2012. április 30., hétfő

Házassági tanácsadás

Az utóbbi napokban, mint régen kapcsolatban élő embert, megtaláltak a tanácsok arról, hogy mikor és miként házasodjak.

Általában mindegyikük azt mondja, ne ilyen fiatalon vágjak bele. - Nem mintha magamtól ezt tervezném. 
Mások előre vetítik, hogy miért fognak elhagyni. 

Az egészben a legszebb az, hogy ezek az emberek vagy csalódtak a házasságban, vagy annyira megfontoltan döntöttek, hogy akkor nősültek csak meg, amikor úton volt a gyerek.

Bárhogy is legyen, az életre még nem találtak tökéletes receptet. Az emberek sorsai, bár néha egyformák, de soha sem ugyanazok. Így, ami az egyiknek nem sikerült, az a másiknak még sikerülhet.

Majd, egyszer.

2012. április 29., vasárnap

Tehervonat

Az értelmező kéziszótárak pontosított változatában ez a definíció áll:

"Tehervonat: szerelemben és/vagy magánéletükben sikertelenségük miatt csalódott kamaszok csoportos jelenléte. Legjellemzőbb formája a köztéri padokon ülő, alkoholt fogyasztó, hangosan nevető tinédzserek csapata."

2012. április 28., szombat

Selyemút

Égetett még a Nap, amikor a hegytető fái végre eltakarták. A piemonti kereskedők megálltak, és a hosszú hajtás után megkönnyebülten kezdtek a tábor felépítéséhez. Még volt annyira világos, hogy órákig is folytathatták volna útjukat, de egyikük sem akarta szóvá tenni a pihenőt.
Amikor megrakták a tábortüzet, néhány botot jó messzire eltettek a tűztől, sőt egyikük, még a biztonság kedvéért a sátorba is berakta a kitüntett szereppel rendelkező ágakat.
A tűz mellett vidáman viccelődtek és férfiakhoz méltóan a nőkről beszélgettek. Ázsiai útjuk után szokatlanul nagy áradattal beszéltek a gésákról, bár mindüknek volt felesége. Amiről legalább ilyen élvezettel beszéltek. A frissen alakult Olaszországról még mit sem tudtak, de már tervezgették új és gazdag életüket. Mindannyian nagy reményekkel indultak el, és bíztak benne, hogy megválthatják a jegyüket a jólétbe, és mind tudták, hogy már nagyon kevésen múlik a megváltásuk. És később látszott, igazuk volt.
Akkor az Alpok csúcsai között már csak alig 100 km választotta el őket, hogy megérkezzenek arra a helyre, ahol ma Olaszország legnagyobb selyemhernyó telepei vannak. A botokban, egészen Japánból hozták a nemes lepkéket, akiket aztán évtizedekig szaporítottak türelemmel. Gyermekeiket jó iskolákba járathatták és a feleségeiknek olyan selyemkendőket ajándékoztak, amilyeneket a gésák is hordtak.
Így költözött Ázsia először Európába. 

2012. április 27., péntek

Jóslás

A holnapi nap után meghal.*

*: cégünk leszögezi, hogy nem mondott konkrét időpontot, így a válasz biztosan helyes, a pontosságot nem tartalmazza a szolgáltatásunk!

