Tarisznyarák

- A rák a hátsólábai segítségével képes kipiszkálni a páncélja alá szorult kavicsokat, növényeket és más egyéb szenyeződéseket.

Amióta elköltöztem otthonról, két szokásom van: állandóan megy a tévé és igyekszem rendet tartani. A takarítást és a rendrakást általában éjszaka kezdem el, akkor érek rá a leginkább. Hangtalan vagyok, de mivel szomszédaim nincsenek, senkit sem zavar, hogy szöszölök. Ilyenkor éjjel a fáradtság azért még rám is ököllel támad. Emiatt súlyos koppanással ejtem el az apróbb tárgyakat, amelyek az összefogott kupacok tetején lebzselnek. Az egyik henyélő gyertyám így ugrott be a szekrény alá.

- A tarisznyarákok élete állandó veszélyben van a parton, az erősebb hullámok és a ragadozók bármelyik pillanatban véget vethetnek életüknek.

A szekrény alatt a sötétben nem is látok és nem is érek el semmit. Olyan, mint egy csatornában kotorni. Sok a kosz és lutri, hogy az ember mibe akad. Egy labda, egy autó. Ezek rég óta itt lehetnek. Egy nyúlás, de nem, nem elég hosszú a karom. A gyertya bújkál a sötétben, amit épp el kéne, hogy űzzön. Kezdem irigyelni a rákokat. Ha nekem is lenne egy olyan hátsó lábam! Hát akkor, megtoldjuk a karomat egy lépéssel, egy partvisnyélnyi lépéssel. De ahogy ezen gondolkodom, a fejemet be is ütöm a dohányzóasztalba, amit a tálalóhoz húztunk. Hullámzik rendesen, de nem patakzik a vér, sőt, fel sem serkent. Azonban egy pók került, és tapadt a hajamba, ezúttal én győzök. Dohányzóasztaly és szekrény...Fenébe a lakberendezéssel!

 

- A rákok ollójuk segítségével tologatják egymást egészen addig, amíg az egyik felborul. Így dől el, hogy ki párosodhat a nősténnyel.

Mindig is szerettem az ilyen mondatokat nők szájából hallani. Kellemes a narrátor. A seprű segít, szokás szerint. Előkerül még egy papírrepülő és egy tépett rajz a gyertyán kívül. És felhőben jön a por. Még jó, hogy itt a seprű, feltakarítok.

Gyerek nevetés hallatszik.

Feltérdelek a bányából. Körbenézek, látom, ahogy a fiam és a feleségem az ágyban ülnek. Én mesét olvasnék, a nejem inkább tanítgatja a gyereket. Rá is ér, hisz az ollópárbajban megnyertem őt és a takarítást.

A modern komolyzene kritikája

A zenekar már három perce Schönberg 42. zongoraversenyét játszotta. A közönség áhítattal hallgatta ahogyan a húrokra fekszik a darab, ahogyan a billentyűkön maga Schönberg zeng.

A szűkös koncertteremben mindössze egyetlenegy apró nesz törte meg a hallgatók feszült és rajongó figyelmét, amikor a nézőtérre nyíló egyik ajtó kinyílt. Azon pedig egy zilált, elnézésekkel a száján érkező öltönyös úriember lépett be. Ügyetlenkedve találta meg a saját sorát, abban saját helyét. Mikor leült, a mellette helyet foglaló ideges nőre nézett, és értetlenül csak ennyit mondott:

- Mi van? Nem is késtem, még csak hangolnak!

Találó kérdés

- Szia! Mi újág?
- Semmi, megvagyok, nálad?
- Ááá, csak a szokásos, ja, de akartam kérdezni, hogy ki volt az a dögös szőke a múltkor veled az állomáson?
- A lányom.
- Aha.
Egy percig is talán, de mind a ketten némák maradtak.
- És facér?

Műveltség

- ...és akkor a Követnek talán? című filmben elmondják, hogy az élet valójában egy rózsafa. Na mindegy, az a lényeg, hogy ezt a filmet rendezte ez a Gyurmann Gábor, akiről meséltem.

