átverőjét.
- Uran, nézze visszaadom a pénzét, csak a kesztyűt adja vissza!
 Nem állt meg. Elege volt a beszélgetésből, el akarta felejteni ezt a ruhadarab-mizériát.
- Adok 1600 forintot, csak adja vissza - mondta a kétségbeesett kufár.
 Erre már le kellett csapni. Szó nélkül állt meg, előbb kitartotta a kezét a pénzért. Megvárta míg az 1000-es bankjegy és a három kétszázas érme a kezében köt ki. Hanyag mozdulattal, mintha párbajra hívná ellenfelét egy picit pofozott rajta, majd az árus vállára dobta a kesztyűt. Ismét sarkon fordult és elment.
 Az úton elfelé nem tudott örülni annak, hogy 100 forintot nyert az üzleten. Az érzés, hogy majdnem átverték még a markában tartotta. Egyedül arra tudott csak gondolni, hogy nem ért meg 100 forintot ez a néhány perc.
 Közben az aluljáróból feljövet, oda sem figyelve elvett egy szórólapot. A kihagyása miatt csak tovább erősödött benne a félpár kesztyű emléke.

Közelebbről meghallgatva

 Reggel a szokásos órában ébredt, de ezúttal még pihenhetett volna. Nem az órája csörgött, mert hétvége volt. Valahol a távolban lövések dördültek.
„Csak a vadászok” - gondolta, közben a fal felé fordult, és megpróbált visszaaludni. Egy darabig forgolódott, képtelennek érezte magát arra, hogy tovább pihenjen, de az elhatározását már meghozta, nem hagyta magán győzni az éberséget.
 Ahogy hallgatta a távoli fegyvercsattanásokat azon járatta a gondolatait, hogy vajon milyen vadra hajthatnak. Az apróvad tűnt a leglogikusabbnak.
 Számolgatta a lövéseket, mint más a birkákat. A Nap már éppen elég magasan volt ahhoz, hogy akárhogyan feküdjön, lássa az ablakon beszűrődő fényt. A hangok már a legkevésbé sem zavarták, csak a fény. A spaletta el volt húzva, csak a fatestekre vágott virágos mintán át szűrődtek be az aranysugarak.
 Végül mégis győzött az akarat. A monotom zajokra való odafigyelésben sikerült újra elaludnia.
 Teljesen öntudatlanul riadt fel. Olyan érzése volt, mintha kirántották volna az ágyból, és az üskös porba dobták volna a földön.
 Érezte a hideg fegyver csövét a tarkóján. A vadászok embereket hajtottak. Megérkeztek a katonák.
 A háború pont Gliwicében ébredt fel.