2012. április 25., szerda

Az elvakultság

Általában mindenki késett a gyűlésekről. Igazából mindenkit csak feltartott a munkában. Egy olyan fontos feladat, mint egy egyház vezetése, nem lenne szabad, hogy megálljon egy értékezlet miatt.
 Az utóbbi időben, vagyis amióta Terence itt volt, végig ugyanarról szóltak. A különböző eszközök megismeréséről, amelyekkel új híveket szerezhetnek. Valójában a harmadik alkalom után, már mindenki teljesen tudta a propaganda gépezet működését.
 Terence nagyon sietett, hogy odaérjen. Éppen a személyiségteszteket elemezte ki, és igyekezett szétválogatni az egyházba jelentkezőket, érdemeik szerint. Nem a programpontok miatt sietett, hanem szeretett példás munkaerő lenni.
Ezúttal más volt a helyzet. Nem kerültek szóba a szokásos témák. Látszott is a vezérigazgatón - zavarta Terence-t, hogy így hívják egy egyház legfőbb vezetőjét - hogy most valami újat akar nekik mondani. Izgatott volt és gyermeki öröm látszott az arcán.
Amint mindenki megérkezett, megkezdte a beszédét:
- A mester, az író elmondta az igazat! - itt egy pillanatnyi szünetet tartott, talán azon gondolkodott, hogy szabad-e a polgári szakmáját kimondani az alapötlet megalkotójának, de aztán újra folytatta: - A lelkeink börtönben vannak, de újra és újra megszabadulnak ettől a börtöntől. Ez az élet rendje.
Fontoskodva itt is szünetet tartott, csak a reakciókat figyelte, de egyelőre senki sem lepődött meg.
- Bárki, aki azt mondja, hogy a lelkek újjászületnek, a mi igazunkat mondja! Vagyis tőlünk vette a világ ismeretét!
A nyílt támadás a buddhizmus ellen egy picit mindenkit meglepett. Terence pillanatig elgondolkodott, hogy jól hallott-e. De a Mester szavait tisztelni kell, ezt tudta.
-  A mi egyházunk tudta a legelőször, hogy fegyencek vagyunk, és a mi Alapítónk tárta ezt fel előttünk legelsőként! Azonban Buddha már korábban tudta, hogy hogyan kerültünk a Földre, de Őt csak saját vagyonosodása érdekelte! Csak magáért cselekedett! Egy ember szemét nem nyitotta fel. De hazugságból épített várat! Hát nem borzasztó?
A kérdés betalált. A tudatlanság, ha meggyőzöttségen alapszik, veszélyes fegyver.  Mert még Terence is, elhitte, amit hallott és érezte, hogy hite egy újabb bizonyítékot szerzett.
A jövő mindig támadhatja a múltat, ha az már képtelen védekezni és új bizonyítékokat felmutatni. Ilyenkor már az sem számít, hogy ő volt ott előbb. Buddha elvérzett az űrből vett tanok ellen. A magát tudományosnak hirdető egyház perelhet, hisz a gondolatmenete levezethető.
Az egymásra épülő téglák bár az alsó tagok nélkül képtelenek megmaradni, mégis eltakarják a korábban érkezőket. Az elvakult fentiek pedig soha sem fogják meg tudni, hogy hova is keveredtek, mert a világról egy istentelen és tudományos egyház épp oly keveset tud, mint két egymás mellett lévő égetett agyag darab.
Buddha pedig 100 év után egy fa alól újra bölcsebben tér vissza, még akkor is, ha beperelik azért, amit soha sem gondolt.


2012. április 24., kedd

Papírgalacsinok

Utálom ugyanazt az összegyűrt papírt kicsomagolni, majd újra összegyűrni. De bizonytalan vagyok abban, hogy van-e valami, amit érdemes megmenteni abból, amit egyszer már leírtam. Soha sem félek elengedni dolgokat, amiket nincs értelme folytatni, könnyen megválok és átengedem a kukának az ötleteimet, ahol aztán ugyanúgy rohadnak el, mint minden kisiklott vonat. Ám, vagyok annyira döntésképtelen, hogy nem tudom, mikor félek és mikor megalapozott a kétségém, hogy tartsak-e meg valamit biztonságban magamnál. Így nem gyűrök papírt, inkább ceruzával írok, a tévedés jogát fenntartom, és bízom az olvashatóságban.

2012. április 23., hétfő

Egyéni reflexek

Kroppp - kropp.

És csak ropogtak a csontok.
"A keze, a sok írástól biztosan görcsben van. Gondoltam magamban." Aztán megint.

Kroppp - kropp.

"Kemény. De most már folytathatná az írást!"

Kropp - kropp.

És ez még félórán át folytatódott. Nem félek a kézropogtatástól, nem is idegesít. Egyszerűen megunom. Tudva azt, hogy biológiailag mi zajlódik le ilyenkor, nem is értem, hogy miként tarthat ez félórán át, és miért élvezi ezt valaki ennyi ideig. Kényszerbetegség, vagy nagyon durva görcs.