- Fogalmam sincs, hogy az ki. De, azt mondd már meg, hogy van, aki anélkül érvényesül, hogy elvégezné azt a filmes sulit?

- Hát persze. Ott van az Ozz Károly, a Stalek Frici, a Kovács Ernő meg az a Komár gyerek is. Szóval vannak néhányan.

  A kérdező elbizonytalanodott, hogy ismét bevallja, ezekről sem hallott. Látta a mesélőn, hogy ezeket értenie kéne, de tényleg soha sem találkozott még ezekkel a nevekkel, pedig még napilapokat is olvas, sőt tájékozottnak tartja magát. Egy kompromisszumos kérdezést választott:

- És meg lehet ebből élni?

- Nézd nekem megy valamennyire - kezdte a mesélő picit bátortalanul -  szóval, akkor a többieknek biztos, jobban is telik. Ja. Szerintem lehet ebből élni. Meg ugye pont a Frici Mercivel jár.

 "Á! Kocsik!!" Örült magában a kérdező. Végre valami, amihez egy manager is ért.

- Hát, azért Mercedesből is van olcsóbb. Nem mindegy, hogy egy CLK vagy egy A-Klasse, persze egy Maybach az igazi, de gondolom, nem az van neki, mert az nagyon drága. Vagy talán mégis?

- Őőő. - bizonytalanodott el ezúttal a mesélő.

A sarok, ahova került pont szűk volt egy pöfeszkedő embernek, mint ő. Egyszer fent, egyszer lent. 

Átlag

Nagy Sándor szerette a dolgait maga intézni. A harci sátrát maga takarította, a fegyvereit a saját kezével élezte. Nem bizalmatlanság volt ez részéről, egyszerűen csak nem akarta magát elkényesztetni, még akkor sem, ha ő a makedónok királya. Azonban a rendre kínosan ügyelt mindig. Vezetőként pedig pedáns képet akart sugározni dolgairól és cselekedeteiről.

Egy nap a csatába vitt egyetlen harci palástján szakadás jelent meg. A segédjének ki is adta az utasítást, hogy hozzon neki tűt és megfelelő színű cérnát. Amikor a fiatal hadvezér megkapta a kívánt felszerelést, neki is látott a munkának.

Bár addigra az ismert világ nagyrészét már megszállta, egy cérnaszálat képtelen volt átfűzni a tű lyukán. Sokszor próbálkozott, de sehogyan sem talált bele a célterületbe.

Minél idegesebb lett, annál inkább remegett a keze. Egyre többször ordított és káromkodott. Többször kiabált a szerszámokra, felhozta nekik a gordiuszi-csomó esetét is, de azok megmakacsolták magukat.

Végül szokásos probléma megoldásként kardja után nyúlt. Azonban ezt nem vághatta szét.

Nyilvánvaló

  A hajnali órában a téli hideg függönyként állt meg az ablakon. Megmutatta magát. Az autó amúgy is nehezen indult el, de a vezetést majdnem, hogy lehetetlenné tette a lemezes réteg a szélvédőn.

  A sofőr úgy vélte, hogy egy idő után, majd magától olvad le a fagyott hártya az ablakról, de várakozásai helyett éppen, hogy lehelete is a rádermedt az üvegre. A homályos ablakon túl azonban egy förösen izzó fény jelzést látott. Tudta, hogy az autópályán az ilyesmi valamilyen veszélyre hívja fel a figyelmet.

Ahogy nagy nehezen leolvasztotta és lekaparta a jeget, csalódottan tapasztalta, hogy még mindig nem lát ki tisztán. A ködöt, amelyet rálehelt a tél az útra, nem hesegethette el. De a szinte tapintható levegő rejtekében egyre inkább csalogatta a piros felirat. Már nagyon várta. Találgatta. Talán felfagyások vannak, vagy csak egyszerűen a biztonsági öv, netán baleset...

Már majdnem elbírta olvasni. Rövidnek látszott a vörös fénysáv. Talán csak egy vészjelző tábla.

