Fegyvernek látszó tárgy

 Ahogy kilépett az ajtón, először a csillagos égre bámult. Pillanatig hagyta szemeinek, hogy megszokják a lámpafényes sötétet, amin csak néhány fénypont szűrődött át. Ahogy a Tejút kezdett látszódni, azonnal visszaszegte fejét. Feltette a kalapját, és követte a katonát, aki az autóhoz vezette.

 "A birodalmi járműipar csodája" - gondolta magában, ahogy feszülten várakozott a sofőrre, az indulásra, a megérkezésre és a pillanatra, amikor kiderül, hogy igaza volt-e.

 - Ugyebár, Wernher von Braunhoz van szerencsém? - kérdezte egy leplezetlenül Gestapo-ügynöknek kinéző Gestapo-ügynök.

- Állok szolgálatra. - nyújtotta ki kesztyűs kezét a tudós.

 Legnagyobb meglepetésére a bőrkabátos megszorította a kinyújtott jobbot, majd beült az autóba.

 Az úton csak egy-egy szót ejtettek, az izgalomról, a rakétáról és a várható kimenetelről. von Braun nem szeretett a rakétatesztre gondolni. Félt tőle, hogy milyen kimenetellel ér véget. Ha sikeres, akkor is lehet, hogy évekre elvonja valódi munkájától a harmadik birodalom, ha sikertelen, biztosra vehette, hogy meghal.

- Milyen kimenetelre számít? - kérdezte fahangon a kísérője.

- A rakéta működni fog. - válaszolta közönyesen.

- A Megtorlóra fontos szerep vár. Remélem, igaza lesz.

 Von Braun még nem szokta meg, hogy Megtorlónak, vagy V-2-nek nevezik a találmányát. Ő még mindig Agregatként gondolt rá. A fejében nem is fegyver volt, hanem csak egy rakéta.

 Mindenesetre bólintott a Gestapo-ügynök felé.

- Mennyire veszélyes a Megtorló kilövése? - kíváncsiskodott tovább.

- Felbocsátás. - morogta Von Braun. - A felbocsátása kellően biztonságos.

 Azzal az ablak-felé fordult, és a száguldó autóból nézte a csillagokat és a Holdat. Mikor megérkeztek, ő már teljesen elmerült a gondolataiban, úgy ébresztették vissza a valóságba a katonák és az ideiglenes utazótársa.

 A fegyveresek egy percig sem veszítettek szem elől, óvatosan, lámpával világítva őt és az útját vezették el a kilövő álláshoz. A motorok csak az indításra vártak. Még egy-két technikus bíbelődött az üzemanyaggal, de már minden csak a kilövést várta.

 Ahogy megérkezett Hitler és felcsendült a himnusz, mindenki vigyázba vágta magát, majd ahogy a nemzeti öntudat elmúlt egy percre az izgalom ellen folytatott harcban, von Braun és a Gestapo-ügynök elfoglalta helyét a Führer mellett.  Csendben figyelték, ahogy a hajtóműveket beindítják, és a töltetek sistergő búgással elhagyták a légteret.

 Pár pillanatig a felelősök örvendeztek, aztán mindenki a jelentőgép eredményeit vártak. Hitler is fölkelt, és lesétált a tudományos vezetőkhöz. Elégedetten hallgatta meg, hogy az első V-2 becsapódott Antwerpenbe, a másik pedig Londonba.

 A kis tömeg ujjongani kezdett. Von Braun viszont csak fogadta a gratulációkat, kezet fogott a harmadik birodalom komplett vezérkarával, majd visszaindult az autójához. Mielőtt beült a kocsijába, újra hagyta, hogy a szeme megszokja a csillagok selejtes csillogását, küldött lélekben egy imát, és félhangosan mormogni kezdett:

- A rakéta tökéletesen működik, csak rossz bolygóra szállt le.

Azzal tisztelgett az egész jelenetet egyedül fültanúzó Gestapo-ügynöknek és az űrutazás szerelmese elindult haza.

Böjti camembert

 Péntek. Már egy ideje próbált arra figyelni, hogy ne csak a böjti időszakban, de az évben minden pénteken figyeljen arra, hogy ne egyen húst.
 Papként már régóta kísértette az érzés, hogy nem él annak megfelelően, amit előírnak neki. Néha, ha bort ivott egyre többször kapta magát azon, hogy megtestesíti a mondást, és csak vizet prédikált.
 Ezért kezdett az önkéntes pénteki koplalásba, mert az önsanyargatástól mindig azt remélte, hogy közelebb viszi a hitéhez. De nehezen engedett az ízekből, csak arra kezdett figyelni, hogy húst ne egyen, és nagyjában csak három étkezésből éljen, egyszer jól lakva.
 De egyre inkább veszített az erejéből. Kezdetben csak zöldségeket készített magának, aztán már a sajtot is jóváhagyta a szükségleteinek. Végül eljutott a drágább ételekig is, az utolsó hónapban, már rendszerint a camembert tette ki a menüt. Nem szerette az olcsó hamisítványokat, inkább áldozott a minőségért.
 Kezdett bűntudata lenni. Az utolsó pénteknél már kínosan ügyelt rá, hogy csak kenyeret és vizet vegyen magához. De egyre nehezebben bírta a napot, a környékbeli misék megtartása egyre több erőt vett ki belőle, éhes volt és gyenge.
 A figyelme is kiesett, csak az utolsó istentiszteletnél vette észre, hogy nem lapozta át a misekönyvet sem és végig rossz evangéliumi részt olvasott. Bár bánta, de nem szólt senkinek. A napját záró misén szótlanul átlapozott a megfelelő dátumhoz, és készült a rögtönzött szentbeszédre. De így is csak alig odafigyelve citált a Szentírásból.
 Aztán egy pillanatra elakadt, újra neki futott a mondatnak, hagyva, hogy a szent szavak megkönnyítsék.

"Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”

 Visszatért az ereje, feloldozták a vétke alól és támogatták benne. Odafentről.

 Ahogy hazaért, kinyitotta a hűtőt, elővette a kedvenc camemberét, nagy szeletet vágott magának, és hálát adott. Megszabadult az önsanyargatástól, és visszatért a bizalma. Azóta minden pénteken a legfinomabb ételekkel áldoz a hitének, de kizárólag hús nélkül.