Mire az utolsó kropp elhangzott, már én is görcsös voltam, és amint kilépett a ropogtató ember, csak hátradőltem a székemben és kinyújtóztam. Én nevettem a leghangosabban, amikor reflexből kiropogtattam az ujjaimat.

2012. április 22., vasárnap

Jelentés négy szoborról

A felállításuk óta a szobrok meg sem mozdultak. A nő alak 3 méterre állt, háttal a négy férfi alakból álló csoportnak. A 14. század óta mutatva a világ azon rendjét, hogy a férfiak mindig a nők után futnak.

A figurákat 1919-től figyelte meg az élmunkás. A karhatalom szerint, ugyanis ellenzéki szervezkedést folytattak. Több évtizedig állt kalapáccsal és sarlóval a kezében, a bohémek felé mutatva, de azok egy pillanatra sem hagyták abba évszázados násztáncuk.

Azóta is ott áll a négy szobor, a kommunizmus azonban múzeumban pihen. Hiába, az élet az utcákon zajlik, míg a jelentések íróit börtönbe zárják. 

2012. április 21., szombat

Idő

A "milyen az idő" kérdésre az egyetlen adekvát válaszom: kevés.
Az időjárás a legkevésbé befolyásol abban, hogyan élek. 

2012. április 20., péntek

A keresés leírása

Az internetes oldalakra beépített keresőmotorok alapja egyidőben a relevancia volt, manapság a reklámérték vizsgálatán alapul egy egész rendszer.
A lexikonokba nem hiszem, hogy fizettek a szavak, hogy bekerüljenek, ahogy a fotókon sem kérdezték meg mindenkitől a háttérben, hogy akar-e rajtuk szerepelni.
Gyakran elgondolkodom, hogy hány fényképen lehetek rajta tudtomon kívül. Esküvői fotók, nyaralási képek, reklámok stb.
Újabban az érdekel, hogy hányszor lehetek fent az interneten, anélkül, hogy érezném, osztódok.

2012. április 19., csütörtök

Vízparton

A fiú és a lány a tóparton hevertek, és csendben nézték a sima víztükröt. A lány egy könyvet olvasott és közben a hasán feküdt. A fiú a fűszálakat tépkedte, néhányból éppen egy karkötőt próbált összekötözni, de azok folyamatosan elszakadtak. A nagy koncentrációban a víz-felé fordult és közelre fókuszálva dolgozott tovább.
A lány ahonnan nézte, azt hitte, hogy a fiú magát bámulja a vízben. Hogy megviccelje egy kavicsot fogott és a barátja feje felett a víztükröt akarta összefodrozni. Azonban a  dobás félresikerült és fiú fejéről pattant a kavics a fűszálak közé.
Azonban a szerelmben egy ilyen pici ütés csak mosolyt szül.

2012. április 18., szerda

A műkedvelő

A hörcsög nem is sejtette, hogy a fűrészpor, amin áll egy értékes hangversenyzongora készítésének mellékterméke volt. Igazából azt sem tudta, hogy mi az a zongora és a faforgácsról se volt pontos képe. De azt tudta, hogy kellemesen rezeg a zuzalék, ha a komolyzene szól.

2012. április 17., kedd

Elmosva

Nehéz nagyon közelről tisztán látni, mert a szem egy bizonyos pont után képtelen fókuszálni. Az ember viszont olyan, hogy mindent a lehető legközelebbről akar megvizsgálni.
Amennyire szeretjük egymást, annál inkább közelebb húzódunk a másikhoz, és annál nehezebben látjuk meg a hibáit.
És ez így van jól, hogy az elmosottság kitisztít minket a másik szemében!