Mikor odaért, a kormányra csapott. Három betű mindössze: "KÖD" 

Tápláléklánc

Először a muslincák érkeznek meg. Hangtalanul, csendben kezdenek el bontani, és óvatosan törnek maguknak utat. Nesz nélkül falnak és fehér hamuként repülnek irányítottan a gyümölcsök körül.

Amikor ők már kellő lyukat hasítottak, a cukros nedv csalogatóan kezd el rohadni, ingerlő bűzzel hívva a legyeket, akik korókozós, pocsojával sujtó lábaikkal hozzák meg a barna foltoka a még fogyasztható húsra.

Ekkor megjelennek a férgek, akik magukat is összekenik a gyümölcslével, miközben a jobb falatokért versengenek.

Legvégül az ember ér oda, aki ismét értelmetlenül pusztított el valamit saját táplálása érdekében, és feleslegesen halmozta fel tartalékait. Négy almamag nem nőhetett meg soha, három további pedig nem szolgálhatott a madarak táplálékául.

"Az érkezési sorrend számít, a helyeiket foglalják el időben", pont mint a színházban.

Partraszállás

A szokásos csobbanás. Az első megvolt. A második megvolt. A harmadikra ugrott. Ahogyan kiképezték.
Az izgalom rekkenő magányában pontosan érezte már, hogy a helyzet komolysága gőzölög a fejében, mint a megoldhatatlan számtani képlet.
Csak koncentrált. Belülről töltötte fel a melegség. Balra fordult, jobbra. Biztos volt benne, hogy hátulról fedezik. Majd egy hirtelen villanásra átadta a testét a reflexeknek, és lebukott a vízalá. A fegyvert feltartotta a víz fölé. Majd feltört a felszínre. Pillanatot várt, míg kifolyik a sósvíz a szeméből, és futott.
Az egész túlságosan követte a szabályzatot, mint egy stréber vizsgája a döntő gyakorlaton. Mikor a parton érte az utolsó hullám, leheveredett a homokban. Pár gondolatszálnyi idő elteltével érezte, hogy elkapták. Épp csak felnézett, mikor az arcába fröcskölt a víz.
Legyőzték. A vietkongoknak nem sikerült, de a fia lehagyta. A veterán boldog volt, hogy tűlnőttek rajta.

Félelem

Feküdt. Hallgatta, ahogyan a ház előtt elmegy egy-egy autó. Fáradt volt, de még nem tudott aludni. Nem gondolkodott, csak figyelt. Már megszokta a ritmusos csend-zaj váltakozást, és már magában szépen lassan beazonosított a neszek forrását. A hűtő, a tücskök, a kocsik, a csap...
Egy pillanat múlva éles hang hasított át a feketén fakó és mozdulatlan szobán. Majdnem felugrott. Egy szívdobbanásáig, ami talán 30 másodpercig is tartott, azt hitte, hogy rátámadtak. Aztán a feketében megjelent a kékfény. Már fáradt volt ahhoz, hogy felfogja mi történik.
Csak egy sms-e érkezett.

Önismeret

Indulás előtti nap, háromszor is felírta a postitekre, a lakás különböző pontjain, hogy ne felejtse otthon a létfontosságú iratokat.

Másnap reggel mindent ellenőrzött, tökéletes rendben is találta a dolgokat. Az esti előadása után a főnöke leült mellé a vacsoránál. A beszélgetés során csak az egekbe menesztette, dícsérte precízitását és hozzáállását.

Pedig most először nem felejtett el valamit, ami fontos volt. Igazából csak egyetlen dologra emlékezett mindig: hogy cetliket írjon emlékeztetőül. 

Tompaság

Buddha már 74. évét töltötte tompa, mély tartás nélküli merevségében a fa alatt, a komoran ragyogó ezüstös kérgű almafa tövében békéjét keresve.

A tanítványok már rég szétszéledtek, volt, aki terjesztette a hajdan volt, megvilágosodott királyfi nézeteit, más már rég felhagyott azzal, hogy higgyen egy szoborrá változott vándortanítónak, mások pedig már nem éltek emberként, helyette szarvasként legeltek a mezőkön, vagy éppen madárként festették az eget tollaikkal.

