A széder este Jézussal

 Amikor a tanítványok elkészítették a húsvéti bárányt, feldíszítették az asztalt és már mind helyet foglaltak, mielőtt az ételhez nyúltak volna, János hangosan megköszörülte a torkát, majd az elülő csendben a Mesterhez fordulva elmondta az ünnep ráeső mondatát:

- Miben különbözik ez az este a többitől?

 Jézus a meglepettség nyoma nélkül körbe nézett a tizenkettőn, és elkezdte magyarázni az írást.

- Amikor Atyám, az Úr kivezette a választott népet Egyiptom földjéről, elküldte angyalát, hogy térjen be minden házba, és öljön meg minden elsőszülöttet, ahol a félfára nem kenték jelképpen a bárány vérét.

 A tanítványok bár észrevették, hogy a Mester nem a szokásos módon meséli a történetet, de nem lepődtek meg, már megszokták, hogy Jézus mindig eltér a szokásoktól.

- De a mai estén az Emberek angyala öli meg az Úr akaratára azt, akit a bárány vére megjelöl.

 A tizenkettő elhallgatott, de a csendnek éppen csak pillanatai voltak hátra, akárcsak az Emberfiának, mert Judás, az iskarióti elejtette a poharát, és megborzongott.

 A többiek még örültek is a hirtelen támadt csörömpölésnek,  és mindannyian hálásak voltak Júdásnak, hogy felszabadította őket a hallgatásból.

Másodpercekre a haláltól - avagy a kölcsönös függés

 Ahogy megnyikordult az ajtó, tudta, hogy rátaláltak, tudta, hogy most elbukta, az egyetlen megoldás, ha fut.

  Ahogy a lakó meglátta, eluralkodott rajta a tüdőt maró félelem. A betörő mindig veszélyes, teljesen mindegy, hogy mit csinált. A veszélyes helyzetekben pedig a legjobb döntés, ha szoborrá fagyva vár, gondolta. Menetközben néha a medvék jutottak eszébe, hogy azok láttán is mozdulatlanná kell válni, de csak arra tudott törekedni, hogy a torkában, fájóan dobogó szívének rezdülését is elrejtse.

  A betörő bár el akart futni minden még nem zsibbadó izmával, de a kezében lévő tévét semmiképpen sem akarta összetörni. Szép óvatosan letette, majd magában végiggondolva, hogy valójában semmi oka nincsen az óvatoskodásra, ő is megmerevedett. Félt, hogy már így is túl sok időt veszített, és el fogják kapni, az aggodalom pedig legyőzte a mozgást.

  A rögtönzött szoborparkban, amelyben mind a két fél rettegett a másiktól, végül a telefon csörgése törte meg a kiegyensúlyozott mozdulatlanságot. Ahogy a lakó reflexszerűen a készülék után nyúlt, a váratlan mozdulat egyszerre gyorsította meg a betörő minden léptét.

 Amikor már kellő távolságban voltak egymástól, mind a ketten szenttül hitték, hogy pusztán egy rossz mozdulatra és pillanatokra voltak a haláltól.

Az udvariasság hétköznapi hazugságai

 A folytonos udvariasság szüli életünk legkényszeredettebb hazugságait.

- Jó ember, volna egy szál cigarettája? - kérdezi nap, mint nap a hajléktalan.

- Sajnálom, de nem. - vág rá együttérző arcot és mondatot az egyszerű járókelő.

 

 Jegyezzük meg, aki azt mondja, hogy sajnálja, de nem kínozza magát a füsttel, az hazudik! A nem-dohányos soha sem sajnálja, és soha sem segítene senkinek a cigarettázásban. Az saját maga ellen van. Az ember gyszerűen csak mindig próbálja elkerülni a kényelmetlen helyzeteket. Valahol reméli, hogy ettől a formulától jobb ember lesz.

- És egy kis apróval ki tudna segíteni? - próbálkozik újra az utcai reménytelenség.

- Nincsen nálam pénz. - feleli a menekülő ember.

 Pedig az valószínüleg lenne, csak nem akarja odaadni. Furcsa mód, másodjára már a színlelésre sem telik, és ez az egyenes hazugság sokkal őszintébben cseng, mint a könyörtelen udvariasság.

 Fáj, de a hátatfordítás maga a leplezetlenség. Fáj.

A hétfő megvádolása

A hétfővel nincsen baj, csak a munkád szar!

Rend és tisztaság

 A férfiak a borotvájukat megbecsülik, használat után elmossák, szárazra törlik, visszahelyezik a tartójába, és határozatlan idő után újra előveszik, a három valóban hasznos tisztálkodó szer mellől.

 A női borotvák egy kád szélére odadobva engedik ki magukból a rozsdás, szőrtől szürkés levüket, a katonás rendben álló harmincnégy, válogatott higiéniás termékkel teli polc alatt.

Az igazságról röviden

- Az élet túl rövid ahhoz, hogy mások legyünk! - kezdte az író.

 A közönség pedig figyelt.

- A hazugságok nem vezetnek sehova, és nem hoznak senkinek sem boldogságot. - hazudta még mindig az író, a könyveire és a történeteire, valamint a bevételeire gondolva, mosolygott magában.

 Az emberek pedig boldogok voltak, hogy hallják, tapsoltak és ujjongtak, miközben legbelül semennyire sem értettek vele egyet.