2012. április 16., hétfő

A fókák eredete

Amikor a Mózest üldöző fáraó seregére rátört a Vörös-tenger kétoldalról, mindenkit a halál fenyegetett. Egy pillanatra a kétségbeesés kerítette hatalmába Ámon papjait, aztán egyikük mormolására figyeltek fel.
- Oszer ton taimu! - harsogta a főpap kezét az égnek tartva.
A többiek hamar átvették a sorokat.
Amikor a hullámok összecsaptak, a legtöbben a páncéljaikat vetették le és úgy próbáltak úszni. A tenger fenekétől azonban messze volt a felszín, kevesen jutottak fel.
Az Amon-papok imája hatott, és az ősi atlantiszi varázslat a fáraót és közvetlen testőrségét megmentette a fulladástól, de hatalmas fájdalmat követelt ezért fizettségül.
A papok és a kíséret őrlő kínok között változott át az emberre nagyon hasonlító vízi lényekké. Az Afrika és Ázsia mesgyéjén elterülő vidéken nem láttak még ilyet, így a megmaradt, az özönvizet túlélő egyiptomi katonák azt hitték a furcsa szörnyekről, amikor azok a felszínre értek, hogy a zsidók istene tengeri rémeit küldte utánuk, hogy a halálba taszítsa őket.
A fókává változott arisztokraták azonban nem bántottak senkit. Mindenkit a partközelébe tereltek, aki pedig elfáradt úszás közben, azt nem hagyták lemerülni és a partra segítették.
De ők képtelenek voltak elviselni a tűző napot és a forró tengert. A földrajz akkor még kedvezett nekik, és a Vörös-tenger tajtékzása még annyira tartott, hogy az egybeért a Földközi tengerrel.
Így könnyedén északnak vehették az irányt és most is a távoli Izland szigetén élnek. A mai napig, csak Izlandon tudják azt, hogy a fókák, melyeknek olyan nagyon hasonlít a csontvázuk az emberére, valójában a fáraó utódai. 

2012. április 15., vasárnap

Vámpír-baj

A vámpír álmosan bolyongott a kihalt utcán. Meg-megállt a plakátok előtt és nézte a reklámokat. Egyik sem mozgatta meg a fantáziáját. Az éjszakai tömegben még vacsorához sem volt nagyon kedve. Mindig ez van szombat este, sok az ittas. Könnyű célpontok, de ő még vezetni akart.

2012. április 14., szombat

Egy vicc

Tasziló egyszer nagyon megunta, hogy az egész élete egy vicc.
Nap, mint nap beszélt a rabbival vagy éppen Szegedre tartott vonattal. Az újszülöttnek minden vicc új, de ő legszívesebben már meghalt volna.
Elgondolkodott a névváltoztatáson, de valahányszor belépett az okmányirodába a kérvénnyel, a nevét olvasva mindig eszébe jutott valakinek egy vicc és hirtelen már megint a szegedi gyorson találta magát vagy a saját ravatalán.
Egyszerűen megunta. Ha magával nem végezhetett, mert mindig életre hívta egy vicc, akkor inkább a poént ölte.
Manapság már senkit sem hívnak Taszilónak, és én is rég nevettem már Arisztiddel közös kalandjain.

2012. április 13., péntek

Kolumbusz holdfogyatkozása

A ladikokat lassan ringatták a part közeli hullámok, amikor Kolumbusz és a hurrikán megtépázta két fregatt megérkezett Jamaikára. A csónakokat fáklyákkal világították ki, amelyek selyem függönyként terültek el a vizen.

A bennszülöttek a partról nézték, ahogy az európaiak közeledtek az éjszakában. Örömükben, hogy a barátaik visszatértek, összegyűjtötték az élelmeiket és hamar neki láttak a munkának, hogy ünnepélyesen fogadhassák a spanyol hajósokat.

A tengerészek meghatódtak a vendégszeretettől és a sziget királyával könnyedén megállapodtak arról, hogy addig maradhassanak, amíg ki nem javítják a két hajó sérüléseit. A törzsnek az öregedő kapitány a barátságukért cserébe fémbaltákat és tükröket adott.

A viszony harmónikus volt. Legalábbis Kolumbusz számára, aki már nem lelte örömét abban, hogy a sziget lányaival szórakozzon, sem abban, hogy felügyelje a javításokat. Inkább az útvonalakat tervezte és az időjárásról írta feljegyzéseit. Ha ki is ment a partra a kapitányi szállásról és a fedélzetről, akkor is leginkább az állatokról írt és a növényzetet vizsgálta. Leggyakrabban azonban csak könyveit olvasta és az elsőtisztjével sakkozott.