Egy nap, aztán pár gyermek éppen a kertben játszott és meglátták a mozdulatlan mozgatót. A sziklaszilárd ember alakot.

Először csak nézték, majd dobálták apróbb kavicsokkal. Mikor erre sem kaptak reakciót botokkal piszkálták. Ámultan és ijedtem figyelték a kiserkenő vércseppeket. Félelmükben vizet hoztak és lemosták a sebeket, amelyeket ejtettek. Kérlelték a szobrot, hogy bocsásson meg, de Buddha nem mozdult. Félig volt csak nyitva a szeme, de nem pislogott és nem izzent egy pillanatra sem.

A vásott gyerekek ettől jobban féltek, mint a büntetéstől, amelyet kaphattak volna tettükért. Hónapokig jártak vissza Buddhához és csak bámulták.

Egy nap járvány tört ki a közeli faluban, de a tökéletességbe tartó szentet még ez sem érte utol, a világ körülötte megállt és az élet elhagyta a fa környékét. A gyermekek időközben felnőttek, de csak egyre tudtak gondolni, hogy megmentik a húsalakzatot a fa alatt. Igyekeztek felkelteni, de nem jártak sikerrel. Addigra már ők is megferteződtek, alig volt erejük. Az erőtlenségre tettre sarkalta őket, a láz bódultságával együtt magukra erőltették a lótuszülést, és a fájdalmatlan erőtlenségbe süppedtek. Átkerültek egy másik világra.

Buddha, mikor kinyototta a szemét a 100. év végén és magához tért, látta, amint a két meditáló alak fénnyé vált a nappali napsütésben. Elmosolyodott és megértette, hogy miért is fontos a megtisztulás. 

Elefántcsonttorony

 A torony egy magaslaton állt, egy szikla tetején. Maga az épület is legalább 50 méternyire nyúlt az ég felé. Az oldalán mindössze csak nagyon apró ablakok voltak, éppen akkorák, hogy a lépcsőházat belül megvilágítsák. A fehéroszlopszerűség tetején egy kör erkély volt, kicsit szélesebben, jól elvállva a törzstől.

Az épület a sziklás tájban messziről ragyogott. Körbe minden irányban mélység övezte. A varázsló, az elefántcsont oszlop főbérlője még emlékezett, amikor az villágítótorony volt még a tenger egy parányi szigetén.

Már jó ideje magányos volt, hiába tűnt el a víz, az elszigeteltsége csak fokozódott. Az emberek, akik a tenger árkában falut építettek, gyűlölték őt. Nem értették meg, hogy régóta nem tud az elefántcsont börtönéből kiszabadulni. Az egykori sziget ugyanis túl köves talajon állt, és az éles sziklákon senki sem tudott felmenni hozzá, ahogy ő maga sem tudott leereszkedni.

Már rég nem remélte, hogy bárki is elfogadja őt. Pedig hiányoztak neki az emberek. De van olyan távolság, amit nem szüntet meg a mágia.

Egy nap, végül, hogy magát barátságosabbnak mutassa, hirdetést adott fel, hogy albérlőt keres. Mivel az emberek igen irigyelték látványos hajléka miatt, 3 napon belül megoldották azt az évszázados gondot, amelyet a sziklák jelentettek a szinte mindentudó mágusnak.

Hiába, a szükség nagyúr és az emberi szeretet megvásárolható.

Telemarketing

- Halló, tessék!
- Jó napot kívánok, én Molnár Erzsébet vagyok a Prolife 2000 kft.-től és az ügyben keresem...
- Jó napot, Erzsébet, már vártam a hívását. - mondta nyugodtan a hang.
- ...egy akciós ajánlatunkról szeretném tájékoztatni...
- Tudom, hogy mit akar, kedves Erzsébet. De az ön háza ég!
- ...és ha most megrendeli telefonoo...hogy micsoda?
De már csak a tárcsahang felelt. Az ütemes pöttyögés pedig csak vészjóslóan tudott hatni.
  A rendőrségi jelentés és a tűzoltói szakvélemény szerint semmi nyoma nem volt szándékos tűzgyújtásnak, sőt jólláthatóan csak a villám csapott be. Ezt egy közeli bankomat biztonsági kamerája is megerősítette.
Erzsébet napokig nem aludt. Nem tudta, hogy az idegen honnan tudhatta, hogy ki ő. A neve kellően gyakori, ahhoz, hogy ne ismerjék, és a telefonkönyvben Ő amúgy sincs benne. Telemarketingesként nem követett el ekkora hibát.