A tiszti étkezdében örömmel fogyasztotta a szigetről felhozott étkeket, a helyi madarak ízletes húsa különösen elnyerte a tetszését. Amennyire ő hallotta, a legénység méltó módon viselkedett az őslakókkal. Ezért is volt különösen meglepve, amikor egyik este a tattról nézve a már majdnem teli holdat, meglátta a partvonalában a közeledő tüzeket és az előlük menekülő csónakokat. Amint a csónakok közelebb értek, már hallotta a kiáltásokat.

Visszatért a szobájába és azonnal az egyik tisztjét hivatta, aki a matrózokért felelt. Döbbenten hallotta, hogy azok fellázadtak a sajátjaik miatt, mert elkanászodtak és a törzsbéli nőket hajkurászták. A nagyobb baj az volt, hogy a férjezetteket is. Emiatt most a vesztüket akarják.

Egyik nap, éppen a csillagászatról olvasott és innen támadt a mentő ötlete. A legénységnek megtiltotta, hogy másnap a partra menjenek. Csak ő és egy kisebb testőrség szálltak ki.

A kapitány, bár öreg volt, lelkesen és élettel telien tartotta meg beszédét a törzsfőnöknek, annyira, hogy még a tolmácsokon keresztül is átérződött az erő a szavai mögül. Elmondta, hogy az istenek beszéltek vele és megharagudtak a sziget lakóira, hogy azok így bántak az európaiakkal. Büntetésből aznap éjjel el fog sötétedni a Hold örökre és vérvörösre változik előtte a színe.

A helyiek ugyan féltek, de nem akartak meghajolni a spanyolok akarata előtt. A férfiak nehezményezték, hogy a matrózok a feleségeiket akarják és nem enyhültek meg a fenyegetéstől.
Azonban az éjjel valóban bejött Kolumbusz ígérete és számítása. A könyvek nem tévedtek. Valóban holdfogyatkozás volt aznap. A vörös szín, ugyan csak a saját sejtése volt, de beigazolódott. Így még abban az órában, hogy a Hold közel teljesen eltűnt a csillagok közül, a helyiek már csónakjaikon közeledtek a hajók felé, mellüket verve és jajveszékelve. Újra hozták az ételeket és sírva kínálták fiatal lányaikat. Könyörögtek, hogy tegyék vissza az égre a Holdat, és ne vessenek véget a világnak.

A kapitány visszautasította a nőket és megbocsátott a szigetlakóknak, de saját legénységének megparancsolta, soha ne éljenek vissza a vendégszeretettel, ami itt fogadja őket. A lányokat kerüljék és őrizzék meg méltóságukat.

A legénység tagjai közül sokan voltak tanulatlanok és rutintalanok. Ők még soha sem láttak ilyen jelenséget, és ők is azt hitték, hogy az Úr üzen nekik. Ha az emberek egyszerűek, valóban túlértékelik a nagy dolgokat.

Kolumbusz emiatt két helyen is Isten lett, és senki sem mert játszani a türelmével. A kapitány pedig innentől folyamatosan elkísérte embereit a szigetre és szemmel tartotta a civilizáltakat. Hajlott kora ugyan már akadályozta a táncban és az ünneplésben, de jelenléte jóval derűsebb lett. A legénység is jobban élvezte társaságát, de Ő soha nem felejtette el, hogy mennyit segítettek neki a könyvek, ezért minden este olvasott.

Azonban életében bármennyire is komoly volt, ha akárhol a nagyvilágban meglátta a teliholdat, mindig elmosolyodott, egészen halála napjáig, amikor maga is csillagot és fényt kapott az égen.

A történet biztosan igaz, de sajnos, a forrásra nem emlékszem. Ha valaki esetleg tudna bővebb információval szolgálni, ne habozzon megosztani azt!

2012. április 12., csütörtök

Memento mori!

A tavaszi napnyugta vörösre festette az eget, senki sem gondolta, hogy ez alatt a lepel alatt egy másik vörös éppen feketévé dermed. A halottakat már lepel takarta, de még azon a helyen hagyták őket, ahol megtalálták a testeket.