Közben, a város másik végén, ismét csöngött a telefon.
- Halló, tessék!
- Jó napot kívánok, én Rácz Gábor vagyok a Granulátum....
- Jó napot, Gábor, már vártam a hívását. - maradt még mindig közönyös a hang.
...

Az ismeretlen hang se bűnöző, se gonosz ember nem volt. Egyszerűen csak túl sokszor hívták fel keresetlen ajánlatokkal. Mozgássérült volt, emiatt nagyon ritkán hagyta el az otthonát. Akkor, szabadakaratából nem gyújtogatott volna. Néha azonban viccelni próbált, és nagy ritkán még el is találta, amit nem lehet. A jövőt. Nem tudott ő semmiről semmit. Egyszerűen csak szerencséje volt. 

Rövidhír

Leégett egy szénakazal. A brutális tett során megsemmisült több millió ártatlan szőke fűszáll, a tűlélőket jelenleg is keresik. A bűncselekményt egy E.M.B.E.R. nevezetű terrorszervezet vállalta magára. A kormánynak csak annyit üzentek: "Megvan a tű a szénakazalban". Az üzenetet egy szakértőkből álló csoport már elemzi.

Átlag

Matematika: n-szám összegének n-ed része.

Társadalomtudomány: egy előre kiválasztott, jól körülhatárolható csoport egy a legtöbb emberre jellemző tulajdonsága.

Lám, ez a demokrácia, a többség uralma a kissebbség felett!

Tudás

Goethe szerint "a kevés tudás magabiztossá tesz, a tanultság viszont elbizonytalanít."

A múlt éjszaka telihold volt, és bár nappal nagyon meleg volt, éjszakára megérkezett egy hidegfront, ami miatt lehűlt minden.

A sötétben az ember ösztönösen fél, ha ez még a parketta ropogásával is jár, akaratlanul is tartani kezd attól, hogy valaki van rajta kívül a szobában, pláne, ha előző nap még be is törték oda.

Azonban a tudományos gondolkodás hamar a következtetésre jut, hogy a parketta pusztán a hőtágulás miatt pattogott, nem egy ismeretlen miatt.

Nos, kérdem én, Johann Wolfgang, ki félt még az imént?

Óraátállítás

A májusi reggelek csalókák. A csípős hideg délre akár 30 fok is lehet, de fele ennyi is maradhat. A buszok a menetrendben követik ezt a hőmérséklet ingadozást. Néha 5, máskor 10 percet késnek.

Egy ilyen helyzet miatt került késésbe hősünk, B. István hidegburkoló. Bár a munkája napokat is ráér, ő szeret mindig pontosan érkezni. Ennek érdekében a saját óráját mindig meghatározatlan idővel visszaállítja, így sosem tudja, hogy éppen hány perce van még a késésig.

A munkáját mindig lendületesen végzi, bár elérhető nála jobb minőség, de egy garantált szintet hoz. Biztosan nem kell vele semmit sem újra megcsináltatni és általában gyorsan végez.

Azonban  azon a rendkívüli napon, amelyen késett - ezzel beláthatatlan eseménysort elindítva - áldozata lett annak, amitől mindig félt: a kapkodásnak. Eleinte csak kicsit igyekezett, azonban a tény, hogy fogalma sem volt arról, hogy a karórája mennyire mutatja a pontos időt - ne feledjük, lehet, hogy a mérőműszer késett, hiszen a határozatlan időbe ez belefér - elkezdett trehányan és egyre gyorsabban hajtani. A malteros kanál a legtöbb esetben még végig se simította a cementet, már nyúlt vele a következő adagért.