A nyomokat szabályosan, rendszerint gyűjtötték össze. Mindenki megszokta már az élet hiányát a tetthelyeken. Fesztelenül mozogtak és lépdeltek a szobákban. Mindenről fénykép készült és a legkisebb felületeket is átkutatták nyomok után. Teljesen megfeledkeztek a halottakról a munka végzése közben.
Amikor már éjfélre járt az idő, a parancsnok megengedte a távozást a nyombiztosítóknak és a többi nyomozónak. Szépen mindenki elindult hazafelé. Az utolsó eloltotta a villanyt és már behúzta maga mögött az ajtót, amikor eszébe jutottak a halottak.
Talán Ő az egyetlen, aki mosolyog, ha azt olvassa: Memento mori - emlékezz a halottakra!

2012. április 11., szerda

A kémia

Háromszor használtam a kémiát a gimnázium után.


Egyszer, amikor elfogyott itthon a fertőtlenítő oldat és kénytelen voltam magam kikeverni a tökéletes koncentrációban egy kapszula alapján.



Másodjára akkor, amikor egy forgatáshoz füstbombát kellett csinálnom és háztartási anyagok felhasználásával sikerült egy nagyon büdös, fél percig fehér gázokat eregető szerkezetet eszkábálnom. A salétromsó és a wcpapír hamar elérte a hatást, amit vártunk.



Harmadjára pedig azért használtam a kémiát, mert egy barátommal fogadtam, hogy a fröccsben vagy a sörben nagyobb az alkohol tartalom.



Hiába, az alkohol a dolgok lényege. Ezt is kémia órán hallottam...

2012. április 10., kedd

A kincskeresés

Akkor még gondoltam a jövőmre. És emlékszem, akkor még milyen lelkesen akartam kincseket találni. Amikor olyan 5 éves lehettem, egyszer eldöntöttem, hogy elások egy kis fém szöget. Azt hittem, ha majd megrozsdásodik és a jövőben előásom, akkor majd sokat fog érni.

Azt gondoltam, soha nem felejtem majd el, hova is ástam el. A rend kedvéért még egy botot is leszúrtam akkor oda, és a szöget is egy darab textilbe raktam, hogy könnyebb legyen megtalálni. A bot időközben eltűnt, én meg nem csak a helyet, de a tényt is elfelejtettem, hogy elástam bármit is.
Ma elakartam ültetni egy nagyon apró almafa csemetét. Azért, hogy majd, amikor gyerekeim lesznek és megnő, akkor majd lehessen róla almát szedni.
Nagyjából 30 centi mélyen megtaláltam a szétfoszlott ruhaszövetet a rozsdafoltokkal és a szöggel. Talán most még kevesebbet is ér, mint amikor elástam, de én boldogabb lettem, hogy megtaláltam.
Egy aprócska üzenet a múltból, hogy jobban figyeljek a kincseimre.

2012. április 9., hétfő

Kiszáradás

A szél felmarkolt egy zsáknyit a homokból és az egyszemélyes karaván elején haladó teve szemébe szórta. Az már megszokottan hunyorgott a sárga portól. A hajcsár nem kínozta a szíjjal az állatot, egyrészt mert a kezeivel védte a saját látását, másrészt együtt is érzett a hátassal.

Mire beértek az oázisba, már annyi homok került a vízbe, hogy ihatatlan lett. Két pálmafa közé kifeszítette a sátrát, és egy nagy szőnyeggel a tevét is letakarta. A por és a kiszáradtság már marta a torkát. Alig bírt a kínokat. Tudta, hogy nem sokára kiszárad, kezdte visszaszámolni a perceket, úgy vélte, hogy egy 4 órája lehet hátra. Számot adott az életéről. Csalódottan gondolta végig a hibáit és azt a pazarlást, amit életében elkövetett. Perlekedett a nagy prófétával és Allahhal, hogy így kell meghalnia, magányosan és szenvedések között. Száműzte az isteneket az életéből az utolsó órán. Igyekezett olyan pózban meghalni, amely méltó a rangjához, ahogy egyre múlt az idő, megunta a halálfélelmet, helyette csak feküdt. Várt. Hogy spóroljon a fájdalommal és az erejével, elaludt.

Reggel, mikor felébredt a vihar elvonult, a vízben pedig leülepedett a homok. Amikor lehajolt a parthoz inni, meglátott egy homokrózsát. A kővirágot magával vitte és valahányszor nagyon szomjas lett, és magányosnak érezte magát, eszébe jutott az oázis és a szerencse, ami akkor érte.

2012. április 8., vasárnap

A verseny

A két fiú egymásra nézett. Mosolyogtak mind a ketten.
- Mehet? - kérdezték szinte egyszerre.
- Mehet. - maradt a szinkron.
Ahogy futottak semmire sem figyeltek, csak a másikra koncentráltak. Egyszerűen csak nyerni akartak. Ahogy szokták, elfutottak a fáig és vissza. Ahogy lépésekben lemérték, a táv nagyjából 100 méter lehetett. Soha sem nézték az idejüket, az nem volt fontos.
A fáig a nyurga vezetett, aztán a visszaúton a jobban hajrázó kevésbé magas vezetett talán már egy testhosszal is. De a képzeletbeli vonalat szinte egyszerre szelték át.
- Dön...tet...len. - lihegte a magasabbik.
A másik csak bólogatott.
Eldöntötték, amikor kitalálták, hogy az egész addig tart, amíg valamelyikük 10-szer nem győz. Most versenyeztek ötvenedjére. Az állás 9-9 volt és 32 döntetlen. Már egyikük sem akart nyerni, egyszerűen a verseny miatt csinálták.
A sok gyakorlásnak hála mind a ketten gyorsak voltak. Talán élsportolók is lehettek volna, de nekik csak a részvétel számított már.
Így legalább mindig nevettek.

2012. április 7., szombat

A kereszt útja


Aznap hozták meg a friss cédrusokat. Velük együtt érkezett a lista is a rómaiaktól, hogy mit várnak el a zsidó ácsoktól. Természetesen térítésmentesen.


A lajstromban szerepelt 8 szekérkerék és 40 gerenda, valamint 1 új kereszt. Az utolsó tétel volt a legszokatlanabb. Bár kevés munkával jár az elkészítése, annál tartósabb egy ilyen darab. Legalább 75 feszítést kibírnak, de a cédrusfeszületek, jó kapcsokkal, akár 100-t is.
"Szóval megint meghal majd legalább 100 ember", gondolta magában.



Nem volt dicsőség keresztet készíteni. A betesdai Zakeus nem is jó szívvel állt neki összeeszkábálni a kivégzőeszközt. Nem szerette, ha közvetve is köze van a halálhoz. Nagyon félt a kivégzéstől, ezért nem rótta másra a rómaiak parancsát, nem akarta, hogy ő kerüljön az új keresztre, ezek mindenre képesek. Mikor a rómaiak eszébe jutottak, köpött. Most is köpött, majd a szerszámaiért ment. Elsőként kezdett a faszerkezet elkészítéséhez. Ritmusosan ütötte be a kapcsokat és a szögeket. A rómaiak a T-alakú feszületeket szerették. Azt faragott hát nekik.



Nem gondolta végig, hogy ki kerül majd erre a keresztre, csak azt tudta, hogy közeleg a húsvét és már azt tervezgette a fejében, hogy a városba érkező családtagjait hol szállásolja majd el. Egyikükről tudta, hogy nem jön. Fia, Tamás régóta beállt egy utcai proféta mögé. Talán 3 éve is van, hogy elhagyta a műhelyt.



Amikor erre gondolt, ingerültebben verte be a szögeket a fába. Haragudott arra a názáreti prédikátorra, anélkül is, hogy látta volna. Amikor kész lett, hívta a segédeket, hogy állítsák fel. Egy pillanatig elégedetten nézte, majd újra eszébe jutottak a rómaiak. Megint köpött.



De, amikor megtudta, hogy azt a názáreti rabbit feszítették a keresztre nem volt elégedett, sem boldog. A rómaiakra sem tudott köpni. Ő is az első keresztények közé állt a pészachot követően.

2012. április 6., péntek

Hiányérzet

Az egyik barátom mindig azt kérdezi, hogy nem érzem-e úgy, hogy pikkel rám Isten, mert folyamatosan történik velem valami.
Igaza van, valóban zajlik körülöttem az élet. Életemben 5-ször voltam kórházban, komolyabb dolgokkal, raboltak már ki úgy, hogy letámadtak, és ellopták már a tárcámat úgy is, hogy észre sem vettem. Dolgoztam már nagyjából mindenhol, ami valaha eszembe jutott és kicsit is érdekelt.
De még most is sokszor vagyok elégedetlen azzal, hogy mi mindenből kimaradtam. Ezt is szoktam válaszolni a kérdésére: Még több dolog nem történt velem, mint ami már megtörtént!