Az így kialakult sietségben a figyelmetlenség abba a végzetes hibába sodorta, hogy a jegygyűrűje is egy rózsadombi ház falában kötött ki. Azonban a koncentráció hiány természetesen ezt a jelenet is eltakarta a tudata előtt.

Így, még mindig bizonytalanul a pontos időt illetően a munkahelyéről is korábban, tébolya annyira erős volt, hogy már órás késéseket képzelt a mutatók mögé a számlapon. Emiatt több mint 60 perccel a munkaidő előtt blokkolt és elindult haza.

Ahol felesége felháborodottan ordítozott vele, először azért, mert azt hitte, B. Istvánt kirúgták. Majd azért, mert észrevette a jeggyűrű hiányát. Hosszas üvöltözés után ezen a napon először került utcára, majd nem sokkal később telefonon is utolérték az építkezésről, és közölték vele, ki van rúgva.

B. István ekkor még mindig nem tudta a pontos időt, csak azt, hogy még mindig hideg van, mint reggel és a megállóban hallotta, hogy késnek a buszok reggel óta. Ekkor sajnálta először, hogy mások nem állítják vissza az órájukat. 

Tévedni emberi dolog

Aki azt hiszi, hogy egy kérdésben téved, legalább az egyik esetben valóban megteszi.

Őshonosság kérdése

A lakásban szépen lassan megjelentek a pókok és a hangyák. A vidéki rokonaim ilyenkor elkezdenek felkészülni az esőre és a viharra.
Én ehelyett gyilkolok. Semmi bajom sincs a hangyákkal és a pókokkal. Egyszerűen felszínre tör a felsőbbrendűségi érzés.
Nagyjából olyan ez, mint az indiánok elleni háborúk. Kiírtom az őslakókat!

Rossz hírek

 

A rossz hírnek három fajtája van:

- Az első régóta veled él. Tudsz róla, csak tudomásul nem vetted. Lassan megy melletted az úton, aztán egy váratlan pillanatban eléd ugrik, és hagyja, hogy hátrahőkölj. 

- Egy másik annyira messziről és váratlanul érkezik, hogy nincs rá időd felkészülni. Egyszerűen csak képen töröl.

- A legjellegzetesebb pedig ötvözi a kettőt. Váratlanul bekopogtat egy régi ismerős, bejön az életedbe, összepakol helyetted, de éppen csak annyi ideig, hogy felfogd mi történik, majd mikor végzett és te is végeztél a számításaiddal, akkor kidob a saját életed ajtaján, hogy boldogulj odakint.

Szerencsére a költöztető autó ritkán áll meg az ember előtt.

Emlékezni szabad

Mindig hirtelen
Hanyatlik le a nappal,
Ha holnap nézed.

Önbeteljesítés

Még soha sem veszítettem el kulcsomat. Emiatt már mindent, amit nem akarok elveszíteni, a lakáskulcsomhoz rögzítem.

 Amikor erre rájöttem, elkezdtem félteni a fémcsomót a zsebemben és várom a pillanatot, hogy mikor hagyom el. Emiatt a felfedezés miatt biztos, hogy előbb-utóbb készülhetek a kulcsmásolóba. 

 Ilyenek ezek az önbeteljesítő jóslatok, ugye Schrödinger macskája?

Türelmetlenség

- Már majdnem. Na most! Mégsem. Nyugi, próbáld újra! - bíztatta önmagát.

Majd újra vett egy mély lélegzetet és még egyszer neki futott. Nem sikerült. Érezte ahogyan a düh melege a tüdejéből indulva felmelegíti az egész testét. Már vibrált a szeme az ingerülettől.

- Menj már bele *****!

És az utolsó próbálkozásra végre átsuhant a cérnaszál  a tűfej nyugalmat hozó kapuján.

Pletykák

- Karczagi Tanár Úr, kérem!

- Parancsoljon!

- Hiányoztam az elmúlt órákról, mert kórházban voltam.

- Jajj, ne mondja! Én is!

- Akkor ezek szerint a Tanár Úr is hiányzott az óráiról?