2012. április 5., csütörtök

Idézetek

A Dunán leúszott egy dinnyehéj. Mindenkinek eszébe jutott József Attila, de senki sem tudta idézni.

Az élmunkások sorban hümmögték:
- Elúszott egy dinnyehéj.

Amikor hazaértek, a többségnek eszébe jutott, hogy utánanéz a versnek. A négy rakodó közül egy már a második versszaknál abbahagyta, megvolt a keresett sor és kiderült, hogy a proletár költő családja is kétkezi munkás volt, ez pedig felébresztette azt az érzést benne, hogy hasonló a nagy JA-hoz, mert ő is ilyenben látta meg a napvilágot.

Egy másik rakparti munkás annál a pontnál kalandozott el, amikor a "kisgyermek" szóhoz ért. Saját családjára gondolt és a kis Zoltánra, aki most lett 1 éves. Be is ment a gyerekszobába és nézte alvó gyermekét.

A harmadik a román-székely-kun hármason gondolkodott és matematikailag próbálta megérteni, hogy ez miként állhat össze. Meg beugrottak neki a Szocsiban megismert román bányászok, akikkel már egy éve nem találkozott, de levelet is régen váltottak, így még aznap este megírt egy újat, és feladta "Oradeaba".

A negyedik végigolvasta a verset és csak annyit értett meg belőle, hogy valamiért tetszik neki.
Félreértés ne essék, ők nem ostoba emberek voltak, egyszerűen csak a művészetekről azt hallották, hogy feleslegesek.

Egyben végül mind megegyeztek, hogy a Dunánál egy szép vers.

2012. április 4., szerda

Halál utáni élet

Halál. Élet.
Szóval ilyen egyszerű.
Akkor miért félünk?

Örkény Istvánnak ajánlva

2012. április 3., kedd

Véletlenek összejátszása

Zizegett, még párat vibrált, majd egy pukkanó hang kíséretében kialudt a villanykörte. A karos székében ülő Széles úr, az esti utcáról beszüremlő fényben indult lakása felfedezésének. Tapogatva jutott el az előszobai szekrényhez, amelyben mindig tartott pár tartalék izzót. Nagy kutatás árán, az egyiket meg is találta, majd a lelettel együtt visszaindult a nappali felé. Ott óvatosan kitapogatta a foglalatot érdes kezével. Ahogyan a gyárban a szalagot hajtotta, olyan lendülettel tekerte be az új égőt a régi helyére.

- És lőn világosság! - kezdett bele az általa is nagyon eredetinek tartott mondatba.
Majd visszaült székébe, és folytatta a vicckönyv olvasását: "Hány postás kell egy villanykörte becsavarásához..."
Hiába, Istennek van humorérzéke.

2012. április 2., hétfő

Elvesztem!


- Elveszett egy kisfiú, aki nem beszél semmilyen nyelven. Középmagas, barna hajú, szemüveges. Piros csíkos sapkát és ruhát visel. Várjuk a szüleit a főbejárathoz! -szólt a hangosbemondó.

Waldo azóta egy gyermekotthonban él, míg szülei és barátai folymatosan gyermekkönyvek képein keresik. Hogy magányos-e, nem kérdés. De arcán ott van az önfeledt mosoly, amelyet azóta nem hagyott abba, hogy először vitték el a cirkuszba.

2012. április 1., vasárnap

Egy pofon, ha csattan

Egy piros, pici csípés. Így indult. Aztán az egész valahogy átcsapott egy katasztrófába. Megjelent a sósvíz, amely elkezdte csípni a bőrt. Ezzel pedig elindult az öngerjesztés. Minél jobban csípett, annál jobban sírt és megint egyre jobban fájt.
Aztán tehetetlenségében elkezdett visítani. Az anyja már bánta a pofont. A katona dolog pedig háborús sérülés lett. Túlzásba esni pedig kár, a kisfiú ezt még nem értette, ahogyan azt sem, hogy miért nem maradhattak még a játszótéren a jó időben.