- Sajnos. Maga melyik kórházban volt?

- Én a Sebészeti klinikán.

- Én pedig az Igazságügyön.

- Elnézést, Tanár Úr, hogyan mondta? 

- Az igazságügyön.

- És ott milyen osztályon?

- A boncoláson feküdtem.

A hallgató hirtelen halál sápadt lett és kis híján elájult, mire kínosan nevetni kezdett.

- Jajj, ijesztgetem itt magát! - szólt a szórakozott professzor. - Maga biztosan nem hallotta!

Azzal a zsebébe nyúlt és átadta a saját gyászjelentését. A hallgató végigolvasta és ijedtében az egyetem előcsarnokába rohant. Ott szembesült a gyászoló tömeggel. Majd elájult.

A Posta csak sajnálatát fejezte ki, hogy nem jutott el időben a gyászjelentés a hallgatóhoz. Még egy ajándékkosarat sem küldtek. 

A legapróbb részlet

- Kapitány a hídon! - hangzott a szokásos köszöntés.
- Pihenj! - mondtam és a parancsnoki szék felé indultam el.
 A vörös fények még mindig villogtak. Hiába az óriási fém hajótest, a fejlett technika, mely gravitációt és légkört biztosít egy űrhajónak, még mindig van okunk félni. Van, amitől nem véd meg minket semmi.
- Jelentést kérek! - néztem a parancsnokomra.
- Még nem állt be változás. - kezdte kihúzott testtel - A hatos, a kilences és tizenegyes szinteket még mindig erőtérrel zártuk le. Egyelőre csend van, de még nem javaslom a karantén feloldását!
- Köszönöm! - vágtam el a beszélgetést.
Hihetetlen, hogy képesek vagyunk a fénynél gyorsabban haladni, energia sugarakat kibocsátani és városnyi lakosságot elpusztítani másodpercek alatt, de pár nyamvadt baktériummal képtelenek vagyunk elbánni. Pedig ez már a jövő.

"Merthogy mi álmok jőnek.."

Aki már tapasztalta azt, hogy álmában felébred, nem lepődik meg semmin. Az a furcsa bizonytalanság, hogy valóban elindultam-e már és megérkeztem, végig ott motoszkál az emberben a második, talán valódi felébredés után is.

"A valóság kétes eredetű." - gondolta magában Ádám.

Miközben elmélázott, óvatosan kitért egy összenőtt emberpár elől, és utat adott nekik. Majd óvatosan indult tovább az üvegből készült járdán, egyenesen a helytartók felé. Már régóta járt és kelt Phaenomenon utcáin, talán azóta, hogy az eszét tudta.

Legalábbis legutóbb ezt mondták neki a helytartók. Ő maga emlékezett egy másik világra is. Egy sokkal egysíkúbbra és unalmasabbra, ahol mindenki a munka szolgája és az emberek érzik a fájdalmakat. Ő már nem hisz ebben a másik világban. Békésebb itt. Néha még fel-felriad és gyakran úgy érzi, hogy napokat tölt el ott.

Phaenomenon izgalmas lakói azonban mindig rádöbbentik, hogy a valóság nem lehetne ennyire egyszerű. A komplexitás mindenek felett áll, és minél fejlettebb valami, annál inkább helye van az életben. Ezt mondták neki legutóbb, amikor visszatért. Most majdnem 3 hete nem látta már azt a másik helyet és boldog volt. Azonban álmában, mindig kétségbeesetten próbált ébren maradni. Hideget érzett olyankor, vagy legalábbis ott a másik oldalon ő maga így hívta azt, amit az arcára locsolt víz érzésének tudott be, kávét ivott vagy éppen ugrált. De végül mindannyiszor itt ébredt fel, szerencsére. Így megnyugodott, hogy nem elmebeteg.

"A valóság kétes eredetű" - gondolta, amikor egyik reggel a buszon utaztott és Phaenomenon városára emlékezett, melyet álmában látott. És boldogan mosolyodott el mindannyiszor, amikor megtapasztalta, hogy mennyire letisztult is ez az egyszerű világ.